Ferenc pápa: a keresztények megosztottsága az egyik legsúlyosabb bűn – VIDEÓVAL

Kedves testvérek, jó napot kívánok – kezdte Ferenc pápa katekézisét, amelynek az Anyaszentegyház volt a témája.

Minden alkalommal, amikor megújítjuk hitvallásunkat, amikor elimádkozzuk a Credót, megerősítjük, hogy az Egyház egy és szent – magyarázta a Szentatya. – Egy, mert eredete a szentháromságos Istenben van, aki az egység és a teljes szeretetközösség misztériuma. Szent, mivel Jézus Krisztuson alapul, Szentlelke hatja át, tölti el üdvözítő szeretetével. Az Egyház szent, de ugyanakkor bűnösökből áll. Mindnyájan bűnösök vagyunk, és mindennap megtapasztaljuk saját törékenységünket, nyomorúságainkat. A hit, amit megvallunk, tehát a megtérésre ösztönöz bennünket. Arra, hogy legyen bátorságunk mindennap megélni az egységet és az életszentséget.

Ha nem vagyunk egységesek, és nem vagyunk szentek, ez azért van, mert nem vagyunk hűségesek Jézushoz. Jézus azonban nem hagy magunkra minket, nem hagyja sorsára Egyházát. Velünk halad, megért bennünket. Megérti gyengeségeinket, bűneinket, megbocsát, feltéve, ha hagyjuk, hogy megbocsásson. Jézus mindig velünk van, segít nekünk, hogy kevésbé legyünk bűnösek, hogy szentebbek, egységesebbek legyünk – tette hozzá a pápa.

Az első vigasztalás abból a tényből ered, hogy Jézus olyan sokat imádkozott a tanítványok egységéért. Ez az utolsó vacsora imája, amelyben Jézus annyira kérte: egyek legyenek. Az egységért imádkozott kínszenvedése előestéjén, amikor arra készült, hogy egész életét értünk áldozza fel – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta: Arra kaptunk meghívást, hogy újra és újra elolvassuk János evangéliumának egyik legerőteljesebb és legmeghatóbb részét, a 17. fejezetet (vö. Jn 17,11.21–23), és elmélkedjünk róla. Milyen jó tudni, hogy az Úr közvetlenül halála előtt nem önmagáért aggódott, hanem ránk gondolt! Az Atyával folytatott szomorú beszélgetésben éppen azért imádkozott, hogy egyek legyünk Vele és egymással. Íme: ezekkel a szavakkal Jézus közbenjár értünk az Atyánál, hogy mi is teljes szeretetközösségre léphessünk Vele; ugyanakkor ezeket a szavakat ránk bízza mint spirituális végrendeletét, hogy az egység egyre inkább keresztény közösségeink megkülönböztető jegyévé váljon, legyen a legszebb válasz, bárki is kérdezze tőlünk a bennünk lévő reménység okát (vö. 1Pt 3,15): az egység.

„...mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,21) Az Egyház a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy megvalósítsa ezt a szándékot, amit Jézus annyira a szívén visel. Az Apostolok Cselekedetei emlékeztetnek bennünket: az első keresztényeket megkülönböztette az a tény, hogy a hívők sokaságának „egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32). Pál apostol arra buzdította közösségeit, hogy ne feledjék: „egy testet” alkotnak (vö. 1Kor 12,13). Hallottuk az olvasmányokban. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy olyan sok az egység ellen elkövetett bűn. Ne csak az egyházszakadásokra gondoljunk, hanem olyan mulasztásokra, amelyek mindennaposak közösségeinkben, „plébániai bűnök” – fogalmazott katekézisében a Szentatya.

Néha plébániáinkat, amelyek arra kaptak meghívást, hogy a javakban való osztozás, a szeretetközösség helyei legyenek, az irigykedés, a féltékenységek, az ellenszenvek jellemzik. A pletykák mindennaposak. Mennyit fecsegnek a plébániákon! Ez helyes, vagy nem? Helyes? – tette fel a kérdést Ferenc pápa, és így válaszolt: Ha valakit megválasztanak egy társulat elnökévé, akkor rögtön elkezdenek pletykálni róla. Ha egy másik hívőt megválasztanak a katekéták elnöknőjévé, akkor a többi nő ellene pletykál. De nem ez az Egyház, ugye? Nem ezt kell tenni. Nem helyes, ha így cselekszünk. Nem mondom, hogy vágjátok le a nyelveteket, nem, nem, azért azt nem. De kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ne pletykáljunk. Ez emberi, de nem keresztény dolog. Ez akkor történik meg, amikor a legelső helyekre pályázunk; amikor magunkat helyezzük a középpontba személyes ambícióinkkal és nézeteinkkel, és ítélkezünk másokról; amikor testvéreink hibáit, nem pedig képességeit nézzük; amikor nagyobb súlyt fektetünk arra, ami megoszt, mint ami összeköt bennünket.

Ferenc pápa ezután, írott szövegéből feltekintve egy történetet osztott meg hallgatóságával, még személyesebbé téve tanítását.

Egyszer, az előző egyházmegyémben hallottam egy érdekes és szép megjegyzést. Egy idős asszonyról volt szó, aki egész életében a plébánián dolgozott. Egy ember, aki jól ismerte őt, ezt mondta: „Ez az asszony soha nem mondott senkiről semmi rosszat, soha nem pletykált, mindig mosolygott.” Egy ilyen nőt már holnap szentté lehet avatni! Ez egy nagyon szép példa.

Ha azonban az Egyház történetét nézzük, mennyi megosztottság van közöttünk, keresztények között! Most is megosztottak vagyunk. A történelemben is mi, keresztények, háborúskodtunk teológiai megosztottságok miatt. Gondoljunk a harmincéves háborúra. Ez nem keresztény cselekedet. Keresztények vagyunk, vagy nem? Most megosztottak vagyunk. Kérnünk kell minden keresztény egységét is, az egység útjára kell lépnünk, amelyért Jézus imádkozott.

Mindezzel kapcsolatban komoly lelkiismeret-vizsgálatot kell tartanunk. Egy keresztény közösségben az egyik legsúlyosabb bűn a megosztottság, mert nem Isten, hanem az ördög műve, aki értelemszerűen az, aki szétválaszt, aki elrontja a kapcsolatokat, aki előítéleteket sugall…

A megosztottság egy keresztény közösségben – legyen az egy iskola, egy plébánia, egy társaság, bármilyen környezet – súlyos bűn, mert az ördög műve. Isten azonban azt akarja, hogy növekedjünk a befogadás, a megbocsátás, az egymás szeretetének képességében, hogy egyre jobban hasonlítsunk Őrá, aki szeretetközösség és szeretet. Ebben áll az Egyház szent mivolta: hogy felismerjük magunkban Isten képmását.

Kedves barátaim – mondta végül Ferenc pápa. – Hagyjuk, hogy szívünkben visszhangozzanak Jézusnak ezen szavai: „Boldogok a békességesek: ők Isten fiai.” (Mt 5,9) Kérjünk őszintén bocsánatot minden alkalomért, amikor megosztottságot vagy értetlenséget okoztunk közösségünkben, jól tudva, hogy a szeretetközösségre csak a szüntelen megtérés útján jutunk el.

De mi a megtérés? – tehetné fel valaki a kérdést. Az, hogy kérjük az Urat: Add meg nekem a kegyelmet, hogy ne mondjak rosszat másokról, hogy ne kritizáljak, ne pletykáljak, hogy mindenkit szeressek. Az Úr megadja nekünk ezt a kegyelmet. Ez jelenti a szív megtérését. Kérjük, hogy kapcsolataink mindennapi szövete egyre szebb és örömtelibb visszatükröződése legyen a Jézus és az Atya közötti kapcsolatnak. Köszönöm! – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

A pápa olasz nyelvű katekézisét a szokásnak megfelelően több világnyelven összefoglalták, majd a Szentatya köszöntötte az egyes zarándokcsoportokat. Az arab nyelvű hívekhez intézett köszöntésében külön szólt azokhoz, akik a Közel-Keletről érkeztek: Kedves barátaim! Őszintén kérjünk bocsánatot minden alkalomért, amikor megosztottságot okoztunk.

A lengyel hívekhez fordulva a pápa utalt rá, hogy augusztus 26-án ünnepelték a Jasna Góra-i Szűzanya liturgikus emléknapját. Minden zarándokot és az egész lengyel nemzetet a częstochowai Fekete Madonna oltalmába ajánlotta a Szentatya, s kérte, hogy a Szent Szűz anyai szeretete vezesse el őket mindig Krisztushoz az igazság, a jó és a kölcsönös szeretet útján.

A pápa külön köszöntötte a fiatalokat, a betegeket és az új házasokat, majd Szent Mónika példáját állította eléjük: „Ma Szent Mónikának, Szent Ágoston édesanyjának emléknapját ünnepeljük. Az Úr iránti szeretete, Istent középpontba helyező élete mutasson példát nektek, kedves fiatalok; bátorítson benneteket, kedves betegek, hogy hittel nézzetek szembe a szenvedés pillanataival, és titeket is, kedves új házasok, ösztönözzön arra, hogy keresztény módon neveljétek gyermekeiteket, akiket az Úr akar majd nektek ajándékozni.”

Fotó: Europress/AFP

Videó: Bonum TV, CTV

Magyar Kurír