„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Emberek gyülekeznek a harmadik adventi vasárnap délelőttjén Himod határában. Fehér a határ, ameddig a szem ellát, nagy havas síkságon pihenhet a tekintet. Így, igazi ünnepváró, decemberi ruhába öltözötten köszönti a táj az öröm vasárnapján az ősei szülőfalujába érkező Michael August Blume-ot, Magyarország júliusban kinevezett apostoli nunciusát.

A gyülekezők egyre többen vannak, talán itt van már az egész falu, hogy fogadja messzire szakadt lányának unokáját. A polgármester és a helyi közösségek képviselői zászlóval, lovas szekérrel várják a vendéget, aki Veres Andrással, a Győri Egyházmegye főpásztorával, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével érkezik.

A mindig mosolygó, szelíd verbita szerzetes, hazánk apostoli nunciusa az Egyesült Államokban, South Bendben látta meg a napvilágot 1946-ban. A Magyarok Nagyasszonya-plébánia közösségéhez tartozott, a Magyarok Nagyasszonya-iskolába járt szülővárosában. Aztán nem tűzoltó lett, s nem katona, nem vadakat terelő juhász… Bár ez utóbbi nem áll messze az igazságtól: pásztor lett ugyanis – szerzetes és pap, sőt diplomata. A világ számos pontján szolgált élete során, legtöbbet Afrikában. És e világot látott pásztor most hazánkba érkezett, mely hazája neki is, különösen ez a kicsi rábaközi falu: Himod. Michael August Blume nagyanyja ebben a faluban született 1881-ben, innen került a távoli Amerikába.

A falu határában az „Isten hozta!” köszöntés hangzik, az arcokon derű. Az egyházközség világi elnöke egy himodi mondást idéz, mely e találkozás alkalmával különösen találó. A himodiak úgy tartották, mondja, hogy mire Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, arra a himodi ember megkapálta a kukoricát. A mosolygó arcok még derűsebbek lesznek. Játék ez, e különös mondás, a nép leleménye, tanúságtevés a szorgalomról és a föld szeretetéről.

Az első út a temetőbe visz. Blume nuncius koszorút helyez el a temető keresztjénél, s imát mond az itt nyugvókért, köztük azokért, akiktől ő maga is származik.

Az ünnep ezután a Kisboldogasszony-templomban folytatódik, a legfontosabb eseménnyel, a szentmisével. Hazánk apostoli nunciusa együtt ünnepel nagyanyja falujának népével. A főcelebráns Veres András püspök, Michael August Blume mellett Tóth Imre plébános és Depaula Flavio Silvio SDB koncelebrál.

Gaudete vasárnap van. A Szentszék hazánkba rendelt nagykövete magyarul biztat az örömre: „Örvendezzetek az Úrban mindenkor!”

Az Isten jelenléte örömet hoz a szívünkbe… és a mi szívünk nem talál sem nyugalmat, sem örömöt, csak őbenne – halljuk a szentbeszédben. – Majd a szentleckében már elhangzott szavak szólalnak meg ismét, Szent Pál szavai: „Örvendezzetek az Úrban mindenkor; újra csak mondom: örvendezzetek!”. Nem lehet ezt elégszer elismételni. „Mert az Úr közel van. Nagyon közel.”

Ezen a reggelen azért gyűltünk össze, hogy örvendezzünk az Úrban – halljuk, majd a hála szavai következnek: „Boldog vagyok, hogy találkozhatom azoknak az embereknek leszármazottaival, akik engem a hitben fölneveltek, akik megtanítottak az igaz hitre, szeretetre és könyörületre.”

Ezt követően az evangéliumi szakaszról (Lk 3,10–18) szól a homília. Keresztelő János meghirdette Isten örömét és szeretetét az embereknek. Egyszerű, hétköznapi emberekhez szólt, akik megkérdezték tőle, mit kell tenniük, hogy kedvére legyenek Istennek. János egyszerű és gyakorlatias szavakat mond: amim van, meg kell osztanom azokkal, akik szükséget szenvednek; a vámosoknak pedig ezt tanácsolja: ne szedjenek be több adót annál, mint amire fölhatalmazásuk van, vagyis az igazságosság szellemében végezzék munkájukat. János megoldása tulajdonképpen ennyire egyszerű: úgy kell végezni kötelességeinket, ellátni hivatásunkat, hogy az megfeleljen az isteni igazságosságnak és irgalomnak. János a kérdésekre adott válaszokkal megmutatja az igaz örömökhöz vezető utat.

Zárásképp ismét egy biztatás következik. Imádkozzunk Assisi Szent Ferenc szavaival:
„Uram, tégy engem a te békéd eszközévé…
Mert mikor adunk, akkor kapunk,
mikor megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot,
mikor magunknak meghalunk, akkor születünk örök életre.”

Blume nuncius atya az átváltoztatás szavait és a szentmise több szövegét magyarul mondja magyar ősei szülőfalujában. Még csak néhány hónapja szolgál hazánkban, de tanulja, gyakorolja nehéz nyelvünket, ősei szép nyelvét.

A liturgia zenei szolgálatát Bohner Anna, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója végzi a plébániatemplom orgonáján, melyet Albert Miklós orgonaépítő mester a látogatás alkalmából restaurált.

A szentmisét gyertyagyújtás követi a templom előtt. Adventi vers és énekek hangzanak el a helyi nyugdíjasok tolmácsolásában; a nunciust itt Áldozó István, a győri levéltár főlevéltárosa köszönti.

Az ünnepnap a kultúrházban folytatódik ebéddel és köszöntőműsorokkal. Jelen van, együtt ünnepel a falu ebben a nagy közösségi térben a nem mindennapi vendég körül. Módos Ferenc polgármester röviden felidézi Himod történetét, kiemelve azt az időszakot, melyben oly sokan – köztük Michael August Blume nagyanyja, Kocsis Anna – elhagyták szülőföldjüket. Mielőtt búcsúzik, a nuncius kedves szavakkal fordul az ünneplőkhöz. Arra emlékeztet, hogy Krisztusban, keresztényként mind egy család vagyunk, majd megköszöni a szíves fogadtatást, a befogadást – azt, hogy hazajöhetett Himodra. Végül magyarul kíván boldog karácsonyt és boldog új évet a jelenlévőknek.

Fotó: Lambert Attila

Borsodi Henrietta/Magyar Kurír