„A mennyországnak szíve van” – XVI. Benedek pápa máriás magisztériumának súlypontjai (3. rész)

Összegzés

XVI. Benedek pápai jelmondata – Cooperatores Veritatis – az igazság szenvedélyes keresését és színvonalas kifejtését tekintve máriás tanításának egészét és részleteit is áthatja. Meggyőződése, hogy ha Krisztust, az Egyházat, a teremtést vagy magát az embert illető igazságokban akarunk elmélyülni, Krisztus Anyjához kell visszatérnünk.

Máriás tanításának célja nem egyoldalú dogmatikus hangsúlyokkal tarkított, száraz, doktrinális elmélyítés, hanem valódi máriás teológia művelése, mely alapjában véve az üdvtörténeti kontextusból táplálkozik és velünk élő személyként tekint Isten Anyjára.

Dialógusra készen merít más keresztény felekezetek megközelítéséből is (különösen az ortodoxiából), kitárva azok felé – és más monoteista vallások felé is – a katolikus Mária-tant és -tiszteletetet. Róma emeritus püspöke – Salvatore Perrella mariológus szavaival élve – mintegy „karizmatikus mariológiát” művel, melyben Mária mint az Egyháznak a Lélekben élő ősmintája és az Egyház részére adott ajándék (vö. Jn 19,25–27) életszerűen szerepel.

Éppen azért, mert a számára is oly fontos zsinati tanítást életre váltva, ő maga is szívesen szemlélte Isten Anyját az Egyház misztériumában, méltó folytatást teremtve Szent II. János Pál pápa „emberközpontú” máriás magisztériumának is.

Bendek pápa mariológiájának épp ezt az emberközpontú dinamikáját mutatja, hogy felismerése szerint Isten az üdvtörténet során nemegyszer élő személyekhez „köti magát”, így „Mária igenje teret nyit számára, melyben sátrát felverheti […] ő maga is az Egyház kezdete, mely az Új Jeruzsálemre mutat”. Szembetűnő az is, hogy a Hittani Kongregáció egykori prefektusa nem művel „lélektelen teológiát”: Mária személye kapcsán többször említi anyai Szívét. A 2008. évi Szeplőtelen Fogantatás ünnepén mondott beszédében kifejti: „miként egy gyermek az édesanyjára emeli szemeit, és mosolyogni látva őt, elfelejt minden félelmet és fájdalmat, így mi is, Máriára tekintve, felismerjük benne »Isten mosolyát«, az isteni világosság szeplőtelen visszatükröződését, és új reményre lelünk a világ megannyi problémája és drámája közt is”.

Mária Szíve pedig Jézus Szíve felé fordul, belőle meríti azt a szeretetet, mely anyai Szívét az isteni szeretet tükrévé teszi, és személyét az „Irgalmasság Anyjává” avatja. A szenvedő ember iránti szeretetet a kereszt alatt álló Máriától tanulhatjuk.

Benedek pápa lemondását 2013-ban a Lourdes-i Szűz Mária emléknapján jelentette be, a betegek világnapján a szenvedőkkel mintegy szolidaritást vállalva, de mindenképpen a Szűzanya „árnyékában”, akinek oltalmába ajánlotta kezdetben péteri szolgálatát is.

Róma emeritus püspökének máriás tanítása megsejteti, hogy a názáreti Szűz alakja nem vész el sem a múltban, sem az egyes korszakok teológiai útvesztőiben, hanem azokon átível, és e vitalitás épp a Lélek dünamiszának köszönhető. Ezzel továbbmélyíti a „cum Maria” megközelítést, mely felülmúlja a „dicsőséges Mária” és az Isten zarándok népe közti szellemi szakadékot, kivonva a mariológiát a Krisztus és az Egyház „közé állított” középkori felfogásból. A bűntelen ősállapot tisztasága, az anyaság ajándéka, az Istennel és az emberekkel való közösségalkotás, a felelős döntés, az exodus (ti. szabadulás a rossz rabságából) tapasztalata, a szegénységében felemelt és a Lélek felszabadító tevékenységét (ld. Magnificat) megélő és testben-lélekben megdicsőülésre hívott ember paradigmája rendre megjelenik Benedek pápa máriás megnyilvánulásaiban. A „mariologia breve” minősítés, mellyel némelyek könnyelműen megbélyegzik Benedek pápát, az ő tanításában egyáltalán nem igénytelen szűkszavúságot, hanem egyszerű, pontos és tömör megfogalmazásban kifejtett, a biblikus gyökerektől el nem szakadó, tanításában magas szintű és lelkiségében mély, Máriának az üdvtörténetben központi szerepét mutató, Krisztus-központú és az Egyház által megélt, színtiszta katolikus tanítást jelent, melyet a hit-remény-szeretet dinamikája is mélyen átjár.

Valójában nem tapasztalható „éles váltás” mariológiai téren Benedek és Ferenc pápa között sem. XVI. Benedek tanítása előkészíti azt a Máriáról alkotott hiteles képet, amelyet utóda jól felhasznál a mindenkire kiterjedő dialógusban; a hit és evangélium örömének újra felismerésében és továbbadásában; a befogadás témájában; a hit erejének egyszerű újrafelfedezésében; az Egyház Anyjának nem a teológiai fogalmak által „elnyelt”, hanem a keresztény mindennapokban tapasztalt jelenlétének bemutatásában, akit mind a születő, mind a beteljesült Egyház alakjaként a kegyelem tölt be; a teremtés eredeti tisztaságában és értékelésében, (ld. teremtésvédelem), valamint a család, a béke és az emberiesség fogalmának megerősítésében.

Róma emeritus püspöke bátran tekintett a jövőbe, mely elképzelhetetlen Krisztus nélkül. Elkötelezett a „közelebbi jövő” iránt is, melyben

az Egyházra bízott isteni Igazság továbbadásában Mária mint az „új evangelizáció Csillaga” működik közre, éppen úgy, hogy most is magát a megtestesült Igét „közli” a  világgal.

De élő hittel és reménnyel tekintett a „távolabbi jövőbe” is: a mennyország felé, mely élő személyek boldog communiója a Szentháromsággal és az immár megdicsőült Egyház valamennyi tagjával. E végső állapot egyáltalán nem nyomasztó, hanem nagyon is reménykeltő, örömteli hazatalálás, amint ő maga is többször rámutatott. Benedek pápától búcsúzva, erősítsék meg mindezt bennünk is 2005. Nagyboldogasszony ünnepén Castel Gandolfóban elhangzott homíliájának szavai, melyekkel ő maga biztosított arról, hogy az Egyház Anyjának övéi felé megmutatkozó szeretete soha nem múlik el, hanem Krisztusban nyer teljességet, és minket is segít hozzá elérkezni:

A mennyország számunkra már nem egy nagyon távoli és ismeretlen hely […] A mennyben van egy édesanyánk. Az ég nyitva áll, a mennyországnak szíve van.”

A tanulmány első részét ITT , a második részét ITT olvashatják.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír