„Tegyétek, amit mond!” – Elkezdődött a III. országos cigánypasztorációs lelkigyakorlat Máriapócson

A lelkigyakorlatra százharmincan jelentkeztek a cigánypasztorációban résztvevők. Szombathely és Nagykálló után az idén a máripócsi nemzeti kegyhely ad helyet a már hagyományossá váló találkozónak. A három nap alatt a nyitó szentmise után, melyen Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Urunk színeváltozásáról tanított, Székely János szombathelyi megyéspüspök, Szocska Ábel nyíregyházi püspök, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, valamint Ádám Miklós és Balogh Győző atya elmélkedik Mária példájáról. A szombati nap folyamán várták Majnek Antal munkácsi megyéspüspököt és Orosz Atanáz miskolci püspököt is.

Az idei lelkigyakorlatot Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője, Oroszné Obbágy Rita, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja, Máriapócs Nemzeti Kegyhely tisztelendő asszonya és Csupor Dánielné Salamon Zsófia, a Boldog Cerefino Alapítvány kurátora szervezte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős püspökével, Székely Jánossal. Az elmélkedések mellett lehetőséget biztosítanak a csendes elmélyülésre a szentségimádásban, szentgyónásra, keresztútjárásra és a görögkatolikus szertartásokon való részvételre is.

Péntek délután a nyitó szentmisére ünnepélyesen behozták a csatkai feszületet a kegytemplom közepére, a könnyező Mária-ikon és a Szent Kereszt-oltár közé, ahol Krisztus keresztjének ereklyéjét őrzik.

Palánki Ferenc főcelebráns mellett Székely János, valamint görögkatolikus és római katolikus paptestvérek koncelebráltak, együtt imádkozott velük Szocska Ábel, majd a szentmise végeztével Kocsis Fülöp áldotta a gyümölcsöket a görögkatolikus terményáldás szertartásának megfelelően.

Szocska Ábel a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye püspökeként köszöntötte a résztvevőket, majd röviden a cigány testvéreket is lovári nyelven. A szentmisén ugyanezen a nyelven elhangzott az Áldalak, jó Uram kezdetű ének, és Székely János közvetítésében az Urunk színeváltozásáról szóló evangéliumi szakasz.

Palánki Ferenc prédikációja elején felidézte, hogy hatéves püspöki megbízatása alatt mennyire közel került hozzá a máriapócsi kegyhely. „Ez a hely arra tanít, hogy a Jóistent és a Szűzanyát lehet érzelmes szeretettel is szeretni” – fogalmazott. „Mária közelségében megértjük, hogy Isten nincs távol, nem büntet meg, nem kell félnünk tőle.”

Az evangéliumra utalva hangsúlyozta, hogy minden ember Isten szeretett gyermeke, akiben kedve telik. Végtelen, feltétel nélküli szeretetében ajándékokkal halmoz el minket, azzal is, hogy közösségben lehetünk most itt, az ő közelében.

A szívünkre akar beszélni, hogy ne féljünk, mert ő velünk van, és a lelkigyakorlaton találkozni akar velünk.

Mindenkinek van helye a közösségben, mindenki végtelen értékű, hiszen Isten szeretetéből kapta az életét, és örök életre van meghívva.

Ahogyan Mária forgatta a szívében a szavakat, úgy gondolkodjunk el az isteni igazságokról mi is. Azért vagyunk itt, hogy átalakítsanak minket ezek az igazságok – buzdított a megyéspüspök.

Az evangéliumból kiemelte, hogy Jézus kérte a tanítványokat, ne beszéljenek a színeváltozásról, csak ha már feltámadt a halottak közül. Ezt a tanítványok megtartották, de vajon mit érthettek a feltámadás alatt akkor, Jézus kereszthalála előtt? És mit jelent a feltámadás nekünk? Jézus az emberi életünk beteljesedését mutatta meg, azt, hogy nemcsak természetes, hanem természetfölötti életünk is van, és már most bekapcsolódhatunk az isteni életbe.

A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy

meghívást kaptunk, hogy felismerjük Jézust egymásban is, hogy szolgáljuk, szeressük őt egymásban, és tanúságot tegyünk arról, hogy az örök élet, a feltámadás gyermekei vagyunk.

Prédikációja végén Palánki Ferenc Mária segítségét kérte azért, hogy Isten szavának erejét egyre jobban befogadjuk, és a szeretet igazsága szerint tudjunk élni, jól szeressük egymást.

A szentmisén a zenei szolgálatot az esztergomi cigány testvérek végezték Ónodi Sándor Alfonz vezetésével. Csupor Dánielné Salamon Zsófia és Bánlaki Zsanett, a Caritas in Veritate bizottság irodavezetője is részt vett az énekvezetésben.

A szentmisét követően Szocska Ábel bemutatta a résztvevőket egymásnak a Családvár konferenciatermében, majd Székely János előadása következett az angyali üdvözletről. A püspök beszéde elején kiemelte, hogy a cigánypasztoráció nem könnyű, de a keresztény út sem az. Megköszönte mindazok munkáját, akik az integrációban részt vesznek, akik által jó kapcsolatok születnek.

Az angyali üdvözlet jelenetéből kiemelte, hogy bár Mária nem értette az üzenetet, a hit homályában mégis igent mondott a hívásra. Ő látszólag nem hajtott végre nagy dolgot, mint Mózes, aki kivezette a népét Egyiptomból, mégis a leghatalmasabb emberi cselekedetet tette meg: kimondta a totális igent, amire Isten oly régóta várt.

Életed nagy igenjét kimondtad már az Istennek feltételek nélkül és visszavonhatatlanul? – intézte a lelkigyakorlatozókhoz a kérdést Székely János. – Ha nem, mi tart ettől távol?”

Egy vonakodó, végül igent mondó fiatal lány példájával érzékeltette, mi hozta el a változást a lány hozzáállásában: az, amikor megértette, hogy nem máshova, hanem az érte átszúrt kézbe kell letennie mindent.

Odaadni az életünket azt is jelenti, hogy igent mondunk az élethivatásunkra; ha házasságban élünk, a házastársunkra. Székely János egy kiengesztelődéssel végződő házasságtörés történetén keresztül magyarázta, milyen hatalmas változások és fordulatok történhetnek az ima és a megbocsátás hatására. A történet tanulsága volt az is, hogy önmagunktól is meg kell kérdeznünk, mennyit adunk egy kapcsolatba, és be kell vallanunk, hogy nem vagyunk tökéletesek, nem adunk meg mindent a másiknak, amire szüksége lenne. Ez az önvizsgálat elindíthat egy olyan folyamatot, mely megújulást hoz.

Az igeneket a szenvedés idején is ki kell tudnunk mondani. Mária ott állt a kereszt alatt is, nem kérdezett. Jézusban is békesség volt a kereszt hordozásakor, szeretete nem vált gyűlöletté még akkor sem. A cigánypasztorációban is el kell jutni odáig, hogy a nehéz pillanatokban ne háborodjunk fel – buzdított a püspök. 

A kiengesztelődéssel és megbocsátással kapcsolatosan egy afrikai pap történetét is megosztotta a hallgatósággal, akinek az 1994-es nagy tömegmészárláskor kiirtották a családját. Később az édesanyja gyilkosa egy szentmise végén odament hozzá, és megkérdezte tőle, meg tudna-e bocsátani annak, aki megölte az anyját. Majd bevallotta a papnak, hogy ő az, és térdre rogyva bocsánatáért könyörgött. Az atyában minden borzalmas emlék felidéződött, de ennek ellenére melegség járta át, felszabadult benne a szeretet, később még támogatta is az özvegyen maradt, két gyermekét nevelő férfit. A történet híre elterjedt, és az emberek tódultak az ő templomába, hogy a gyilkosok és az áldozatok családjai kiengesztelődjenek egymással.

Nemcsak a kereszthordozásra, de a küldetésünkre is igent kell mondanunk Máriával, akkor is, amikor nem látjuk a munkánk hatékonyságát és értelmét – folytatta a szombathelyi főpásztor. – A madarak felcsipegethetik az általunk hintett magokat, de nem ez az igazán érdekes, hanem hogy oda tudom-e adni az életemet.

Egy francia nővér hivatásában való megerősödésének története végén Székely János a hallgatóságnak szegezte a kérdéseket:

Tudok-e igent mondani akkor is, ha nehéz? Tudok-e igent mondani egy életen át? Merem-e vállalni, hogy megtört kenyér leszek, mint az Eucharisztia? Merem-e engedni, hogy az életemet használják?”

Tanítása végén a kimondott igen hatásáról beszélt: „Ha igent mondasz Istenre, mint Mária, és elkezded őt hordozni, az életed megtelik örömmel. Mondj igent a házastársadra, a kereszthordozásra, a küldetésedre, és szíved békességgel, örömmel fog megtelni.”

A lelkigyakorlat célja az egység létrehozása a görög és római rítusúak, cigányok és nem cigányok között – és ez már az első nap estéjén megvalósult.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír