„Uram, hallják még a hangodat?” – Bemutatták Meskó Zsolt Szent Johanna-darabját

A történet a százéves angol–francia háború utolsó harmadában, 1424–1431 között játszódik. Az angolok megszállták Észak-Franciaországot, Párizs és Normandia az ő kezükben van, keleten Burgundia, a franciáké csak a déli rész. Az angolok úgy viselkednek, ahogyan a hódítók szoktak a történelem során: önteltek, kegyetlenek, gyújtogatnak, gyilkolnak, erőszakoskodnak a nőkkel. Az elhunyt VI. Károly utódja, VII. Károly nem lehet francia király, mert a koronázó város, Reims az angolok kezén van, az odavezető út központi helyét, Orléans-t pedig körbezárják az angolok. A helyzet kilátástalannak, reménytelennek látszik.

Ám Szent Páltól tudjuk: ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. A tizenkét éves Jeanne, jómódú parasztszülők gyermeke, egy tündöklően fényes késő nyári napon körtáncot jár játszótársaival. Jézushoz fűződő szeretetükről énekelnek, amikor Jeanne előtt megjelenik egy angyal, és szól hozzá: „Légy jó! Szeresd az Istent… Az Isten feladatot ad majd neked, arra kér, légy segítőtársa itt a Földön.”

Isten különleges kegyelméből Jeanne kivételes küldetést kap: „Eljött az időd! Indulj el! Űzd el az angolokat Orléans-ból! Vidd el a trónörököst Reimsbe, s tedd Franciaország királyává!” Jeanne-t kétségek kínozzák, de az angyal megnyugtatja: „Menj nyugodtan, veled vagyok!”

Ettől kezdve Jeanne élete alapvetően megváltozik. Bizalma teljes Istenben; a tudat, hogy Jézus Krisztus áll mögötte, megerősíti hitében. A hatalom emberei kezdetben ellenségesen fogadják, de Jeanne nem ismer lehetetlent, és Isten küldötte folyamatosan erősíti. Állhatatosságát látva leomlanak a hitetlenség falai, egyre többen követik, terjed a szóbeszéd: „Egy szűz fogja megmenteni Franciaországot.”

Az Egyház a csodákból született, és azóta is számtalanszor előfordult, hogy Isten csodákat tesz, amikor arra van szükség, hogy az emberek higgyenek választottjainak. Jeanne is megkapja a látnoki képességet az Úrtól. Amikor a későbbi VII. Károly először fogadja, alattvalóihoz hasonlóan érthetően ő is bizalmatlan vele szemben. Egyik emberét ülteti a trónra, ő pedig elvegyül az udvar emberei között, de Jeanne azonnal felismeri. Azt is pontosan felidézi, hogy Károly miket kért Istentől hónapokkal korábban. Ettől kezdve a dauphin (trónörökös) maximálisan hisz Jeanne-ban, szembemenve katonái ellenkezésével, rábízza seregének vezetését.

Jeanne a legnagyobb győzelmek idején sem válik önteltté, tökéletesen tisztában van azzal, hogy a diadalokat nem önmaga erejéből érte el: „Franciák, jó vitézek! Nem én vezettelek győzelemre titeket, hanem az Isten, aki azt akarja, hogy a miénk legyen Orleans!”

Van egy pont azonban, amikor Jeanne nem hallja többé a hangokat, illetve a saját belső hangját összetéveszti az angyal hangjával. A belső hang biztatja: „Menj Párizs ellen és vedd be a várost! Vezesd győzelemre a franciákat!” Mivel azonban az immár királlyá koronázott VII. Károly türelemre int, békét akar kötni ellenségeivel, Jeanne visszakérdez: „Uram, és a király szava? Tiltja, hogy odamenjek.” A belső hang azonban meginti: „Kiben bízol? Bennem, vagy a király szavában?”

Ettől kezdve Jeanne nem Isten akaratát, hanem a sajátját követi. A saját hangja ösztönzi: „Compiégne-nél győzelem vár rád, ne félj!” Ekkor megszólal Isten angyala is, figyelmezteti: „Fogságba fogsz esni, szenvedni fogsz, de veled az Úr… Lemaradsz a visszavonulásnál, s elfognak a burgundiak.”

Ez meg is történik: Burgundia hercege elfogja Jeanne-t. Innentől már a politikai érdekek dominálnak, a királyi udvar semmit nem tesz Jeanne kiszabadításáért, sőt, az anyakirályné hatalma biztos tudatában azt mondja: „…a királycsinálókat elfelejti a történelem…” A főpap féltékennyé akarja tenni az uralkodót: „A híre már beárnyékolta a tiéd.” Cinikusan hozzáteszi: „Ha az Isten vele, úgyis kiszabadul. Nem kell aggódnunk!” VII. Károly pedig megelégszik az imával, de teljesen magára hagyja azt az embert, aki Isten eszközeként döntő szerepet játszott abban, hogy királysága törvényes legyen.

A bírósági tárgyaláson egyenlőtlen erők küzdelme zajlik. A főpásztor, Chauchon püspök csupa igaztalan vádat fogalmaz meg Jeanne-nal szemben. A félelem légköre lengi be a tárgyalást, az orléans-i szűz mellé csak titokban mer odaállni egy szerzetes. Jeanne-t itt sem hagyja el a hite, Istenbe veti bizalmát, és visszautasítja a hazug vádakat. „Remélem, hogy Isten kegyelmében voltam, s vagyok… A győzelem reményét a katonák nem a zászlóba, nem énbelém, a mi Urunkba vetettük és nem másba.”

Ebben a jelenetben, akárcsak a történelmi valóságban, központi szerepe lesz a pénznek, a politikai érdeknek, Jeanne egyházi és világi bíráiban háttérbe szorul a krisztusi hit, lelkület.

A misztériumjátékot mintegy hatvan szereplő adja elő. Meskó Zsolt eredeti ötlettel megkettőzi Jeanne d’Arc személyiségét: az első Jeanne a cselekvő, míg a második mintha a mából emlékezne vissza a történtekre, üdvözült lélekként. A cselekvő Jeanne-t a tizenkilenc éves Ménesi Júlia játssza, nagy átéléssel. Elhisszük neki, hogy valóban Isten áll mögötte, az Úrból meríti erejét, minden mozdulata, hanghordozása hiteles. A visszaemlékező Jeanne hangja az ugyancsak tizenéves Meskó Borókáé. Érthetően, tisztán beszél, nem hadar, nem harapja le a szavak végét, úgy értelmezi a történteket, hogy minket is gondolkozásra késztet. A darab végén fölteszi a kérdést: „Uram, hallják még a hangodat? Uram, hallják még a hangunkat?”

Eszünkbe juthat Jézus kérdése: „De vajon amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?” Vajon odafigyelünk még Isten szavára, jeleire? Vagy kiiktatva az életünkből a Teremtőt, csak a saját akaratunkat, elgondolásunkat követjük?

A Pasaréti Színjátszó Kör Jeanne d’Arc-előadását látva bizton állíthatjuk: az amatőr és a profi színjátszás között gyakran nem színvonalbeli különbség van, csupán annyi, hogy a profik ebből élnek, míg az amatőrök más munka mellett művelik a színjátszást. Ám ugyanúgy képesek mélyen megérinteni a néző lelkét, és továbbgondolásra késztetni, mint a hivatásos színészek. Ez pedig minden valódi művészet lényege.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír