Emiatt még nagyobb érték az Espírito Santo állam fővárosában, Vitóriában található UniSales szalézi egyetem kezdeményezése azok számára, akik a betegségből már felépültek ugyan, de hosszú távú szövődményektől szenvednek.
A Covid-19 utóhatásaitól szenvedő emberek érdekében a Szalézi Egyetemi Központ Fizioterápiás és Táplálkozástudományi Karai az Integrált Közösségi Egészségügyi Központban (CIASC) személyes jelenléttel és távkonzultációval is kínálnak segítséget. Az ellátás iránti igény azután merült fel, hogy rájöttek: a betegségből való kilábalás után sok beteg továbbra is olyan tüneteket tapasztal, mint a fáradtság nagyon egyszerű tevékenységek végzése – például fürdés – közben, vagy légszomj, izomfájdalom, mentális zavartság. Ráadásul néha nem is tudják, hogy ezek az elhúzódó betegséggel kapcsolatosak.
Miriam Paixão professzor a Táplálkozástudományi Karról étrendi útmutatásokkal segíti e betegek gyógyulását. „Úgy gondoljuk, hogy ennek a segítségnek a felajánlása segít Espírito Santo lakosságának, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy tartós kezelést engedjenek meg maguknak a Covid-19 utáni teljes felgyógyulás érdekében.”
„A betegnek az intubálás után valóban oda kell figyelnie az étrendjére – teszi hozzá a doktornő. – A táplálkozási útmutató pedig segíthet más tünetek javításában, például a súly visszanyerésében és az izomtömeg növelésében, a hajhullás és a körmök gyengülésének, az izomfáradtságnak, az ízületi fájdalomnak és sok más olyan problémának a megoldásában, amelyek krónikus betegségekkel járhatnak. Ezenkívül a megfelelő étrend beállítása egyszerű iránymutatás lehet, amely már biztosíthatja a betegségen átesett egyén tápláltsági és egészségi állapotának javulását.”
A szolgáltatások ingyenesek, és egy egyszerű telefonhívással lehet időpontot foglalni. Van közte légzőszervi, motoros, neurológiai és metabolikus terápia, valamint a kísérés azoknak a betegeknek, akiket intubáltak és akiknél diszfágia (nyelési nehézség), reflux, nehézlégzés, hajhullás, a gyomor-bél traktus megváltozása, súlycsökkenés, ízületi fájdalom vagy a körmök legyengülése jelentkezett.
Forrás és fotó: Szaléziak.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria