A győri Szent László-körmenet és az 1763. évi földrengés

Az ereklyét Naprághy Demeter erdélyi püspök kalandos úton menekítette Győrbe. 1606-ban már győri főpásztorként a székesegyházban helyezte el a hermát, s végrendeletében a győri káptalanra hagyta minden vagyonát, beleértve Szent László fejereklyéjét is. Bár már abban az időben is számos zarándok kereshette fel a hermát, de a máig élő kultusz megteremtése Zichy Ferenc püspökhöz köthető.

Az 1763-as, komáromi földrengés néven ismert természeti katasztrófa következtében június 27–28-án Győr „város, valamint a vár az összes környékbeli helyekkel együtt a legnagyobb félelemre, a végső pusztulásra jutott. (...) A város összes épülete összeomlani látszott. A várban bizony alig volt található ház, amelyik a kéményekben, falakban, tetőkben nem károsult vagy sérült” – olvashatjuk a kármeliták naplójában.

„Július kilencedikén hasonlóképpen újra érezték a földrengést este körülbelül fél kilenckor. Rövid ideig tartott. Ezért aztán a következő napra elrendeltetett egy másik körmenet (...) Az Oltáriszentség helyén Szent László király jeles ereklyéjét vitték, valamint megparancsolták azt is, hogy minden szentmisén mondjanak egy könyörgést a földrengés ellen, és hogy’ vasárnaponként egy éven át minden templomban a kijelölt órában mondjanak misét a kitett Oltáriszentség előtt és a végén imádkozzék népnyelven a Jézus legszentebb Nevéről szóló litániát a földrengés elleni könyörgésekkel. (…) Ezeken a püspöki rendelkezéseken túlmenően örök időkre elhatároztatott, hogy évenként, Szent László király ünnepén a már említett módon körmenetet kell rendezni.”

A körmenet Győr legfontosabb fogadalmi ünnepévé vált, hiszen azt II. József korlátozó rendelkezései ellenére, sőt az 1919-es kommün alatt is megtartották a város polgárai.

A kármelita naplóban felemlített „földrengés elleni könyörgések”, illetve a természeti csapás ellen védő vagy arra emlékeztető fogadalmi tárgyak, devóciós megnyilvánulások ugyanakkor a 20. századra szinte teljesen elenyésztek. Pedig ezen emlékek szinte teljes skáláját felölelik a barokk vallásosság megnyilvánulásainak, bajelhárító és -megelőző szokásainak.

A július 9-i utórengést követően már 1763 „Szent Jakab havának 12-dik napján” kikerült Streibig Gergely János győri sajtójából az a négyoldalas nyomtatvány, amely „A' Nagy Győri öreg Templomban felállittatott igaz Hitnek, avagy Keresztény Tudomány Szent Gyülekezetének költségével nyomtattatott, minekutánna 1763dik Esztend[őben] Szent Iván havának 28-dik napján reggel egy fertálykor hatra leg-először a' rettenetes föld indulástúl az egész Váras nagyon meg rázattatott volna.” A tizenkét versszakos, bűnbocsánatért esdeklő A' Föld indulás ellen az Oltári Szentségben lévő Isten Fiához aitatos ének, és könyörgés feltehetően hosszú évtizedekig felhangzott a székesegyházban.

A nyomtatványon szereplő háromszakaszos imádság középső része, imazáró formulával kiegészítve, szinte szó szerinti tükörfordításban köszön vissza egy 19. század közepére datálható német nyelvű kéziratos imalapon. A kézirat Mohl Adolfnak a hátoldalra írt megjegyzése szerint, „Földrengés ellen győri imádság.”

E rövidebb imák mellett az 1767–1790 között keletkezett kéziratos Ekeli gyűjteményben fennmaradt egy hosszú imádság is. Ennek nemcsak címe – Föld Induláskorra való Imádságok a Győriek[ne]k –, hanem a szövegben megnevezett Comarom is egyértelműsíti, hogy az 1763-as győri földrengésre vonatkozik.

A rettenetes földindulás nyomán aprónyomtatványok is készültek. A Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár gyűjteményében fennmaradt egy 18. századi – Győr vedutáját mutató – rézmetszet is, amelyet Trentsensky József 1830 körül litografált formában újra kinyomtatott.

A mariazelli kincstárban őrzik a város fogadalmi képét. Ennek alsó mezőjében Győr látképe látható nyugatról, a kármeliták templomának megdőlt tornyával. A városkép előterében egy út menti feszület előtt imádkozó, illetve riadtan menekülő emberek vannak. A képet a győri Szentháromság Konfraternitás készíttette. Ezt erősíti az alsó rész német nyelvű szövege is, mely megmagyarázza a képen látható eseményt, a votívkép felajánlásának okát.

A belvárosi plébánia joghatósága alá tartozó Szentháromság (Német Ispita) templom hívei megmenekülésükért hálát adva és a Szűzanya közbenjárását kérve fogadalmat tettek: évente elzarándokoltak Mariazellbe, de felkeresték a celldömölki és óbudai kegytemplomokat is. E zarándoklatok emlékeként került a templomba a celli kegyszobor másolata és az 1771-ben készült ezüst örökmécses.

Kondvicska Márton szigeti plébános 1828-ban – egy 95 és egy 80 esztendős férfi elbeszélése alapján – azt jegyezte fel a Historia Domusba, hogy „A Szentháromság szobrát az 1763-as szörnyű földrengés alkalmával emelték. A helyen, ahol ez most áll, volt egy halmocska, ahol a városi és szigeti hívek összegyűltek – a házakban ugyanis nem volt tanácsos lakni. Azon a helyen a hívek fogadalmat tettek az emlékmű felállítására, ha a vész elmúlik. Imáikat meghallgatta Isten, és így a fogadalmat beteljesítették. Egykor hálaadási körmeneteket végeztek minden évben az emlékműhöz Szentháromság vasárnapján.”

A szobor ma is áll, bár eredeti helyéről 1911-ben egy út építése miatt a templom északi oldalára került át.

Szöveg: Perger Gyula

Fotó: Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ

Forrás: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír