A hit és az élet nem elválasztható egymástól – Interjú Bacsmai László mohácsi plébánossal

– Mi a püspöki biztos feladata?

– Ahogy a titulus is jelzi, minket a püspök úr nevezett ki. Általában a helyi plébánost nevezi ki azon a településen, ahol katolikus intézmények vannak. Nálunk, Mohácson két katolikus iskola és két katolikus óvoda van. Azt hiszem, az egyházmegyében arányaiban máshol nem tanul ennyi gyermek egyházi intézményben. Itt, Mohácson az iskoláskorú gyermekek 40 százaléka jár hozzánk. Igazából a püspöki biztos feladata az, hogy helyi szinten próbálja a katolikus hitet, a katolikus nevelést megerősíteni. Egyrészt a tanárokkal, az igazgatókkal való kapcsolattartásban, illetve lelkinapok szervezésében merül ez ki, amiket adventben és nagyböjtben szervezünk, de kirándulásokon is részt szoktunk venni, ami kicsit kötetlenebb. Emellett találkozókat szervezünk a szülőkkel, melyekre én a lazább alkalmakat is ki szoktam használni, mint például a farsangi bálokat. Ott is jelen vagyok, elérhető vagyok. Tudunk ismerkedni, beszélgetni. A végére hagytam a feladat legfontosabb részét, a gyerekekkel történő foglalkozást. Én azt vallom, hogy a püspöki biztosnak legalább egy osztályt vagy csoportot kell tanítania. Egyrészt, hogy legyen kapcsolata az iskolával, másrészt, hogy a gyerekeket is ismerje, főleg a gondolkodásukat, magatartásukat. Ha én a 28 évvel ezelőtti tapasztalatomra támaszkodnék, hogy milyenek voltak akkor a gyerekek, akkor nem érteném meg a hitoktatókat, hogy milyen problémákkal küzdenek. Akkor még nem kellett például azzal küzdeni, hogy „rakd el, fiam, azt a mobilt”, mert nem voltak ilyen készülékek. Ez a három dolog az iskola püspöki biztosának feladata: kapcsolattartás a tantestülettel, a szülőkkel, illetve a legfontosabb: foglalkozás a gyerekekkel.

– Tehát az iskolában és a plébánián is tanítja a fiatalokat, felkészíti őket a szentségek vételére. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Nálunk úgy van, hogy a gyerekek nagyobb része, akik szentségekhez járulnak, katolikus iskolából kerülnek ki. Kisebb létszám az, akik az állami iskolákból. Nekik külön plébániai hittan van, amit a hitoktatók tartanak. Mi csak olyan szempontból kapcsolódunk be, hogy amikor lelkinapok vannak, gyóntatást, elmélkedést tartunk. Továbbá a felnőttkatekumenátust szervezem a plébánián. Fontosnak tartom, hogy azt pap vezesse a befogadó csoporttal együtt.

– Hogy látja papként, mi fontos a nevelésben, a tanításban?

– Ezekben az iskolákban nagyon fontos, hogy következetesen és szeretettel neveljünk. Érezzék a gyerekek, hogy szeretjük őket, de legyen ott a következetesség. Ez a szülőknek is nagyon fontos, mert ahol nincs meg a következetesség; nincs meg, hogy a gyerek mihez alkalmazkodjon, akkor nem tud fejlődni. Ha egyik nap mindent szabad, mert akkor jó kedve van az anyukának, másnap meg semmit, mert rossz kedve van, az rossz nevelés. Ugyanígy szerintem a katolikus intézményeknél is fontos a következetesség, hogy mindig szeretve neveljük őket, jó példával a krisztusi életre. Ehhez pedig az kell, hogy elsősorban a szülők, másodsorban pedig a katolikus intézményekben tanító tanárok is megtegyék azt a lépést a maguk részéről, amit nekik meg kell tenni. Egy adventi lelkinap után elmondtam, hogy igazából mindenkinek a maga szintjén kell megtennie a lépést. És azóta vagy hárman jelentkeztek, hogy szeretnék a házasságukat rendezni, a maguk szintjén szeretnék megtenni a lépést. Nagyon örültem neki.

– Miért éri meg Ön szerint egy szülőnek katolikus oktatási intézménybe íratni a gyerekét?

– Ha azt mondanám, azért, mert én is katolikus iskolába jártam, az lenne a legegyszerűbb. A kommunizmusban összesen nyolc egyházi iskola volt, hat fiú- és két lánygimnázium. Én magam is katolikus nevelésben részesültem, és azt láttam, hogy a hit és az élet nem választható el egymástól. Míg a hittanórán a hitoktató bemegy az órára, ott csak az az egy óra szól a hitről, a katolikus intézményekben akkor is a Jóisten van a háttérben, ha matematika vagy földrajz óra van. Tehát nemcsak a hittanórán lehet Istenről beszélni, hanem az élet minden percében ott van, az iskolai keretek között is.

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható el.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Harasztovics Arnold

Magyar Kurír