A kenózis Isten alázata – Kocsis Fülöp érsek vízkereszt előnapján megszentelte a Duna vizét

Prédikációjában az érsek-metropolita Szent Márk könyvére utalva emlékeztetett: Keresztelő János előhírnök, ezt egyértelműen kimondja: „Utánam jön az, aki nagyobb nálam.” Jézus fontosnak tartotta, hogy elküldjön maga előtt valakit; tudta, hogy szükség van az előkészületre. Az ő földi működését előkészítette Keresztelő János, aki bűnbánatra tanította a választott népet, amelynek története erről szól: az Úristen mindig küld prófétákat, kiválasztott embereket, akik előre jelzik, hogy eljön majd a Messiás.

Az egész Ószövetség egy hatalmas előkészület Jézus Krisztus megérkezéséhez. Az Ószövetséget ezért nem szabad félretenni, együtt kell venni az Újszövetséggel, hogy felkészüljünk mi is a Messiás érkezésére – mondta Kocsis Fülöp. – Ahhoz, hogy befogadjuk Isten kegyelmét, előkészületre van szükségünk. Az Úristen ezért gondoskodott arról, hogy fölkészítse az emberiséget az ő jövetelére.

Ám az előkészület nem csak az Úr eljövetelének ünnepére igaz. Ő nem csupán vízkeresztkor jelenik meg, hanem újra és újra eljön hozzánk.

Jézus Krisztus eljövetelére nemcsak az emberiségnek van szüksége, hanem személy szerint mindnyájunknak.

Ahhoz, hogy az ünnep valamennyiünk személyes ünnepe legyen, föl kell készülnünk arra, ha Jézus személyesen hozzánk jön el. Ne csak általánosságban ünnepeljük a vízkeresztet, a Fő utcai templomban, a Duna-parton, az országban, az Egyházban.

Az ünnep soha nem általános, mindenkinek személyes meghívást jelent. Jézus személyesen meg akar szólítani, be akar lépni az életedbe.

Azért vagyunk most itt ezen az ünnepen, mert meghallottuk ezt a hívást, és késztetést éreztünk, hogy jelen legyünk. Az Úristen hívott bennünket, hogy megajándékozzon önmagával, ezért a vízkereszt személyes esemény mindnyájunk életében. Személyesen kell készülnünk rá.

Az érkezés, a találkozás, az ünneplés majd a nagy találkozásban, a mennyországban, a végső boldogságban teljesedik ki a maga tökéletességében. Ez azonban nem zárja ki, hogy már itt találkozzunk Krisztussal.

Készülünk arra, hogy eljön az Isten, miközben már itt van.

Ennek a feszültségében élünk, a teológia nyelvén: a még nem és a már feszültségében. Készülünk, miközben már beteljesedett, már érzem a jelenlétét.

A metropolita megvilágította: vízkereszt előnapján a még nem és a már feszültsége óriásivá növekedhet bennünk.

Idejöttünk, hogy megkérdezzük: Uram, mit akarsz? Mit tegyek? Ha belépsz az életembe, mi változik meg bennem?

Ezzel a lelkülettel kell részt vennünk ezen a Szent Liturgián – mondta a főpásztor.

Az Eucharisztiában Isten belép az életünkbe, a testünkbe, egyesül velünk. Isten kegyelméből a Szent Liturgia csodálatosan segít bennünket abban, hogy ez az ünnep igazi, személyes ünnep legyen mindnyájunk számára. Tegyük hozzá a magunk előkészületeit, abban a hitben:

ha az Úristen megjelenik az életünkben, megváltoztatja azt, úgy, ahogyan ő akarja.

A Szent Liturgia után Kocsis Fülöp érsek vezetésével a hívek menete a Dunához indult. Többen megjegyezték, hogy az elmúlt két évben vízkeresztkor zuhogott az eső, ezúttal viszont csak hideg van.

A Budai Görögkatolikus Egyházközség papsága és a hívek imádkozva, énekelve végigvonultak a rakparton.

„Ma a vizek természete megszenteltetik, / és a Jordán kettészakad, / s hullámainak folyását visszatartóztatja, / látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt… / Szentelj meg engem és a vizeket, Üdvözítő… ki elveszed a világ vétkeit!” ” – hangzott fel a fohász újra és újra az emberek ajkán.

A Batthyány térnél, csaknem szemben az Országházzal a Duna egyik keskeny mólóján sorakozott fel a papság és az asszisztencia.

Az érsek-metropolita megszentelte hazánk legnagyobb folyóját.

Homíliájában a főpásztor a kenózis (önkiüresítés) görög szó értelmét elemezte. Leszögezte: egyedül Isten képes a kenózisra, ő az, aki kiüresíti magát értünk. A kenózis Isten alázata: amikor önmagát lekicsinyíti azért, hogy a mi korlátolt kicsinységünk be tudja őt fogadni.

A kenózis által megérthetjük Istent, a világot és benne önmagunkat is. A kenózisnak, az önkiüresítésnek a forrása Isten irántunk való szeretete.

Annyira szeret minket, hogy lealacsonyodik, leguggol hozzánk, gyermekeihez.

A vízkereszt a kenózis ünnepe. Isten vízbe lépése azt jelenti, hogy belép a sorainkba, közénk áll, magára veszi a mi törékeny emberi természetünket. Eggyé lesz velünk.

Ugyanez történik karácsonykor is, amikor pici gyermekként fekszik a jászolban. A karácsony is Isten kenózisának ünnepe. Vagy kilenc hónappal korábban, amikor magzatként megjelenik Mária méhében. Az örömhír vétele.

S ha már ruhátlanul látjuk Jézust a vízbe lépni, eszünkbe juthat nagypénteki megaláztatása is, amikor először csak a ruháitól fosztják meg, majd minden emberi méltóságától, sőt néhány órával később az életétől is. Ezek a legnagyobb pillanatok, amikor Isten irántunk való szeretetéből fakadó alázatának legmélye mutatkozik meg számunkra.

Kocsis Fülöp leszögezte:

Isten minden értünk tett mozdulata az ő kenózisának eseménye, hiszen minden pillanatban kész arra, hogy önmagát megalázza, annak érdekében, hogy minket felmagasztaljon, felemeljen. Kenózisának ez az igazi célja.

Talán nehéz elfogadni Isten kenózisát? Igen, nagyon nehéz, hiszen a világ egyik legképtelenebb cselekedete: a végtelen hatalmú Uralkodó a teremtményei érdekében porig alázza magát. Mire jó ez? Kell ez nekünk?

Testvéreim, Isten alázata nélkül nem is létezhetnénk”

– hangsúlyozta a főpásztor.

Már a teremtés pillanatától kezdve korlátozza önmagát a Teremtő. A kifürkészhetetlenül végtelen galaxisok milliárdnyi méreteinek egészen apró részéből olyan világot alkotott, amely őt sem befogadni, sem felfogni nem képes. Mégis: egy piciny bolygón élő parányi lény miatt ő maga is egészen apróra töpörítette magát, éppen azért, hogy kapcsolatba léphessen vele – velünk, emberekkel. „Még nem nagy az ember. Csak képzeli, hát szertelen” – idézte József Attilát az érsek-metropolita.

A mai ember nagynak gondolja magát; azt hiszi, markában tartja, uralja az egész világot, holott olyan jelentéktelen, mint egy porszem. Ám nem a korlátlanul hatalmas Isten szemében! Az embert nem a felhőkarcoló, nem a repülőgép-anyahajó, nem is a világháló teszi naggyá, hanem Isten szeretete, szerető tekintete. Ő nagynak lát minket, és ezért nagyok is vagyunk.

„Drága testvéreim, ne a civilizáció uborkafáján akarjunk felkapaszkodni minél magasabbra!

Értsük meg a Duna vizébe lépő Krisztus üzenetét! Nézzünk szét a vizeinkben, az utainkon, a levegőben, mivé tettük ezt a világot?!

Ezt eredményezi az Isten nélküli, istentelen törekvésünk!”

Kocsis Fülöp érsek figyelmeztetett: ne a rosszba kapaszkodjunk, hiszen Isten sokkal egyszerűbben, közvetlenül képes naggyá tenni minket. Higgyük el, hogy szeret, mindent megtesz értünk. Saját magát adja, hogy mi igazán önmagunk lehessünk. Azok, akiknek ő teremtett minket. A szeretet tesz naggyá minket, olyanná, mint az Isten. Ne adjuk alább! Igen, istenivé válhatunk, ha elfogadjuk Isten csókját, ha viszonozzuk Isten ölelését.

A kenózis az Isten önkiüresítő, minket gazdagító szeretete. „Ezt ünnepeljük itt a Duna-parton, ezt ünnepli Egyházunk vízkeresztkor az egész világon. Van, amiért örvendezzünk, van, amiben remélhetünk, ez pedig nem más, mint Isten irántunk való, végtelen szeretete.”

Kocsis Fülöp érsek-metropolita a szertartás végén a megszentelt vízzel egyenként megáldotta a nagy hideg ellenére végig kitartó híveket.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír