A kereszténység szószólója volt a nehéz időkben – Sebők Sándor vehette át a Hit pajzsa díjat

A kitüntetést a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda évről évre, akik a diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. A díjat Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő és Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas író alapította 2002-ben.

A díjátadó ünnepséget koncelebrált szentmise vezette be, melynek főcelebránsa Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt. Vele misézett Varga Lajos váci segédpüspök; Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora, az egyetemi templom plébánosa; Sebők Sándor paptestvérei, köztük Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Parma fidei díj kurátora.

A megjelenteket Martos Levente Balázs köszöntötte, kiemelve, hogy nagyböjt második vasárnapján hálaadó szentmisén vagyunk, hiszen a hitünkért, a megpróbált, megőrzött hitünkért mindannyian nagy hálával tartozunk. Hálát adhatunk azért, hogy nehéz időkben, a kommunista diktatúra idején is erőt adott sokaknak a mindennapokban és az ünnepekben – „a szenvedés és az örvendezés közepette is” – a keresztény, katolikus hit. Emlékezzünk mindazokra, akik ebben a hitben kitartottak, ennek a hitnek a szószólói, tanítói voltak a nehéz időkben is.

Ezt a szentmisét a kommunista diktatúra áldozataiért ajánljuk fel – mondta a püspök, és külön szeretettel köszöntötte Sebők Sándor plébános-kanonokot, a Hit pajzsa díj idei kitüntetettjét. A segédpüspök felidézte, hogy amikor kispap volt, Sándor atya rekollekciót tartott a szemináriumban, és akkor is az a derű sugárzott belőle, mint most.

Martos Levente Balázs kifejezte örömét, hogy a mostani szentmise főcelebránsa Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, aki több mint ötven esztendeje jó barátja Sándor atyának és tegnap, február 24-én tartotta püspöki kinevezésének 25. jubileumát.

A szentmisén az evangélium Jézus színeváltozásáról szólt (Mk 9,2–10). Bábel Balázs homíliájában kiemelte: nagyböjt második vasárnapján két hegyre visz fel bennünket a liturgia és a Szentírás: az egyik Mória hegye, ahol a hagyomány szerint Ábrahám próbára tétetett, hogy feláldozza-e a fiát, a másik pedig a színeváltozás Tábor hegyként tisztelt helyszíne. A liturgia pedagógiai célból kapcsolja össze a kettőt: a nagyböjt emlékezés Krisztus szenvedésére, és ugyanígy Ábrahám, hitünk atyja is a legnagyobb megpróbáltatásban részesült, amikor Isten azt kérte tőle, hogy azt a gyermeket, akit késő öregségében nagy ajándékként kapott, áldozza fel.

Az érsek emlékeztetett rá: a Krisztus utáni első századokban, amikor annyi üldöztetést szenvedtek a keresztények, mint később a kommunizmusban, gyönyörű írások születtek Ábrahám és Izsák történetéről. A sokat szenvedett Órigenész egyházatya csodálatos elmélkedést írt erről. Mennek fel a hegyre, az apa szíve majd megszakad, a gyermek kérdezi: Apám, hol van a bárány az áldozathoz? Ábrahám csak annyit tud mondani: Isten majd gondoskodik. Ha az Újszövetség fényében nézzük ezt a jelenetet, akkor eszünkbe jut Máté evangéliumának hatodik fejezete, amikor az Úr Jézus a gondviselésről szól: sok minden érhet benneteket, de a Mennyei Atya gondoskodik rólatok. Ám nem úgy, hogy mindig minden jó lesz, hanem hogy mindig ad annyi lelkierőt, hogy helyt tudunk állni a megpróbáltatásokban, a legnehezebb helyzetekben is megadja ezt a kegyelmet.

Erőnkön felül nem hagy megkísérteni. Ez ránk is áll. És amikor azzal gyötörjük magunkat, hogy mi lesz holnap, gondoljunk Jézus szavaira: elég a napnak a maga baja, a holnap majd gondoskodik magáról.

A főpásztor figyelmeztetett: a gondoskodás nem kímél meg bennünket a megpróbáltatásoktól. Ábrahámot megkímélte az Úr, nem kellett feláldoznia Izsákot, de az a bárány, amelyet ott találtak a Mória hegyén, már előre jelezte azt a Bárányt, Jézust, aki majd a kereszten meghal értünk. Ott nem történt hasonló kíméletesség, Jézusnak meg kellett halnia. Megfoghatatlan misztérium számunkra, hogyan történhetett ez meg, amikor a Mennyei Atya a kereszteléskor és a színeváltozáskor is azt mondta: Ez az én szeretett fiam, őt hallgassátok! A Mennyei Atya irgalmatlan lenne fiához? Az irántunk érzett végtelen szeretetét így tudta megmutatni – hívta fel a figyelmet a valódi okra Bábel Balázs.

Az érsek megjegyezte: a teológia mindig fél azt mondani, hogy az Isten szenved. Szörnyű háború dúl a szomszédunkban és a Szentföldön, de egyébként is, az embereket olyan sok megpróbáltatás sújtja. Isten talán páholyban nézi a mi szenvedéseinket? Ő nem szenved, hiszen abszolút szellem? Pedig szenved, a Fiában, aki értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, és fölvette emberi természetünket, mindenben hasonlóvá vált hozzánk, a bűnt kivéve.

Az a végtelen szeretet, amit kimutatott irántunk, átvezet bennünket a Tábor hegyére. Jézus pedagógiai célból vitte fel három tanítványát, Pétert, Jánost és Jakabot, hogy megerősítse őket, hiszen már olyan közel volt a húsvét ideje: Emlékezzetek arra, hogy én az Isten Fia vagyok, és engem láttatok megdicsőülve. Ez lesz a mi ismeretünk, hogy színről színre láthatjuk az Istent, és bekapcsolódhatunk abba a szeretetáramkörbe, amit az Atya, a Fiú és a Szentlélek él meg. Ez a Tábor hegyének boldogsága, amit egyszer megmutatott Jézus a tanítványainak.

A főpásztor felhívta a figyelmet:

egyszer vitte fel Jézus tanítványait a Tábor hegyre, de többször beszélt nekik arról, hogy szenvedni fog. Ilyen az életünk is.

Néha azt érezzük, igen, most szeret az Isten minket, olyan jó minden. Sokkal többször járunk azonban keresztúton életünk során, de nem szabad elcsüggednünk, mert amit mond a mennyei hang, az minden időkre szól: Ez az én szeretett fiam, őt hallgassátok.

Bábel Balázs arra buzdított, a nagyböjtben szánjunk több időt az imádságra, vegyük magunkhoz mindennap a Szentírást, és az abban olvasható örömhír mindig erőt ad nekünk ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni életünkben, ami olykor keresztút, néha kényelmesebb, szeretetteljesebb, de mindenképpen olyan út, ami az Isten országútján az örök életre vezet.

A szentmise után került sor a díjátadó ünnepségre. Sajgó Szabolcs SJ, a Parma fidei díj kurátora felolvasta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Sebők Sándort köszöntő levelét, amelyben a főpásztor szívből gratulált a jól megérdemelt elismeréshez.

„Hálát adok Istennek azért az értékes papi szolgálatért, amit a fiatalok és a felnőttek javára, nehéz körülmények között is hosszú évtizedeken át végzett. Életére és munkásságára Isten bőséges áldását kérem!” – írta Erdő Péter.

Ünnepi beszédet Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes mondott, aki kiemelte: Sebők Sándor atya regnumos lelkesedése ma is tart és sugározza az Isten szeretetét a rábízottakra ott, ahová hivatása éppen szólítja. Kiemelte: a szeretet tartotta meg és vezeti mind a mai napig a regnumosokat, akik a „Gratia supponit naturam” (a kegyelem a természetre épít) jelmondatával szolgálják a kezdetektől fogva, a keresztény és a nemzeti értékek egységét, hogy Szent István király és Mária országában az ifjúság „nemcsak emberebb emberré, magyarabb magyarrá, hanem hívőbb hívővé” is váljon. A regnumosokat mindig a szeretet vezette, a bolsevik diktatúra és a szétszóratás idején is – tette hozzá.

A miniszterhelyettes leszögezte: ma, február 25-én a kommunizmus magyarországi áldozataira emlékezünk. Napjainkban azt kell látnunk, hogy az eltörlés kultúrája, az erőltetett lakosságcsere és a genderideológia képében a kommunista ideológia újra támadóban van. Azt kell látnunk, hogy ez a szellemi kútmérgezés Nyugat-Európában már oda vezetett, hogy bíróságon kell megvédeni az igazát annak, aki a Biblia szavait tekinti zsinórmértéknek – mondta Latorcai Csaba. A magyar népel kapcsolatban hozzátette: „Mert bár fejünk felett a történelem számos alkalommal meglengette ugyan Damoklész kardját, s időről időre, talán mintegy figyelmeztetésül, le is sújtott vele, de a végzetes csapástól és az eljelentéktelenedéstől eddig még megkímélt minket. Ebben nagy szerepet játszott hitünk és a nemzetünket minden jó és rossz időben védelmező és mellettünk álló, égi Patrónánk folyamatos és szüntelen közbenjárása.”

Köszöntötte a megjelenteket Horváth Béla, a Parma fidei díj egyik létrehozója is. Emlékeztetett rá: a díjat huszonkét év óta minden évben egyedi műalkotásként Madarassy István szobrászművész készítette, köszönet illeti ezért. Most azonban a Hit pajzsa díj formailag megújult. Miletics Katalin Janka éremművész, bencés obláta készítette el a művet: az új díj bronzérmén a körbefutó szöveg a következő: PARMA FIDEI, azaz magyarul HIT PAJZSA DÍJ. A két kifejezés között egy kereszt látható. A körfelirat alatt egy pajzs kontúrja, benne Szent Gellért vértanúsága helyével, a Kelen-heggyel, a mai Gellért-heggyel. Alatta körfelirat: Szent Gellért vértanú.

Laudációt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott, személyes hangnemben, hiszen ötvenöt éve barátok Sebők Sándorral. Kiemelte, hogy a fiatalok rajongva szerették Sándor atyát, nagyon értett a nyelvükön. Kiemelten törődött velük, vállalva az állami szervek állandó rosszallását, fenyegetését.

A főpásztor kifejtette: Sándor atyát állomáshelyein rövid időn belül sok fiatal vette körül, akik máig hálásak a befogadásért, az őszinte beszédért, az eligazításokért, a tanácsokért és a közösség kovácsolásáért. Sokszor fordultak hozzá életkérdéseikkel, vagy olyan gondokkal, amivel máshová nem tudtak vagy nem mertek menni. Gyakran vállalta fel a mediátor szerepet, hagyta, hogy a beszélgetők maguk keressék a megfelelő utat. Karizmája lett a fiatalokkal és jegyesekkel való foglalkozás. Magához vonzotta  őket beszédeivel, szervezett programjaival. Közben a nevelésükről sem feledkezett meg. Irányította erkölcsi fejlődésüket, a világhoz, a munkához, a társakhoz, az Egyházhoz való hozzáállásukat, a magyar szentek tiszteletének ápolását. Szemléletet formált.

Bár tisztában volt azzal, hogy mi az állam elvárása a papok feladatait illetően, bátran és nagy örömmel foglalkozott azokkal, akik felkeresték őt.

Az ajtaja mindenki előtt nyitva állt, bármikor keresték. Emiatt rendszeresen helyezgették, rövid ideig lehetett állomáshelyein és meggyűlt a baja az államhivatalokkal is. „Azt kívánom neked, kedves Sándor atya, hogy még nagyon sokáig marad Fóton. Megérdemled a Hit pajzsa díjat, és őrizzen téged az a Szűzanya, akit nagyon tisztelsz, szeretsz, mi pedig veled együtt örvendünk ezen a szép napon” – fejezte be a méltatást Bábel Balázs.

Marton Zsolt váci megyéspüspök – aki betegség miatt nem tudott jelen lenni – üdvözlő levelét Varga Lajos váci segédpüspök olvasta fel. A főpásztor kiemelte, hogy a nehéz pártállami időkben Sebők Sándor mindvégig hűségesen kitartott a lelkipásztori szolgálatban, vállalta a részvételt a regnumi közösségben, melynek keretében eredményes ifjúságpasztorációt folytatott. A váci egyházmegye főpásztora gratulált a kitüntetéshez, egyben megköszönte plébánosnak „áldozatos papi tevékenységét”, életére, további papi tevékenységére főpásztori áldását küldte és imáiba foglalta.

Ezt követően Bábel Balázs és Sajgó Szabolcs átadták a Hit pajzsa díjat Sebők Sándornak. Az erdőkerti pálosok ajándékát is átvehette, ők külön miseruhát készíttettek Sándor atyának az ünnep alkalmából.

Sebők Sándor atya köszönetet mondott a díjat neki odaítélőknek és mindazoknak, akik segítették őt papi hivatásában. Elkényeztetett embernek nevezte magát, mert egész élete során érezte magán Isten különleges kegyelmét. Tizenhét éves kora óta kíséri az életét Jézus tanítványaihoz intézett mondata: „A barátaimnak mondalak titeket” (Jn 15,15). Azóta is ez élteti, tölti el erővel, hittel, örömmel.

Az ünnepi rendezvényen zenei szolgálatot végzett a Don Bosco Ének- és Zenekar. A műsorvezető Bágya Rita volt.

Fotó: Thaler Tamás

Bodnár Dániel/Magyar Kurír