A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Varjú Imrét

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Varjú Imre 1978-tól huszonöt évig volt plébános Pestszentlőrincen, és nyugdíjas papként most is ott szolgál az Ibolya utcai Szent József-kápolnában. Idén nyáron ebben az egyházközségben ünnepelte pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját, s most, a nemzeti ünnepen ugyanebben a közösségben vehette át a tisztikeresztet. A kitüntetést az 1956-os szabadságharc forradalmárainak odaadó lelki gondozásával induló hat évtizedes, rendkívüli elhivatottságban megélt papi szolgálatáért, valamint a Budavári Nagyboldogasszony-plébániatemplom műemlékvédelmi és szakrális szempontból is kivételes rekonstrukciójának létrejötte érdekében végzett meghatározó tevékenysége elismeréseként adományozta neki Áder János köztársasági elnök.

Az ünnepi szentmisén részt vett Lomnici Zoltán jogász, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, Dömötör István és Szarvas Attila alpolgármesterek, illetve Nagy Krisztina, a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola Pedagógia Tanszékének vezetője is.

Szarvas Attila XVIII. kerületi alpolgármester köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a mi generációnk és az utánunk jövők is megismerjék a titkot, ami lehetővé tette 1956 csodáját. Azt, hogy Varjú Imre és a hozzá hasonló fiatalok hitük és elveik szerint éltek, kiálltak az igazságért, becsülettel dolgoztak és vállalták a nehézségeket, az áldozatokat is azért, hogy hivatásukat teljesítsék. Így váltak ők élő, izzó és hiteles példaképekké.

„Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára” (1Pét 4,10) – idézte fel Nagy Krisztina tanszékvezető a szentírási szakaszt, amit Varjú Imre, egykori plébánosa és tanára mottójául választott. – Ezt a szolgáló szeretetet tapasztaltuk meg tőle mindig. Humorral, intelligenciával adta át nekünk a tudását, igazi pedagógusként. Hiteles példát mutatott, hogyan érdemes a hitet közvetíteni.

A szentmisén Tampu-Ababei József plébános és Lejtényi Emánuel káplán koncelebrált. Szentbeszédében Varjú Imre a szentleckéről, Szent Pál Timóteushoz írt második leveléről elmélkedett.

Pál a börtönből írja levelét: a halálos ítéletre vár, mégsem retteg, mert megtanulta, nem kell félni, csak fogni kell Isten kezét. Mérleget készít az életéről, számba veszi a jót és a rosszat is. Misszionáriusként élt, tanítványokat nevelt, ám a „fizetsége” az volt, hogy üldözték, megverték, rágalmazták, visszautasították, cserbenhagyták. „De az Úr mellém állt” – írja Pál, megvallva, hogy bizalma és ereje a Jóistenben volt mindig.

A papok részt kapnak Szent Pál apostoli és igehirdetési küldetéséből – mutatott rá Varjú Imre. – A hűséges szolgálatért esetenként megdicsér a főpásztorunk, néha kitüntetést kapunk. Ám van valami, ami itt, a földön megfizethetetlen, és ami nem a mi érdemünk. Az, ha Pállal együtt elmondhatjuk: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.” Ezt mindannyian egyedül a Szentléleknek köszönhetjük.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Áder János nevében Surján László adta át, aki rámutatott: a köztársasági elnök döntött úgy, hogy a saját közösségében kapja meg az ünnepelt a kitüntetést, és így talán ez még többet jelent. Az egész közösséghez szól az elismerés, mert ráirányítja a figyelmet arra: itt van köztünk valaki, aki érték, akit érdemes figyelni, követni.

Surján László kiemelte Varjú Imre életútjából 1956. november 4-ét, amikor fiatal papként elvitte az Oltáriszentséget a kórházba, hogy vigaszt adjon azoknak, akik életük utolsó óráit élték. Egy francia felmérés szerint ma a templomba járó katolikusoknak is csak a fele hiszi, hogy a szentmisében valóban Jézussal találkozik. Varjú Imre hősies tette bizonyítja, az Oltáriszentség nem egy darab kenyér, hanem maga Jézus Krisztus. Fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkban, különösen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve – mondta a képviselő.

Varjú Imre a kitüntetés átvételekor felidézte: 1956-ban nem „pesti srác” vagy „hőbörgő csuhás” akart lenni, egyszerűen tette, amit frissen felszentelt papként kötelességének érzett. A börtönben sokszor ébredt arra, hogy aznap kivégzés lesz. Ma is emlékszik a férfira, aki halála előtt hangosan fohászkodott: „Isten, áldd meg a magyart”. Ezt kérjük ma is, imádkozva azokért is, akik már nem lehetnek közöttünk.

Fotó: Lambert Attila

Szalontai Anikó/Magyar Kurír