A Szeretetlángban túlárad a kegyelem – Látogatás a hatgyermekes Kalicz családnál

A hatgyermekes Kalicz házaspár, Péter és Borbála gyermekeikkel együtt törekednek a Szeretetláng lelkiség szellemében élni az életüket.

A házaspár Sopronban lakik egy nagy társasház polgári lakásában. Péternek két diplomája van: mezőgazdasági gépészmérnök és környezetmérnök. A Soproni Egyetem oktatója. Borbála táj- és kertépítő mérnök, otthon neveli a gyerekeket: Kincső 19 éves, Regő 18, Hanga 16, Emese 14, Iringó 12, Filoména 4. Közülük a két legidősebb és a két legfiatalabb van itthon. Péter és Borbála húszéves házasok, 2002. augusztus 24-én kötötték össze az életüket.

Borbála vallását gyakorló katolikus családban nevelkedett Albertfalván. (Érdekesség, hogy Szántó Erzsébet asszony is ott élt, ám Bori erről korábban nem tudott.) Családja húsz éven keresztül minden húsvétot Pannonhalmán töltött, az ünnep gyönyörű élményt jelentett számára. Édesapja tevékenyen részt vett az Egyház életében. A közös imádság nem volt része a család életének, viszont az Egyház iránti szeretet, a közösségért végzett munka igen. Szülei mindvégig hűségesen kitartottak az Egyház mellett, pedig emiatt hátrányok is érték őket. Édesapja azért nem lehetett egyetemi tanár, mert templomba járt, és hittanra járatta a gyerekeit. Borbálának a szülei már nagyon korán megtanították, hogy Szent István felajánlotta az országot a Szűzanyának, és azóta Mária országa vagyunk.

Péter az Alföldön, Kunhegyesen született, hagyományosan református vidéken. Az egyik nagyapja katolikus volt, de nem gyakorolta a hitét. Egyszer elvitte őt a templomba, azzal a figyelmeztetéssel: nem kell ám komolyan venni azt, amit a pap mond. Péter tizenkét éves lehetett, amikor az iskolában a valószínűleg vallásos magyartanára rendezésében előadtak egy darabot a kunok megtéréséről. Ő játszotta a püspök szerepét.

Péter egyetemista korában agnosztikus volt. A kilencvenes évek végén szerezte meg a másoddiplomáját. A szakdolgozatát írta, s közben részt vett egy gyakorlati munkán. Itt, a terepi munka során ismerkedtek meg a feleségével, az akkor már mérnökként dolgozó Borival, aki a főnöke volt. A munka három hétig tartott, de a kapcsolatuk nem ért véget ezzel. Rendszeresen találkoztak, Péter gyakran telefonált Borinak, telefonfülkéből. Bori vasárnaponként rendszeresen járt szentmisére, és egyre jobban zavarta, hogy Péter nem megy vele. Akkor már szinte bizonyos volt abban, hogy Péter lesz a férje, márpedig a házasság csak akkor működhet, ha szentségileg köttetett, s ha a férj és feleség, majd később a gyerekek is együtt járnak misére. Ezért egyik vasárnap megkérte Pétert, menjen el vele a templomba, ő pedig igent mondott. Bori azon izgult, vajon Péter letérdel-e. Letérdelt. Péter visszaemlékezik: volt az egyetemen egy vallásos oktató, akivel egyszer Lébényben bement egy román stílusú templomba, és a tanár letérdelt. Mélyen megérintette őt, hogy ezt teszi  egy ilyen okos, komoly ember.

A fiatalok az első közös szentmise után vasárnaponként együtt jártak templomba. Pétert a Bori iránt érzett szerelme vitte Isten házába, ahol az Úr megérintette a lelkét. Értékrendje egyébként, bár sokáig nem igazán hitt Istenben, közel állt a kereszténységhez, csak hiányzott belőle Jézus. Szülei alapvetően keresztény elvek szerint nevelték. Párttagok voltak, az édesapja párttitkár is, de amikor kiderült, hogy szakadék tátong a szép szavak és a valóság között, visszaadta a párttagkönyvét, vállalva, hogy ezzel vége a karrierjének.

Nem sokkal azután, hogy összeházasodtak, Bori és Péter belépett a Schönstatt családközösségbe; ez nagy hatással volt a házasságuk első tizenöt évére.

A Szeretetláng lelkiségről Borbála a rádióban hallott először. Mint mondja, ez a házasságuk tizenkettedik évében történhetett. A 2015-ös, első nagyobb menekülthullám idején Borbála lelkében eluralkodott a félelem, hogy nem migráció ez, hanem népvándorlás, a Bibliában pedig benne van, hogy a népvándorlás a végső idők jele.  Ekkoriban hallotta a szeretetláng kifejezést, felfigyelt rá és utánaolvasott az interneten. Megszerezte Erzsébet asszony lelki naplóját és más, a Mária-jelenésekkel foglalkozó könyveket is. Nagyon megérintette, hogy egy magyar mozgalomról van szó, amelyben kiemelt szerep jut a Mária-tiszteletnek. Elolvasta a nagy 20. századi magyar misztikus, Natália nővér könyvét is. Nála szerepel a következő mondat: „Ha a szenvedő lelkekért nem imádkozunk, akkor üres lappal megyünk az Úr Jézus elé.” Borbálát ez szíven ütötte, mert addig nem imádkozott értük. Erzsébet asszony könyvében pedig benne van: egy Üdvözlégy elimádkozása által novemberben, a halottak hónapjában tíz szenvedő lélek szabadul a tisztítótűzből, ha belevesszük az Üdvözlégybe a Szeretetlángra utaló fohászt: „Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen.”

Mindazt, amit olvasott, Borbála igyekezett átadni a gyermekeiknek is. Szentek élettörténetéből is felolvasott nekik, hogy közelebb vigye hozzájuk a hitet, az Egyházat. Ő pedig ekkoriban nagyon erősen elkezdett imádkozni. Hosszú ideig érzett lelki szárazságot és félelmet, de nem hagyta abba az imát, még a gyerekek öltöztetése közben is így fohászkodott magában: „Jézus Krisztus drága Szent Vére, ments meg minket és az egész világot!” Miután alaposan megismerkedett az Egyház által elismert Mária-jelenésekkel, felismerte: közös bennük a rózsafüzér imádkozása és az intelem, hogy lehetőleg gyakran gyónjunk. Hamarosan elkezdett naponta szentmisére járni. Egyik reggel Péter megkérdezte tőle, hová megy, és onnantól kezdve hétköznaponként is együtt járnak misére.

Péter felidézte, hogy kezdetben még papírról olvasták a titkokat, majd Bori kérésére belevették az imént említett fohászt is.  Péternek eleinte nehéz volt így imádkoznia a rózsafüzért, de kitartott. Bori elmesélése alapján ő is megismerkedett a lelki naplóval, majd végképp megerősítést jelentett számára, amikor Sopronban a Domonkos-rendi szerzetes, Mészáros Domonkos atya is elismerően tett említést prédikációjában a naplóról.

A család rendszeresen imádkozza együtt a rózsafüzért, és igyekeznek terjeszteni, másokkal is megismertetni a környezetükben a Szeretetlángot. Így közvetítővé váltak néhány család életében, ez viszont sajnos nem nevezhető imaközösségnek – jegyzi meg Borbála.

Kincső, aki Szombathelyen biológia–rajz szakos hallgató, közbeveti: a barátnői, barátai nem voltak nyitottak a Szeretetlángra, elutasították. Először ő sem tudott mit kezdeni vele, nagyon fiatal volt még hozzá. Később azonban megragadta a tisztítótűzben szenvedő lelkek megmentésére elmondott fohász. Általában az a lélek szabadul ki, aki a legközelebb áll a mennyországhoz, de Kincső abban reménykedik: imájával azokon a lelkeken is segíthet, akiknek még sok van hátra a megtisztulásig. Őt elsősorban a Szeretetláng érzelmi oldala fogta meg, az, hogy önzetlenül segíthet másokon. Hisz abban, hogy a Jóisten örül annak, ha tesz valamit azokért, akikért csak nagyon kevesen imádkoznak vagy senki sem.

Regő gimnazista, érettségi előtt áll. Szent Pál szavaira emlékeztet: ahol túlárad a bűn, ott túlárad a kegyelem is. Ha körülnézünk a világban, nem nehéz észrevenni a rengeteg bűnt, de az is nyilvánvaló, hogy a Szeretetlángban túlárad a kegyelem. Regő idealista, szeretné minél jobb hellyé tenni a világot. Ezért is imádkozik. A családban eleinte csak egy tizedet imádkoztak, majd a teljes rózsafüzért. Most már ő is ezt teszi, mindennap. A Jerikó-motivációról is mesél. Egy házaspár kilenc éven keresztül körbeimádkozta Magyarország határait, mint Jerikóban a zsidók a város falait, hogy a bűn minden fala leomoljon. Regőt inspirálta Mijo Barada területszabadító könyve is. Onnan az ötlet: a saját házad körül is imádkozd a rózsafüzért kilenc egymást követő napon, így megszenteled a helyet, ahol élsz. Néhány évvel ezelőtt itt járt az előbb említett házaspár – idézi fel Regő –, és utána édesanyáék imádkoztak a ház körül. Megemlít egy atyát is, aki azt mondta: legalább napi fél órát kellene imádkoznunk ahhoz, hogy intenzív legyen az istenkapcsolatunk. Regő elgondolkozott ezen, és egyszer csak elhatározta: ettől kezdve mindennap elimádkozik két rózsafüzért, mert ha most nem kezdi el, talán soha nem fogja. Közben a nővére, Kincső fölvetette, hogy kilenc napon keresztül imádkozzanak a városban egy háztömb körül. Első alkalommal ketten imádkoztak, Regő pedig azóta is rendszeresen ezt teszi esténként: sétál és elmond egy rózsafüzért.

A beszélgetés során szóba kerül Jim Blount exorcista, a Szeretetláng nemzetközileg ismert misszionáriusa. A szülők és a gyerekek is egyetértenek vele abban, hogy a legerősebb ördögűző imádság a Jézussal való egység imája:

A mi lábunk együtt járjon.

A kezünk együtt gyűjtsön.

A szívünk együtt dobbanjon.

A bensőnk együtt érezzen.

Az elménk gondolata egy legyen.

A fülünk együtt figyeljen a csöndességre.

A mi szemünk egymásba nézzen

és tekintetünk összeforrjon.

Az ajkunk együtt könyörögjön

az Örök Atyához irgalomért.

Ámen.

Kincső elismeri: volt idő, amikor a családi imán csak három tizedet mondott el a rózsafüzérből, ma már törekszik arra, hogy naponta egy teljes rózsafüzért elimádkozzon. Az elmélyült imához nagyon össze kell szednie magát az embernek, de ha rendszeresen kitart, egy idő után hatalmas kegyelmet érez, és boldog lesz, hogy közel került Istenhez. Ha viszont nem tart ki, eltávolodik Istentől. Nem azért, mert Isten visszaveszi tőle a kegyelmet, hanem mert az ember elutasítja azt. Nagyon fontos a gyakori gyónás, áldozás, az állandó kapcsolat Istennel, aki mindenütt ott van. Ezért jó az egységima, mivel abban nagyon szoros szövetséget kötünk Jézussal.

Regő szerint, ha többet imádkozunk, az védelmet nyújthat. Egy idősebb korában felszentelt atya azt mesélte, hogy naponta négy rózsafüzért szokott elmondani. Egyszer azonban olyan elfoglalt volt, hogy még az első rózsafüzért sem tudta elkezdeni, bár a többi imáját, így a zsolozsmát is elmondta. Ezután három hónapon át depressziós volt. Regővel is előfordult, hogy néhanap elhagyta a második rózsafüzér imádságot, és ilyenkor úgy érezte, jobban ki van szolgáltatva a gonosz erőknek. Ehhez kapcsolódva Kincső felidézi egy gimnáziumi emlékét: az iskolalelkészük egy reggeli szentmisén a bevonulásnál megállt az ambónál, és komoly arccal bejelentette: „Fegyver van nálam.” Majd benyúlt a talárja alá, és előhúzta a rózsafüzérét. Valóban, az ördög retteg a rózsafüzértől, hiszen Mária eltiporja a sárkány fejét. Ha elmondjuk a rózsafüzért a Szeretetlángra vonatkozó betoldással, az olyan, mintha a fegyverünkre távcsövet szerelnénk: így még messzebbre terjed a hatása. Ha pedig elhagyjuk, az olyan, mintha letennénk a fegyvert, s akkor az ördög bátran beteszi a lábát az életünkbe, és megrengeti a lelkünket. Kincső arra is kitér: szépen hangzik a mondás, hogy amelyik család imádkozik, azzal minden rendben van, de ez sajnos nincs így, hiszen gyarló emberek vagyunk. Az ő családjukban is előfordulnak viták, pláne hogy a gyerekek közül többen is kamaszodnak. „Édesanyáéknak nagyon nehéz lehet” – ismeri el Kincső, majd hozzáteszi: szerinte biztosan durvábbak lennének ezek a viták, ha nem imádkoznának rendszeresen. Így azonban a nézeteltérések után mindig helyreáll köztük a béke, visszatérnek a kegyelmi erőtérbe.

Borbála és Péter azt is elmondják: a családjuk felajánlotta magát Jézus Szentséges és Irgalmas Szívének, valamint Mária Fájdalmas és Szeplőtelen Szívének, a Szentlélekben egyesült szívüknek. Ezzel az odaszentelődéssel  indult minden.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában jelent meg.