Adventi kalendárium – 2018. december 3.

Kultúra – 2018. december 3., hétfő | 7:00

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,8)

Amint az édesanya érzi méhében gyermekének növekedését és nem éri váratlanul annak megszületése, hanem örömmel fogadja várva-várt gyermekét, ugyanúgy Jézus is, akit megismertem a várakozás idején, lassan és biztosan megszületik életemben.

Nyugalom, kiegyensúlyozottság, öröm, gyengédség jellemzik jelenlegi állapotomat. Nyugalom tölt el, és semmilyen lárma, szó vagy esemény nem zavarja meg ezt a csendet. Kegyelemekben gazdag idő ez, és közel érzem magamhoz az Istent. 

(Henri J. M. Nouwen)

Urunk és Istenünk, segíts minket, hogy buzgó várakozással készüljünk Fiadnak, Krisztusnak jövetelére. Amikor pedig eljön és kopogtat, ébren találjon minket, akik imádsággal virrasztunk, és ujjongva zenjük dicséretét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria