„Mindenki Krisztusa” a győri Káptalandombon

Hazai – 2018. március 29., csütörtök | 12:29

Március 28-án, nagyszerdán Veres András püspök megáldotta Lebó Ferenc „Mindenki Krisztusa” című köztéri alkotását a győri Püspökvár előtt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen köszöntőt mondott Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere; Bogisich Ferenc üzletember, a Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója; valamint a mű alkotója, Lebó Ferenc szobrászművész.

Fekete Dávid kiemelte: a Mindenki Krisztusa című alkotás, amely a keresztről lehajló, ölelő mozdulatú Megváltót ábrázolja, a Győri Egyházmegye és a győri önkormányzat, valamint a QP Zrt. összefogásával készülhetett el. Az együttműködés nem zárul le: a cél a tizennégy stációs belvárosi keresztút felállítása. Az alpolgármester kifejezte reményét, hogy jövőre már az elkészült tizennégy stáció előtt járhatják a nagypénteki belvárosi keresztutat. Köszönetet mondott a városi útkezelő szervezet munkatársainak, akik segítettek a kereszt felállításában és a tér elrendezésében.

Bogisich Ferenc emlékeztette a megjelenteket annak a közös elhatározásnak a megvalósulására, amelynek eredményeként a Loyolai Szent Ignác bencés templom 1916-ban rekvirált harangjai újjászülettek. „Akkor egy álom vált valóra, és hiszem, hogy az álmok folytatódnak” – hangsúlyozta az üzletember. Bogisich Ferencet, aki az egyik kezdeményezője volt a bencés közösséget támogató projektnek, sokan megszólították, hogy más, hasonló ügyet is szívesen támogatnának. Ezzel a bátorítással fordult Veres András püspökhöz, aki jelezte, hogy neki is van egy megvalósításra váró álma: egy tizennégy stációs keresztút Győr belvárosában. E tervezett keresztút része a Mindenki Krisztusa című alkotás. Bogisich Ferenc elmondta, hogy a keresztút elkészítésére győri vagy Győrhöz kötődő művészeket kérnek fel: „Miként 2016 szeptemberében a bencés templomban, most is fogjunk össze mi, győriek, győri polgárok, győri üzletemberek, hogy a belvárosi keresztút 2019 nagypéntekjére elkészüljön, s az az új álom valóra váljon.”

Lebó Ferenc szobrászművész rámutatott: Jézust egyes ábrázolásokon úgy láthatjuk, amint lehajol Assisi Szent Ferenchez, Szent Bernáthoz és Szent Kamillhoz. A győri keresztről lehajoló Krisztus minket, mindannyiunkat átölel.

Az alkotó Ferenc pápa 2013. október 4-én Assisiben elhangzott gondolatait idézte a helyi Szent Damján-templom feszületéről, amely előtt Szent Ferenc imádkozott, s amelyről Jézus lehajolt a Poverellóhoz: „Jézusnak nincs csukva a szeme, nyitva van, tágra nyílt: tekintete a szívhez szól. És a kereszt nem vereségről, kudarcról beszél nekünk. Paradox módon olyan halálról beszél, ami maga az élet, és életet teremt, mert a szeretetről beszél, és mert Isten szeretetének megtestesülése – és a szeret nem hal meg, sőt, legyőzi a rosszat és a halált. Aki hagyja, hogy a megfeszített Jézus rátekintsen, az újrateremtődik, »új teremtménnyé« lesz. Innen indul minden: ez a kegyelem élménye, amely átalakít, annak a megtapasztalása, hogy szeretnek minket anélkül, hogy kiérdemelnénk, bűnösségünk dacára is. Ezért mondhatja Szent Ferenc Pál apostol nyomán: »Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével« (Gal 6,14).”

A győri kereszt is üzeni: mindig Krisztus a kezdeményező, ő hajol le hozzánk a szenvedés keresztjéről, nekünk csak észre kell vennünk és el kell fogadnunk üdvösséghozó szeretetét. A Mindenki Krisztusa arcán fájdalom van, de nem a keresztre feszítés fájdalma, hanem a mi gyarlóságaink okozta gyötrelem. Ugyanakkor szeretet és megbocsátás sugárzik a tekintetéből. Engedjük, hogy Krisztus magához öleljen minket! – kérte Lebó Ferenc.

Ez a kereszt hirdetni akarja hívőnek, hitetlennek egyaránt: Krisztus mindnyájunk üdvözítője, mindnyájunk Megváltója – kezdte elmélkedését Veres András püspök. – Fontos, hogy sokan hírét vigyék annak az örömnek, amit mi, hívő emberek nap mint nap megtapasztalhatunk a kereszt szemlélésekor: így szeret Isten minden embert. Ez a kereszt a stabilitás jelképe: „stat crux dum volvitur orbis – a kereszt szilárdan áll, míg a világ forog” – idézte a Győri Egyházmegye főpásztora a karthauzi szerzetesek jelmondatát. „Jövünk-megyünk, végezzük napi munkánkat, Istentől kapott hivatásunkat, ez így helyes. És áll a kereszt, amely minden korban, mindenkinek azt üzeni: szeret az Isten. Kívánom, hogy mindenki aki e kereszt alatt áll, megérezze: valóban szeret az Isten.”

A plasztika teljes magassága a kereszttel együtt 480 centiméter; a lábujjak a közönség számára elérhetők, megérinthetők. Az alkotás anyaga öntött, cizellált, patinázott bronz. A művet úgy helyezték el, hogy mind a Dunakapu tér, mind a Bécsi kapu tér irányából érkezők jól láthassák, magához hívja a közösséget.

Az alkotás kiegészítő elemei a díszburkolatban kőlapokból kialakított idézetmezők, amelyek a következő mondatokat tartalmazzák: „Nem a szögek, a szeretet tartotta Jézust a kereszten” (Szent Ágoston); „Ha felemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32); „Föltekintenek arra, akit keresztül szúrtak” (Jn 19,37); „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset.” Az utolsó idézet Boldog Apor Vilmos püspöki jelmondata, amely átvezetés a szent életű püspök szobra felé, amely a Mindenki Krisztusa című alkotástól néhány méterre található.

Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria