Alulról jövő kezdeményezés 1300-ban – Gárdonyi Máté egyháztörténész az első szentévről

Nézőpont – 2025. január 30., csütörtök | 20:00

Ferenc pápa 2024. május 9-én (Urunk mennybemenetele ünnepén) a Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű bullával szentévet hirdetett a 2025-ös esztendőre. Gárdonyi Máté egyháztörténésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetőjével az 1300-as legelső szentévről beszélgettünk.

– A 13. század utolsó évtizedét Európában jelentősen meghatározta IV. (Szép) Fülöp francia király és VIII. Bonifác pápa ellentéte. Mi volt ennek az oka?

– Kezdjük az előzményekkel: 1292-től széküresedés van a Római Katolikus Egyház élén, a kardinálisok két évig nem tudnak megegyezni, hogy ki legyen IV. Miklós pápa utóda. Végül Anjou Károly nápolyi király – az Anjouk a francia királyi család mellékágához tartoznak – oldja fel a patthelyzetet. Ő azt javasolja, hogy a kardinálisok a szent életű remetét, Pietro del Morronét válasszák meg, aki nem is bíboros, és aki végül V. Celesztin néven kerül a pápai trónra. Nagyon hamar kiderül azonban, és maga is belátja, hogy képtelen ellátni a feladatát, ezért nem egészen négy hónappal később, 1294 decemberében lemond. A bíborosok testülete ezt követően nagyon gyorsan megválasztja az új pápát, de nem a két nagy római família – a Colonna és az Orsini – tagjai közül. A megválasztott Benedetto Caetani bíboros családja akkor még nem tartozik a legrangosabb famíliák közé; később ez megváltozik, a jelentőségük máig ható. Az új pápa felveszi a VIII. Bonifác nevet. Pontifikátusával kapcsolatban két nagy konfliktust kell megemlíteni. Az egyik az Ön által is szóba hozott összeütközése Szép Fülöp francia királlyal, a másik pedig a bíborosi testületen belüli feszültségek. Hozzátehetjük ezekhez a ferencesek spirituális irányzatával való konfliktust is.

– Mi volt a Franciaországgal való összeütközés alapja?

– A két évig tartó széküresedés alatt Szép Fülöp – és egyébként I. Eduárd angol király is –megadóztatja a klérust, az intézményeket és az egyházi személyeket is. Ez ellen ők nem nagyon tudnak mit tenni. VIII. Bonifác viszont 1296-ban tiltakozásul kiadja a Clericis laicos  bullát, amely a következő gondolattal kezdődik: az ősi tapasztalatok szerint a laikusok mindig vissza akarták szorítani a klerikusok befolyását, és látjuk, hogy ez a mi időnkben is így van, főként anyagilag igyekeznek ellehetetleníteni az Egyházat. A bullában a pápa megtiltja a klerikusoknak, hogy bármilyen formában adót fizessenek. Ez ellenállást vált ki Angliában is, de még inkább Franciaországban. VIII. Bonifác kénytelen visszakozni, így engedélyezi, hogy a klerikusok felajánlásokat tegyenek, de ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket ne adónak, hanem ajándéknak nevezzék. Francia földön polémia alakul ki azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán érvényesen választották-e pápává Bonifácot, hiszen még élt az elődje, amikor ő trónra került. Ezenkívül igyekeznek befeketíteni, és minden módon bizonyítani, hogy alkalmatlan a Katolikus Egyház vezetésére. A legfinomabb vád ellene az, hogy eretnek. A szentévet követő évben, 1301-ben már huszonkilenc vádpontot hoznak fel ellene, többek között azt állítják, hogy az őrangyala mellett saját démonja is van, aki folyamatosan a fülébe súgja, hogy milyen gonoszságokat cselekedjen.

– Hogyan zajlott a pápa konfliktusa a kardinálisok egy csoportjával, kiemelten a Colonna famíliával?

– A konfliktus hátterében az áll, hogy a Caetani családból származó pápa igyekszik felemelni a rokonait, mégpedig a Colonna és az Orsini családok kárára. Még bíborosként jelentős vagyonra tesz szert, és értékes épületek kerülnek a birtokába. Megszerzi többek között Caecilia Metella (Caecilius Crecitus lánya és Crassus római hadvezér és politikus felesége – B. D.) mauzóleumát a Via Appia mellett. Családjával együtt várat épít, erődítményt hoznak létre a városfalon kívül, amit megpróbálnak hatalmi centrummá fejleszteni. Amikor pápa lesz, négy rokonát bíborossá kreálja. A Caetani család tehát megerősödik, ami főleg a Colonna família érdekeit sérti. Elmérgesedik közöttük a viszony. 1297-ben a Colonna-bíborosok kiadnak egy nyilatkozatot, amelyben leszögezik: VIII. Bonifác nem igazi pápa, nem törvényesen választották meg, egyébként pedig megölette az elődjét, V. Celesztint.

– Mi volt ennek a vádnak az alapja?

– V. Celesztin túl van már a nyolcvanadik életévén, amikor 1294 augusztusában megválasztják. Amikor nem egészen négy hónappal később, decemberben lemond, először úgy néz ki, hogy visszavonul a remeteségbe; a ferencesek segítségével a saját rendjébe, a celesztinusokhoz áll be, de megszökik onnan. Görög földre akar menni, ám a hajója viharba kerül, nem tud átkelni az Adrián. VIII. Bonifác házi őrizetbe záratja Celesztint, s ott hal meg néhány hónappal később, 1296 májusában. Ebből következtettek a Colonnák arra, hogy Bonifác megölette az elődjét.  

– Végül is mi késztette VIII. Bonifác pápát arra, hogy 1300. február 22-én kelt Antiquorum habet fida relatio bullájában úgy rendelkezzen: minden századik esztendő legyen szentév a keresztények számára?

– Az alulról jövő népi kezdeményezés. Az első, 1300-as szentévnél különösen érdekes, hogy ismerjük az azt meghirdető bullát. Ám ez nem előzetesen jelent meg, hanem utólag, és visszamenőleges hatállyal adott kegyelmi ajándékokat, így a búcsú lehetőségét is a Rómába zarándoklóknak. Ez utóbbira – a bullában található világos utalás alapján – az késztette a pápát, hogy látta, mekkora tömeg érkezik Rómába már az 1299-es évben, különösen a karácsonyi ünnepekre. Özönlöttek a hívek. Nehéz megmondani, hogy ez pontosan mennyi zarándokot jelentett. Egyes korabeli forrásokban – többek között VIII. Bonifác bíborossá avatott unokaöccse is írt erről – több százezres számok is szerepelnek. Fennmaradt az a nyilvántartás, ami a Franciaországból az alpesi hágókon Valle d’ Aosta völgyén keresztül Itáliába vezető úton zarándoklók számát rögzítette. Az előző évekhez képest tízszeres volt az itt áthaladók száma, ami nyolcezer lovast jelent. Jelentősen megnőtt tehát Róma vonzereje, és ez már a szentévet meghirdető pápai bulla előtt megnyilvánult. VIII. Bonifác 1300 elején konzisztóriumot hívott össze, s megtárgyalta a bíborosokkal, milyen választ lehetne adni az emberek tömegeinek vágyára, hogy eljussanak Szent Péter és Szent Pál főapostolok római bazilikájához, s ott kegyelmi javakban részesüljenek. Száz évvel korábbi iratokat kutattak, van-e ezekben utalás arra, hogy már akkor is hasonló vágyakozás élt az emberekben, de nem találtak semmit ezzel kapcsolatban. Jelentkeztek öreg emberek, akik azt állították, hogy ők már száz évvel ezelőtt is éltek és emlékeznek rá: 1200-ban is ugyanez történt. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz, ám mindezek hatására VIII. Bonifác kiadta a szentévet meghirdető bulláját 1300. február 22-én, Szent Péter székfoglalásának az ünnepén, visszamenőleg kiterjesztve a jubileumi esztendőt 1299 karácsony vigíliájától, december 24-étől 1300 karácsonyáig. Ez már önmagában is rendkívül érdekes:

nem egy bulla hirdeti meg a szentévet, nem is a pápa rendeli el azt, hanem egy alulról jövő népi kezdeményezést fogad el VIII. Bonifác.

Az általa kiadott bullában utalás van arra, hogy régi emlékek bizonyítják: ez hagyomány az Egyházban. Ám ilyen előzményekre azóta sem derült fény.

– A bulla hivatkozik a hívők egyéni vágyára is.

– Igen, szó van benne a búcsúk elnyerésének igényéről, arról, hogy a bűnökért való vezekléseket a pápa mint Szent Péter utóda engedje el. Ehhez feltételeket szab a dokumentum: a hívőnek először is el kellett zarándokolnia Rómába, és meglátogatnia a két főapostol, Szent Péter és Szent Pál bazilikáját – a rómaiaknak harmincszor, a máshonnan érkező zarándokoknak pedig tizenötször. A pápa azt az ígéretet teszi, hogy aki ezt teljesíti, az a legteljesebb búcsúban részesül, vagyis ez a búcsú eltörli az összes vezeklést, amit az illetőnek életében, majd pedig a halála után teljesítenie kellene a bűnei miatt. Nagyon érdekes az is, hogy a pápa személye mindebben nem sok szerepet játszott. A pápák – így VIII. Bonifác is – tavasztól őszig a Róma melletti hegyvidéki kisvárosokban tartózkodtak, ahol kellemes volt az időjárás. Különös az is, hogy vagy ebben az időben, vagy később – az általános vélemény szerint –, egy freskó részeként

Giotto megfestette azt a jelenetet, amikor a pápa kihirdeti a szentévet. Ma ezt a festményt a lateráni bazilikában látjuk, egy oszlopon: a pápa egy bíboros és egy alacsonyabb rangú klerikus között áll, az utóbbi a kezében tartja a bullát, ami meghirdeti a szentévet, miközben a Szentatya áldást oszt.

– Az 1300-as esztendőhöz kapcsolódik Dante túlvilági utazása is: az Isteni színjátékban utalást tesz a szentévre. 

– Igen, de elég különös összefüggésben. Dante szívesen helyezte volna a pokolba VIII. Bonifácot is. Ennek csak az az akadálya, hogy 1300-ban a pápa még az élők sorában van. De Dante többször is megemlíti, hogy Bonifácot nagyon várják már ott. A Pokol XVIII. énekében Dante ír a római szentévről és egy probléma sajátos megoldásáról: mivel hatalmas tömegek zarándokoltak ekkor Rómába, s csak egyetlen hídon, az Angyalvár hídon lehetett átkelni a Teverén, hogy eljussanak a Szent Péter-bazilika közelébe, ezért – a tumultuózus jelenetek megszüntetése érdekében – kettéosztották a hidat, s az emberek két ellentétes irányban haladtak rajta. Az Isteni színjátékban ez így jelenik meg: „Rómában a jubileumnak évén / rendezték így járását a tömegnek, / a hídon a tolongás nagyra nővén, / hogy át az Angyalvár felé mehetnek / egyik szélén Szent Péter-templomához, / a másikon meg vissza csak, a hegynek.” Danténak egyébként arról jut eszébe az 1300-es szentév, hogy a pokol egyik bugyrában is így közlekednek az emberek, olyan sokan vannak.

– Az előzőekhez visszatérve: állíthatjuk, hogy a pápa és a kardinálisok a szentév meghirdetésével elfogadták az alulról induló kezdeményezést?

– Igen, és a középpontban az egyéni üdvösség állt, a vezekléstől való teljes megszabadulás vágya. Ez óriási tömegeket vonzott Rómába. Az említett bullában az is benne van, hogy százévente tartani kell ilyen kegyelmi évet. Ám mégsem száz évvel később lesz a következő szentév, hanem már 1350-ben. Ekkor veszik elő az ószövetségi jóbel-évet: hétszer hét, tehát összesen negyvenkilenc év után az ötvenedik esztendőt az elengedés évének kell tekinteni: „tedd szentté az ötvenedik esztendőt. Hirdess szabadulást földed minden lakójának, mert örvendetes esztendő az”. A Leviták könyve ír erről (Lev 25,8–13). Ettől kezdve vezeti be az Egyház az ötvenévenkénti szentéveket.

– Miért pont az 1300-as esztendőt közvetlenül megelőző időben özönlöttek az emberek Rómába?

– A motivációk mögött ott van az a változás, ami a Szentföld elvesztésével beáll.

Az előző két évszázadban a vezeklő zarándoklatok célpontja a Szentföld volt, ott juthatott a hívő a pápák által ígért búcsúhoz. 1291-ben azonban az utolsó szentföldi hely, Akko is elveszett a keresztények számára,

de Jeruzsálem már előzőleg is megközelíthetetlen volt. Ezért ereklyéket hoznak el a Szentföldről és falrészleteket, melyeket ott tiszteltek. A szent ház is az 1290-es években kerül Loretóba. Rómában pedig már ott van a Szent Ilonához, Nagy Konstantin édesanyjához kötődő gyűjtemény, a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilika (Santa Croce in Gerusalemme) gyűjteménye. Érdekes, hogy az 1300-as szentévben ezt nem jelölik meg mint célpontot. Él az akkori emberekben egy erőteljes végítéletvárás is, ami összefügg a millenarizmussal, azzal a Jelenések könyvének huszadik fejezetére épülő gondolattal, hogy az Egyház életének ezeréves ciklusai lesznek. Ezer évre lekötözik a sátánt, majd feloldják a kötelékeit. Ezek a millenarista spekulációk az ezredfordulón fölerősödtek; a ferencesek spirituális irányzatai a magukévá tették ezeket, főként Joachim da Fiore ciszterci apát bibliamagyarázatai alapján, Assisi Szent Ferencre és önmagukra hivatkozva, azt állítva, hogy új korszak kezdődik. Dániel könyvének tizenkettedik fejezetére is utaltak, a látomásokról szóló részekre: „Uram, hogy állunk ezekkel a végső dolgokkal?” – kérdezi Dániel. A válasz szerint pedig bizonyos szavak le lesznek pecsételve, s jön egy nagy megtisztulás, és attól kezdve, hogy a napi áldozat megszűnik a templomban, 1290 nap telik el (Dán 12, 9–12). Akkortájt pedig éppen az 1290-es években járunk. Ezek a spekulációk erősen hatnak egymásra. Az is idetartozik, hogy a pápai teljhatalom tanát VIII. Bonifác képviseli a legmarkánsabban a korszak pápái közül. Ezek szerint vannak olyan bűnök, melyekre csak a pápától lehet feloldozást nyerni, ezért el kell zarándokolni Rómába. Maguk a pápák úgy tekintenek magukra, mint akik a püspököknél teljesebb, sőt, a legteljesebb búcsút engedélyezhetik. Ez összefügg a hatalom teljességének tanával. Az 1300-as, első szentévnél valódi újdonságnak tekinthető az is, hogy a teljes búcsú elnyerését VIII. Bonifác bullája hozzákapcsolja egy helyhez, Rómához, azon belül is a Szent Péterről és a Szent Pálról elnevezett két nagy bazilikához, s egy kitüntetett esztendőhöz köti. Itt azonban meg kell említeni két előzményt.

– Melyek ezek?

– Az egyik a Porciunkula-kápolnához kötődik, amit Szent Ferenc épít újjá Assisi közelében. Az újjáépítés utáni újraszentelés napja augusztus 2-a, Angyalos Boldogasszony napja. A ferencesek pápai búcsút nyernek erre a napra és ehhez a helyhez kapcsolódva. Igaz, hogy Szent Ferenc legendája szerint ezt nem a pápa engedélyezte Ferencnek, hanem maga a Szűzanya kérte: az Úr Jézussal együtt megjelentek előtte. A pápa csupán jóváhagyta a búcsút.

A másik előzmény pedig, hogy V. Celesztin, még remeteként, L’Aquila mellett a Szűzanya felszólítására a város polgáraival egy új, gyönyörű, gótikus templomot építtetett, a Basilica di Santa Maria Collemaggiót. Amikor 1294-ben pápává választották, augusztus 29-én ebben a templomban koronázták meg. Ezután teljes búcsút engedélyezett ennek a bazilikának erre a napra. Ez újdonság volt, olyannyira, hogy Celesztin lemondása után VIII. Bonifác vissza is akarta vonni ezt az intézkedést, de nem tehette, mert nem az Egyház őrizte a bullát, hanem a város polgárai, és ők nem adták oda. Egyébként itt is van egy szent kapu: ezen a napon azon kell bemenni a templomba. A jelek szerint VIII. Bonifác kanalizálni akart bizonyos törekvéseket, lelkesedést, vágyat. Vagy ha nem is volt benne tudatosság, sikerült neki. Az 1300-as első szentév többféle törekvést terelt egy irányba, s ráadásul magasabb szintre emelte a pápai szolgálatot.

Fotó: Lambert Attila (archív)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. január 26-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria