Árpád-házi Szent Margit 750 éves lelki öröksége

Margit domonkos mivolta mellett bizonyára királyi származása is szerepet játszott abban, hogy fokozott mértékben érzett felelősséget mások üdvösségéért, az Egyházért. Életének ez volt az apostoli dimenziója.

Margit az Egyház részének tudja magát.

Figyelemre méltó mozzanat, hogy a bátyja és az apja között dúló polgárháború idején Margit – családján túl – az Egyházért aggódik, a magyar királyságban és azon kívül, valamint az ártatlanok elnyomása miatt. Ezért akarja kiesdeni Istentől, hogy védje meg az elnyomottakat hatalmas karjával. Amikor le akarják beszélni, mondván, hogy ugyan mi köze mindehhez, Margit a következőt válaszolja: „Minden hívő lélek anyaszentegyházának drága tagjait marcangolják, s magát az egyházat kegyetlenül kínozzák, ti pedig még kérditek, mennyiben tartozik ez reám?! Nem általa születtem-e újjá veletek együtt? Nem vagyok-e egy az ő leányai közül? Bizony, az vagyok!”

A 20. századi kultusz és hagiográfia Margit alakját gyakran a nemzetért való vezeklésre, engesztelésre szűkítette le: ő lett „a magyar nemzet engesztelő áldozata”. Margit vezeklő gyakorlataiban valóban megvolt az, amit az újkori lelkiség az engesztelés három mozzanataként határoz meg: a bűnbánat, a mások helyett való vezeklés; a szenvedő Jézus szemléléséből fakadó vágy, hogy Jézust vigasztalja mások helyett; és a másokért való felajánlás. Azonban mint a keresztény középkor, a christianitas gyermeke, nem rendelkezett a 19. századtól érvényben lévő nemzettudattal:

az ő perspektíváját teljes egészében a keresztény hit határozta meg, nem egy ország határai.

(...)

Deák Viktória Hedvig OP írása teljes terjedelemben a Vigilia augusztusi számában olvasható.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír