Az első veszprémi kórustalálkozó házigazda kórusai a főoltár előtt sorakoztak fel, a többi kórust szólamok szerint ültették le Veszprém legnagyobb templomában, ami ezen az estén jóformán kicsinek bizonyult. A házigazda szerepét a Padányi Katolikus Iskola kórusai látták el, a Padányi Schola és a Padányi Gregorián Kamarakórus, melyek vezetői Zsilinszky Cecília és Hutvágner Erika, továbbá a Vox Mirabilis Kamarakórus Székesfehérvárról Zemlényi Katica vezetésével. Érkezett ifjúsági kórus Várpalotáról, Miskolcról, Veszprémből, Győrből, Budapestről, Budakesziről, Kaposvárról, Pécsről, Debrecenből, Egerből, sőt még Salzburgból és Krakkóból is.
A hangversenyen közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter vezényletével; Dankos Attila orgonaművész, a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház zeneigazgatója; Rostetter Szilveszter, a veszprémi Szent Margit-templom karnagya, aki a Pueri Cantores mozgalmat Magyarországra hozta; Jean Henric, a Pueri Cantores Nemzetközi Kórusszövetség elnöke és Josef Döller, az ausztriai Pueri Cantores vezetője. Az Országos Magyar Cecília Egyesületet Szili Zoltán karnagy képviselte. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa komolyzenei projektmenedzsere, Vikman Pál és Udvardy György érsek, valamint Tornavölgyi Krisztián, a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosa és Tamás Zoltán káplán is jelen voltak a páratlan élményt nyújtó eseményen.
A koncerten elsőként felcsendült az „In terra pax” pályázat győztes műve, Balatoni Sándor azonos című alkotása, amely a Pueri Cantores kórustalálkozó himnusza lett. A templom zengett a zenekar és a hatszáz fiatal kristálytiszta énekétől. Balatoni Sándor zeneszerző megköszönte a fantasztikus előadást, és tartalmas kórustalálkozót kívánt a fiataloknak.
Tornavölgyi Krisztián elmondta: Veszprém a szentek földje. Imre herceg ebben a városban tett szüzességi fogadalmat, Szent Margit itt töltötte kisgyermek éveit, akinek békességteremtő küldetéséről külön megemlékezett a plébános. Felidézte a kórustalálkozó mottóját: In terra pax – Békesség a földön, amivel kapcsolatosan emlékeztetett,
ha az ember megadja Istennek a dicsőséget, akkor ő megadja a békét, a háború befejezését, az emberek közti jóakaratot és a szív békéjét.
Kívánta a fiataloknak, hogy a közös ének, együttlét legyen Isten ajándékai befogadásának az alkalma.
Jean Henric köszöntőjében kiemelte, feleségével örülnek, hogy megismerhették ezt a szép várost és a magyarok vendégszeretetét. Méltatta a csapatmunkát, amely által a fesztivál létrejött.
Az ifjú énekeseknek elmondta, szerencsések, hogy szép hangjuk van, de az éneklésük akkor lesz igazán szép, ha a szívüket, lelküket is beleteszik. Gyönyörű érzéseket adnak át, és segítenek elmerülni az imádságban.
A Pueri Cantores mozgalom elnöke magyarul kezdte és fejezte be a beszédét, gesztusa a fiatalokból óriási tapsvihart váltott ki.
A műsorban elhangzottak a magyar szentekről, Szent Imre hercegről, Szent István királyról és Szent Margitról szóló énekek a Boldogasszony anyánk himnusza után, melyet a zenekar kísért. A lengyelországi látogatás alkalmával megismert művet is előadták, melyet ott a kórusmozgalom himnuszaként énekelnek.
Vikman Pál a változatosan összeállított, igényes műsor végén a szakralitásról, kultúráról, a művészetről és a zenéről beszélt. Mint mondta, lassan a modern ember fogalomtárából is kikopnak ezek a szavak. „Ezért is örülök, hogy létrejött ez a fesztivál, amelyben a fiatalok megerősödnek, és bennünket is megerősítenek.”
Szent Hildegárdról mondott egy történetet a gyerekeknek, aki ugyan engedelmeskedett egy büntetésként adott tiltásnak, de ragaszkodott ahhoz, hogy a zenét és az éneket ne tiltsák meg neki, mert ebben maradt meg az elveszett paradicsom emléke.
A Pueri Cantores nemzetközi ifjúsági kórusszövetség alapvető célkitűzése, hogy az éneklő fiatalok a békéért imádkozzanak, ezért minden fesztiválon elhangzik egy kórusmű, ami a békéről szól. Idén ez egy Mendelssohn-mű volt zenekari kísérettel.
Az utolsó műsorszám előtt Udvardy György érsek elmondta: az édenkertet szívében őrző ember éneke volt ez, a vágyódásé és a bizonyosságé.
Köszönetet mondott mindenkinek, aki megszervezte a találkozót. Ismertette, hogy a katolikus ifjúsági kórustalálkozó a Katolikus Társadalmi Napok egyházi rendezvényhez kapcsolódik, amelynek mottója: „Erősek a reményben”. Az érsek rámutatott, ha valakinek reménye, öröme van, azt nem lehet megkérdőjelezni, csak rá lehet kérdezni: honnan van a reménységed, az örömöd. Ugyanígy, ha az ember szívében dal van, az is megkérdőjelezhetetlen. Csak meg lehet kérdezni az éneklőtől, honnan van az éneke, hová irányul az éneke. „Ne engedjétek se a reményt, se az örömet, se a dalt kilopni a szívetekből” – zárta beszédét.
Az est utolsó műsorszáma Händel Messiásából az Alleluja volt, melyet zenekari kísérettel a hatszáz fiatal együtt énekelt, és a köszönetnyilvánítás után a nagy közös öröm hatására még egyszer előadott ráadásként.
A kórusok karnagyai Horváthné Csomó Orsolya, Rostetterné Nagy Rita, Rostetter Szilveszter, Zemlényi Katica, Erdélyi Ágnes, Josef Döller, Zsilinszky Cecília és Hutvágner Erika voltak.
A Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozó programja szombaton a Szent Imre-szobor megkoszorúzásával folytatódik. A kórusok a Szent Imre tértől a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar kíséretével vonulnak a Szentháromság térre, ahol Udvardy György érsek megáldja őket. Ezután a Szent Mihály-főszékesegyházban közösen énekelnek és imádkoznak a világ békéjéért.
A program szerint 10 óra 20 perctől az Egri Érseki Fiúkórus és a Prezentációs Nővérek krakkói iskolájának kórusa, majd 11 óra 15 perctől a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium lánykara és a Rajeczky Benjámin Ifjúsági Kórusa, illetve a Fráter Schola Viridis énekel a főszékesegyház mellett felállított színpadon.
Szerző: Vámossy Erzsébet
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria