Az Egyház egyszerre gyászol és gyarapszik – Diakónust szenteltek Miskolcon

Rendkívüli napnak nevezte Atanáz püspök augusztus 29-ét a Miskolci Egyházmegyében. A görögkatolikus egyház Keresztelő Szent János vértanúságára emlékezve egyszerre gyászol, bűnbánati napot tart és ünnepel. Az egyházmegye is gyászol és ünnepel. Kora hajnalban Rudabányácska parókusa, Szilágyi Gábor csöndesen átköltözött Teremtőjéhez, és ugyanezen napon szentelte diakónussá a főpásztor a bányácskai közösségben felnőtt Tamás testvért.

„Az Egyház egyszerre gyászol és gyarapszik – mondta a Miskolci Egyházmegye püspöke. – A mi Urunk Jézus Krisztus vezet bennünket ezen a mai napon is előre, hogy a Keresztelő és mindnyájunkat megtérésre hívó Jánost ünnepelve egy elhunyt lelkiatyára emlékezve merjünk egész egyházunkkal előrelépni” – tette hozzá. „Az isteni kegyelem, mely mindenkor orvosolja az erőtlenségeket és pótolja a hiányokat” – hangzik fel a diakónusszentelés imádságaiban is.

Szent Pál munkatársát, Tituszt a Szentírás tanúsága szerint azért küldte Kréta szigetére, hogy pótolja, ami hiányzik. Ehhez fűzte hozzá a püspök, hogy

az Egyház nem »dísznek« szenteli a diakónusokat és papokat, hanem hogy pótolja a hiányt, a hirtelen támadt hiányt, és úgy gyarapszik, ha az újszentelt a küldő szavát igyekszik teljesíteni.”

Szent János, a próféta és előhírnök az egyházmegye védőszentje. Alakja a miskolci székesegyházban többféle ábrázoláson látható. Azonban nem ő, a Keresztelő áll a középpontban, hanem Jézus Krisztus. „Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára. A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva” – olvasható Szent János evangéliumának harmadik fejezetében. „A vőlegény barátjaként végezte el a keresztelést, a vőlegény barátjaként kísérte az Úr Jézust, ameddig lehetett, és ma is a vőlegény barátjaként kér bennünket, hogy társuljunk a Megváltóhoz” – fűzte hozzá az idézett evangéliumi szakaszhoz a püspök.

„Ma, amikor diakónust szentelek – folytatta a homíliát a főpásztor –, tudatosítjuk, hogy küldetésünk prófétai és előhírnöki. Ahogyan a Keresztelő a prófétai jövendölést megvalósítva az apák szívét a fiak felé hajlította, és a fiakét az apák felé, egyfajta hidat képezve az egymással hadban álló, nagyon súlyos válságban lévő nemzedékek között, úgy van jelen székesegyházunkban a diakónus, aki az oltártól a templomajtóig a nép, a pap, a püspök, illetve az Úristen és az ő népe között közvetít.

Ahogyan az előhírnöknek nem az volt fontos, hogy ő legyen a főszereplő, hanem mindig tudta, hogy neki csak a »műsorismertetés« jutott, úgy a diakónus is alázattal és szerényen ezt a hivatást tölti be.

Amikor egy egyházközségben a diakónus együtt imádkozik a közösséggel, amikor az örömöt hirdeti, ő is tudatában van annak, hogy a »menyasszony a vőlegényé«. Az egyházközség elsősorban a parókusra van bízva, az egyházmegye a püspökre. A diakónus mégis mint a vőlegény barátja szolgál, és örül, amikor az egyházközség, az egyház közössége jó kapcsolatban van Isten képviselőjével, és örül, amikor az Egyház ünnepel” – hangzott el a püspöki homíliában.

„A próféta és előhírnök Keresztelő Szent Jánost tartjuk szem előtt akkor is, amikor a gyász és a gyarapodás napja egybeesik” – folytatta a tanítást Szent János példáján keresztül Atanáz püspök.

Tudjuk, hogy azzal a szókimondással, amellyel életét kockáztatta és veszítette el, ma is szükséges mindig kimondanunk a színtiszta igazat egy olyan esztendőben, amikor szinte divattá lett a kamu, a hazugság, a világot behálózza a csalárdság.

János világosan megmondta az uralkodónak, a hatalommal rendelkező Heródesnek: nem szabad testvére feleségével élnie. Ugyanilyen határozottságot vár el a Jánost prófétaként közénk küldő Isten a papoktól és diakónusoktól, az evangélium hirdetőitől. Tekintet nélkül a hallgatóság méltóságára, mindig a színtiszta igazat és a teljes igazságot kell hirdetnünk, még ha olykor életünket kockáztatjuk is emiatt.”

„Ezen a különleges ünnepi és gyászliturgián, amikor a Keresztelő és az Úr Jézus példáját tartjuk szem előtt, igyekszünk Isten akarata szerint viselkedni az emlékezésben és a továbbhaladásban is. A diakónus egyházunk hagyománya szerint a Krisztus szerint segédlő pap. Nagyon fontos, hogy a szolgáló Krisztusra hasonlítson mindenben. Most, a mai liturgia szolgálatától egészen élete végéig, mindenben Jézus Krisztushoz igazodjon, azt tegye, amit Mestere kért, amit Mestere vár el tőle” – zárta a homíliát Atanáz püspök.

A fölszentelt diakónus hálával mondott köszönetet a Szent Liturgia végén mindazoknak, akik útján segítették. Arra hívta föl a vele együtt ünneplő közösség figyelmét, hogy amikor a gyász és az ünnep ennyire egybekapcsolódik, különösen is fontos közösen hálát mondanunk és imádkoznunk a papi hivatásokért.

*

Gergely Tamással a szentelés előtt készített interjút az egyházmegyei portál munkatársa. Elsőként arról kérdezte őt, hogyan merült fel benne a papi hivatás gondolata, gondolt-e erre kisfiúként az oltár körül ministrálva. Gergely Tamás elmondta, „amióta visszaemlékszem, mindig is jól éreztem magam a templomban, ez annak is volt köszönhető, hogy az otthoni közösségemben természetes volt, hogy az egyházi élet a maga szertartásaival átszövi a mindennapokat, így kisgyermekkorunktól ismertük a Szent Liturgián kívüli szertartások, a vecsernye, utrenye, paraklisz nagy részét is. Később aztán egyre inkább vonzott az az életforma is, amelyet a papi hivatás jelent, mely magába foglalja a papi teendőkön kívül a mély szociális érzéket, melyre hála Istennek számos papi példát láttam. Mindezt figyelembe véve komolyan nem is gondoltam más útra”.

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír