Az élet nem mindig habos torta – Ökumenikus zsűri a 74. Berlinalén

A versenyprogramban a díjat a Keyke mahboobe man (A kedvenc tortám) című iráni–francia–svéd–német film kapta. A zsűri ezenkívül további egy-egy díjat és egy ajánlást ítélt oda a Panorama és a Forum szekciókban szereplő filmalkotásoknak.

Az ökumenikus zsűri díját 1973 óta adják át a legnagyobb filmfesztiválokon, többek között Locarnóban, Cannes-ban, Montrealban, Karlovy Vary-ban és 1992 óta Berlinben is. A fesztivál egyik független zsűrijeként működő testület tagjait fele-fele arányban delegálja a SIGNIS (Tömegkommunikáció Katolikus Világszövetsége) és az INTERFILM (Nemzetközi Egyházközi Filmszervezet) protestáns felekezeket tömörítő szervezet, azzal a céllal, hogy olyan, kiemelkedő művészi értékkel bíró filmalkotásokat díjazzanak, amelyek az evangéliumi üzenetnek megfelelő cselekményt vagy emberi tapasztalatokat mutatnak be, s ezáltal fontos spirituális, emberi vagy társadalmi kérdésekre, témákra világítanak rá. Az idei zsűri tagja volt Francesca Šimuniová OSB, a zsűri elnöke (Cseh Köztársaság), Karin Becker (Németország), Jacques Champeaux (Franciaország), S. Brent Rodríguez-Plate (Amerikai Egyesült Államok), Marta Romanova-Jekabsone (Lettország) és ezen írás szerzője, Nemes Anita Magyországról. 

Társaimmal kilenc nap alatt harmincegy filmalkotást tekintettünk meg, amelyek műfajukban, stílusukban és témájukban is igen változatosak voltak. Az összesen 3308 percnyi, vagyis nagyjából 55 órányi mozgókép időnként nagyon távoli, idegen, máskor nagyon is ismerős valóságokba kalauzolt el minket. A képsorokat nézve az volt a benyomásom, hogy ezek az alkotások világunkról és a benne élő emberekről képet festenek, amelyre hol kellemes, hol pedig kifejezetten kényelmetlen rátekinteni. A teljesség igénye nélkül betekinthettünk például egy forgalmas New York-i étterem illegális vendégmunkásokat foglalkoztató konyhájának bábeli zűrzavarába (La Cocina, r.: Alonso Ruizpalacios); követhettük egy újdonsült feleség sorsát a többférjűség hagyományát őrző nepáli falu festőien szép, de olykor kegyetlen világában (Shambhala, r.: Min Bahadur Bham); megismerhettük egy fiatal ellenálló-házaspár tragikus történetét az 1940-es évek elejének náci Németországából (In Liebe, Eure Hilde, r.: Andreas Dresen), és szinte zavarba ejtő közelségből szemlélhettük a jelen korunkra nagyon jellemző közönyt és elidegenedést, ahogyan egy széthullott család tagjainak kell szembenézniük a halál, illetve a haldoklás különböző formáival (Sterben, r.: Matthias Glasner).

Az ökumenikus zsűri a versenyprogramban a díjat végül egy olyan filmnek ítélte oda, amelynek rendezőit a hatóságok politikai okokból nem engedték ki Iránból a fesztiválra, így csak a főszereplőknek tudtunk gratulálni a díj átadásakor. A Keyke mahboobe man (r.: Maryam Moghaddam és Behtash Sanaeeha) egy nagyon emberi, szinte hétköznapi történetet mesél el a rég megözvegyült, magányosan élő, hetvenéves Mahinról, aki barátnői unszolására kimerészkedik lakása falai közül, hogy rátaláljon valakire, akit szerethet, és akinek oly sok év után újra megsütheti a kedvenc tortáját. A film készítői megmutatják, hogyan teremthetjük meg a paradicsomot a saját kertünkben, amihez elég lehet egy kis nevetés, tánc, iszogatás és persze egy torta. Ugyanakkor szükség van hozzá egy nagy adag bátorságra is, hogy az ember kilépjen a társadalmi és politikai elvárások korlátai közül. Ez az Iránban játszódó történet finoman érzékelteti a hatalmi elnyomás realitását a hétköznapi emberek szemszögéből nézve, s egyúttal egyetemes érvénnyel mesél a magányról, az időskorról és az öröm megtalálásáról. A film az ökumenikus zsűri díja mellett elnyerte a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) díját is. 

A Panorama szekcióban a Sex című norvég film (r.: Dag Johan Haugerud) kapta az ökumenikus zsűri díját. Az alkotás úgy beszél a szexről és a nemiségről, hogy az vizuálisan nem jelenik meg a vásznon, ugyanakkor az alkotók bemutatják, hogy az őszinteség és az intimitás milyen létfontosságú az emberi kapcsolatokban. A lassú tempónak és a humoros beszélgetéseknek köszönhetően a film a szerelemmel és a nemiséggel kapcsolatos társadalmi konstrukciók árnyalataira irányítja a figyelmünket.

A Forum szekcióban a Marijas klusums (Maria csendje) című lett–litván filmet (r.: Dāvis Sīmanis) díjazta a zsűri. Ez a fekete-fehér, a film noir műfaji jellegzetességeit megidéző alkotás Maria Leiko lett származású némafilmszínésznő igaz történetét idézi fel, aki 1937-ben tér vissza Németországból Moszkvába, és tudtán kívül a szovjet rezsim csapdájába kerül. A színésznő és a lett színházi társulat a korszak tömeges tisztogatásainak esett áldozatul. Az értékelésnél a zsűri kiemelte a főszereplő jellemének átalakulását, aki a totalitárius rendszer által elkövetett rémtettek láttán végül a hallgatást választja mint az ellenállás egy lehetséges formáját az erőszakkal szemben. 

Ugyanebben a szekcióban szerepelt az Intercepted (Lehallgatott) című kanadai–francia–ukrán dokumentumfilm, a fiatal rendezőnő, Oksana Karpovych alkotása, amely a zsűri ajánlását kapta meg. A film hanganyagát azok az ukrán titkosszolgálat által 2022-ben lehallgatott és rögzített telefonbeszélgetések adják, amelyek az ukrajnai lövészárkokban lévő orosz katonák és családtagjaik között hangzottak el. Eközben nyugodt, sokszor statikus képeken szemléljük a pusztítást; ukrán falvakat, városokat, házakat és autópályákat látunk az orosz megszállás alóli felszabadulás után, ahogyan lassan visszatér az élet. A hangok és a képek ütköztetése megdöbbentő portrét fest egy jelenkori háborúról.

A Panorama és a Forum szekció díjaihoz a Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Német Katolikus Püspöki Konferencia (DBK) 2500-2500 euró összeget ajánlott fel.

A zsűri és a díjak jelentőségét abban látom, hogy ezekben a filmnyelven elbeszélt történetekben valamiképpen Isten arcát keressük, amely sokszor el van rejtve előlünk, nem mindig nyilvánul meg egyértelműen, mégis átragyoghat egy emberi gesztuson, döntésen, egy transzcendens történésen vagy éppen az Isten által elhagyottnak tűnő helyeken. Figyelemreméltó az is, hogy a fesztivál hivatalos zsűrije egészen más típusú filmeknek ítélte oda a fődíjakat, mint a független zsűrik. Az ökumenikus zsűri különös feladata és felelőssége, hogy a keresztény szemléletet és értékrendet képviselje a sokféle látásmód között.

Fotó: SIGNIS

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 17-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.