Az Eucharisztia ünneplése 162.

Az Eucharisztia – a feltámadt Krisztus kenyér és bor színe alatti szentségi jelenléte – az Egyház, a keresztény élet és így a liturgia valódi középpontja.

Az Eucharisztia misztérium, amely arra ösztönzi az Egyházat, hogy nap mint nap elmélyüljön benne, egyre inkább őáltala, ővele és őbenne éljen.

Az Eucharisztia iránti tiszteletünk hálaadás, amiért a liturgia révén Egyházát Krisztus „naponta szent templommá és a Szentlélekben Isten hajlékává építi (vö. Ef 2,21–22), amíg el nem jutnak a krisztusi nagykorúságra (vö. Ef 4,13), s csodálatos erőt ad nekik ahhoz, hogy Krisztust hirdessék; a kívülállók felé pedig az Egyházat a népek között fölállított jelként mutatja be (vö. Iz 11,12), mely alatt Isten szétszóródott gyermekeinek egybe kell gyűlniök (vö. Jn 11,52), mígnem végül egy nyáj lesz és egy pásztor (vö. Jn 10,16)” (Sacrosanctum concilium – SC, 2.).

Ezért törekszünk arra, hogy Antiochiai Szent Ignác tanításával összhangban éljünk:

Mindnyájan Isten egy templomává tömörüljetek, mint egy áldozati oltárra, az egy Jézus Krisztusban, aki az egy Atyától jött, és az egy Atyánál volt, és őhozzá tér vissza” (Ókeresztény írók – ÓKÍ 1, A magnésziaiakhoz, VII).

„Arra törekedjetek, hogy Eucharisztiátok egy legyen. Egy ugyanis a mi Urunk, Jézus Krisztus teste, és egy a kehely, az ő vérének egységére. Egy az áldozati oltár, ahogyan egy a püspök a presbitériummal és a diakónusokkal, hogy Isten szerint cselekedjétek, amit cselekedtek.” (ÓKÍ 1, A philadelphiaiakhoz, IV)

Az Eucharisztia ünneplésére összegyűlt közösség, amikor „teljesen és tevékenyen vesz részt a közös liturgiában” (SC, 41), akkor mutatja meg igazi valóját. Ezért is erősíti meg a II. Vatikáni Zsinat: „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, melyen elárultatott, megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a kereszt áldozatát a századokon át eljöveteléig megörökítse, és így szeretett jegyesére, az Egyházra bízza halálának és föltámadásának emlékezetét: az irgalom szentségét, az egység jelét, a szeretet kötelékét mint húsvéti lakomát, melyen Krisztust vesszük magunkhoz, lelkünket kegyelem tölti el, s a jövendő dicsőség záloga nekünk adatik” (SC, 47).

A II. Vatikáni Zsinat ezáltal elmélyítve kiemelte az Egyház tanítását az Eucharisztia természetéről és jelentőségéről. Az Eucharisztia misztériumában való elmélyülés pedig a történelemben zajló állandó folyamat, feladat és küldetés.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír