Az őszinte szembenézés hangja távozott – Tamás Gáspár Miklós emlékére

Január 15-én futótűzként járta be a magyar sajtót Tamás Gáspár Miklós publicista, politikus halálának híre. Az erdélyi származású magyar filozófus egy ideje beteg volt már, erről maga is beszélt. Hogy katolikusokként mit köszönhetünk neki, az talán nem is olyan egyszerű kérdés, és mégis kézenfekvő. A magam részéről hálás vagyok Tamás Gáspár Miklósnak, hogy ezt írta a kereszténységről:

„A katakombákban, a napverte kikötőkben, a hánykolódó gumicsónakokban a Földközi-tengeren, a gyűjtőtáborokban, a szétvert kopt és nesztoriánus templomokban, az ecclesia pressa szétszórt papirosai között a zavart szívű igazságkeresők még mindig remélik, hogy megvilágosodnak. Néró korában istentagadóknak – atheoi – nevezték a keresztyéneket, mert nem új alakot vettek föl a pantheonba, hanem tagadtak minden más istent, és helyettük (görög-római szemszögből nézve) embert imádtak istenként. Nem isten és ember mitológiai nászából született embert (az ilyesmit – amint Paul Veyne bebizonyította – a görögök is mesének tartották, és meseként tisztelték és szerették), hanem esendő embert, mi több: marginális embercsoporthoz tartozó, elítélt és kivégzett bűnözőt. Názáretből jöhet-e valami jó? – kérdezték elvégre még a galileai hitsorsosai is.”

Nem merem állítani, hogy Tamás Gáspár Miklós befogadta Jézust. (Maga egyszer azt mondta Czopf Áronnak: „Sajnálatos módon a föltámadásban nem tudok hinni…”) De hogy az evangélium egy nagyon fontos szegmensét megértette, abban biztos vagyok. Értette, hogy egyszer egy nagy birodalom perifériáján (Izrael), annak az országnak egy periférikus vidékén (Galilea) egy Marginális Zsidó Rabbi jelentéktelen embereket szólított meg, hogy az apostolai legyenek, a szegények evangéliuma meghirdetésének munkatársai.

Talán megértette, hogy a perifériákra ment akkor a Mester, és nekünk is oda kell mennünk, nem elsősorban azért, hogy térítsünk, hanem hogy ott megtérjünk.

Az utóbbi években, sőt évtizedekben leginkább a publicisztika csatornáját választotta, és a műfaj adta lehetőségek keretei között lebilincselő erejű szövegekkel hozta közel a mindennapi élet problémáihoz a filozófiát: a leginkább hétköznapi, nemegyszer aktuálpolitikai problémákat hatalmas olvasottsággal, szellemesen mutatta be.

Rendszerkritikus baloldalinak vagy egyenesen marxistának vallotta magát, amitől egy katolikusnak talán már önmagában összerezdülhet a szemöldöke. Azonban – legalábbis az én benyomásom ez volt – a gondolat legtisztább eszméit fejtette ki e gondolkodói kör hagyományából merítve. Néha ódivatúnak tűnt ez a gondolkodásmód, aztán az ember a szöveg közepén vette észre, hogy mennyire modern az érvelés. A tömegmédia és a tömegkommunikáció idejében, amikor néhány másodperces videók és képek határozzák meg a mindennapi társas érintkezéseinket, nagyon is hálásnak kell lennünk az írott szóért, az elvont gondolatért és a következetes számvetésért.

Tamás Gáspár Miklós halálával egy ritka tónus, az őszinte szembenézés hangja is távozott.

Marad nekünk az egyre felszínesebb és vulgárisabb publicisztika, a közösségi média sekélyes kommentjei és a TikTok-videók pszeudovalósága, amely végül mindannyiunk vitaképességét megbénítja majd.

Tamás Gáspár Miklós egyszer egy interjúban jelentős átalakulást sürgetett. Sorai akár egy a Ferenc pápa által oly gyakran hangoztatott „leselejtezés kultúrája” elleni harcra hívó röplapon is szerepelhettek volna. A zöldpártok által meghirdetett célok érdekében szükséges gazdasági átalakulások felemlegetése kapcsán így fogalmazott:

„Pontosan ez az az átalakulás, amire senki nem lesz hajlandó. Nagyon helyes, hogy vissza akarják fogni a fogyasztást. De vajon lesz-e bárkinek bátorsága betiltani a tömegturizmust, az egyik legszennyezőbb iparágat? Ehhez az kellene, hogy ne legyenek nemzetközi sportesemények, ne legyen Sziget fesztivál, megszüntessék a fapados járatokat, betiltsák az Airbnb-t, a megakiállításokat, sztárkoncerteket (ennek kulturális haszna is lenne) és a szállodaépítéseket. Ki fogja ezeket vállalni? Majd megnézem. Pedig ez semmiség ahhoz képest, amit csinálni kellene.”

És ha egy kicsit magunkba nézünk – Laudato si’ ide vagy oda – a valódi megtéréshez, legyen szó a teremtés védelméről, de akár a bűnnel való személyes szakításunkról vagy az ima melletti elköteleződésünkről, szóval

a valódi megtéréshez sokunknak nincs bátorsága.

A filozófus, a moralista – legyenek akár a filozófiai vagy politikai elvei szokatlanok számunkra – mindig a helyes életre emlékeztet. Figyelmeztet, és ezért mindig szükségünk van ilyen hangra.

Kedves TGM! Mindenesetre köszönjük a tiszta hangot. Nyugodj békében!

Fotó: Végh László/Magyar Hang

Magyar Kurír