Az utolsó katolikus, aki Afganisztánban maradt: „Uram, mit teszel? Elaludtál?”

Miután Giovanni Scalese atya, az olasz misszió vezetője és Teréz anya nővérei – az általuk gondozott fogyatékkal élő gyerekekkel együtt –, valamint a Kabuli Gyerekekért Alapítvány tagjai is elhagyták az országot, ő maradt az afganisztáni katolikus közösség egyik utolsó tagja, vagy talán ő az egyetlen. Az olasz Credere hetilapnak elmondta, hogyan éli meg ezt a drámai helyzetet, amely most az országban uralkodik. 

„Amikor a nagykövetségek arra szólították fel a külföldieket, hogy hagyják el az országot, kitettem egy papírt az ajtómra: »Nem megyek el!« felirattal. Sokan kérdezgették, mire készülök. Biztosítani akartam a munkatársaimat arról, hogy maradok, mert ez erőt ad nekik” – nyilatkozta. Ugyanakkor nagy belső feszültséget él át: „Katolikus vagyok, de olykor meginog a hitem. Azon kapom magam, hogy ezt kérdezgetem: »Uram, mit teszel? Nézz le, vagy elaludtál?« Aki ma Afganisztánban él, annak ilyen kétségei támadnak.”

Az ország helyzetéről ezt mondta: „Az emberek nemrég még féltek, elkeseredettek voltak, most már rettegnek. A tálibok huszonöt éve vették át a hatalmat először, ahhoz képest azonban különbség, hogy az emberek ma jobban informáltak. Eddig abban reménykedtek, hogy  ha a szabadságukat el is veszítik a tálibok hatalomátvételével, de békét adnak helyette. Ezzel ellentétben a tálibok nem fékezik meg a terroristákat. Ezért sokan el akarnak menekülni, hiszen nem látnak garanciát a biztonságukra.” 

Cairo megosztotta, mekkora szomorúságot él meg: „Soha nem láttam ennyire elkeseredni az embereket. Egy tucatnyi munkatársamat elvesztettem, külföldre mentek, köztük néhány nagyon jól felkészült fiatal lány: nagyon ügyesek, fizikoterapeuták, ortopéd szakemberek… Igazi agyelszívásnak vagyunk tanúi. Azok ez emberek, akik elmennek, tanultak, nyitottak, politikailag tudatosak, érzékenyek a közérdek, az emberi jogok iránt. Olyan emberek, akikre az ország számíthatott volna az újjáépítésben. Hogyan töltik majd be ezt az űrt? Milyen irányelveket szabnak majd meg a tálibok? Ha a kórházakból kivonnák a lányokat, nőket, drámai helyzet alakulna ki. És ha az oktatást nem biztosítják, hogyan képezik majd a jövő szakképzett dolgozóit?”

Mindezzel együtt azt hangsúlyozza, hogy

párbeszédet kell folytatni a tálibokkal, ez az egyetlen út.

„Még ha tudjuk is, milyen szörnyű bűntetteket követtek el, vannak mérsékeltebb ágaik, velük kell kezdeni a párbeszédet.

Nehéz előre megmondani, mi lesz az országgal, de mivel az uralmuk hosszú időre szól, azt kívánhatjuk csak, hogy kevésbé legyen merev, és nyitottabb legyen, mint korábban”

– reménykedik.

Végül hangsúlyozta: „Fontos, hogy a humanitárius szervezetek folytatni tudják a munkájukat, biztosítsák a forrásaikat. Minden politikai válságot gazdasági válság követ: Afganisztán, ahol az emberek már korábban is szűkölködtek, nagy árat fizet majd. Mindennap találkozom olyanokkal, akik munkát keresnek, nagyon sok az állástalan. Nemsokára elmúlik az érdeklődés az ország iránt, és ezzel azt kockáztatjuk, hogy a nép helyzete tovább romlik. Alapvetően fontos tehát, hogy ébren tartsuk a figyelmet Afganisztán iránt.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Famigliacristiana; Aleteia

Magyar Kurír