Benyik György: Szeretném, ha a Biblia újra „ponyvaregény” lenne

A Délmagyarnak elmondta, 47 éves papi pályafutása alatt mindvégig János evangéliumának szavai vezérelték, továbbá az, hogy a Biblia újra „ponyvaregény” lehessen. Pünkösdhétfőn családi napra várta a híveket, amelynek központi témája, hogy miért szakítanak olyan sokan az Egyházzal.

A papi hivatás választásának nincs racionális magyarázata – közölte Benyik György. – A döntés az elhívott és az Isten közötti titkos kapcsolat gyümölcse. Édesanyám ugyan vallásos volt, édesapám viszont nem annyira, sőt haragudott is, mikor a papságot választottam. A kiváló tanáraim motiváltak, de a végső döntés okait mégsem lehet szavakba önteni.

Két történet

Benyik atyát 1975 pünkösdjén szentelték fel, és úgy fogalmazott, bár nem úgy alakult, ahogyan akkor elképzelte, mégis elégedetten tekint vissza életére. „Mindenkinek két története van. Az egyiket mi akarjuk írni, a másikat az Úristen írja nekünk. Mindig az utóbbi valósul meg, de idő kell hozzá, hogy elismerjük, az Isten terve volt a jobb nekünk.

Boldogsággal tölt el, hogy lehetőségem volt tanítani körülbelül nyolcezer hallgatót, köztük mintegy kétszáz papot.

Ráadásul olyan időszakban, amikor az emberek ki voltak éhezve a vallási üzenetre, ugyanakkor tankönyvek nem voltak, így arra kényszerültem, hogy magam írjak.”

A teljes ember

Lelkipásztori és oktatói tevékenysége mellett komoly teológiai munkásság is fűződik nevéhez, 60 könyv és 370 tudományos cikk szerzője. A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia alapítója és igazgatója.

„Mikor az első konferenciát megszerveztem 1988-ban, hét fővel indultunk, és álmomban sem gondoltam, hogy ekkorává fejlődik 33 év alatt. Sokan óva intettek, hogy civileket, más felekezetűeket, sőt más vallásúakat is meghívjak, de mindezt megtettem.

Úgy érzem, sikerült elérni, hogy a felekezeti gettóból kiemeltük a bibliaértelmezés tudományát, és idén már 68 egyetemről érkeznek előadók hozzánk.”

Mindemellett számos nagyszabású, népszerű egyházi akció ötletgazdája és fő szervezője volt, mint a körülbelül ötezer fő részvételével írt Kézzel Másolt Biblia, amelyet 2015-ben adott át Ferenc pápának; a csaknem háromezer fő közreműködésével megszületett Hangos Biblia vagy a tavalyi online Szívek konferenciája.

„Olyan programokat igyekeztem kitalálni, amelyekbe az egyszerű emberek is bekapcsolódhatnak, és mindig úgy akartam tanítani, ahogyan mások nem tanítanak. Egyetlen oktatási rendszer sem foglalkozik ugyanis a teljes emberrel, de a jó pap erre rákényszerül. A születéstől kezdve a halálig végigkísérjük az embereket, együtt sírunk és nevetünk velük.

A papi hivatásra való alkalmasság kritériuma, hogy ezeket a pillanatokat át tudja-e élni úgy, hogy a Biblia nyomán önmagunkat háttérbe szorítva mások örömére és szomorúságára koncentráljunk”

– részletezte Benyik György. Azzal folytatta, hogy az elmúlt négy évtized során megtapasztalt rengeteg emberi poklot, ugyanakkor az emberi jósággal és az isteni kegyelem számtalan formájával is találkozott.

Istenem, Te ezt hogy bírod?

Felszentelésekor minden pap mottót választ magának. Benyik atya választása János evangéliu­mának soraira esett, és azóta is azok a szavak jelentik számára a zsinórmértéket.

„»Én nem ítélem el azt, aki hallgatja tanításomat, de nem követi.« Amikor nagyon földühítenek, utána leülök, és felteszem a kérdést: Istenem, Te még hogyan tudsz bízni az emberben? Azért választottam ezt a mottót, mert ha az Úristen ad nekünk kinyilatkoztatást, megmutatja szeretetét, és nem sértődik meg, hogy ezt mi nem viszonozzuk, akkor ki vagyok én, hogy megsértődjek, ha az én jóindulatomat sem viszonozzák?” – tette föl a költői kérdést. Majd hangsúlyozta, ott kezdődik a keresztény ember és a krisztusi szeretet, amikor túl tudunk lépni önérdekünkön, hiúságunkon, kicsinyes sérelmeinken, és ezért minden papnak meg kell harcolnia a személyes érzelmeivel.

„Aquinói Szent Tamásnak volt egy nagyon jó mondása a 12. században: »Ha az Isten jóindulatú, akkor miért oly kiállhatatlanok a papok?«

Jómagam mindig azon igyekszem, nehogy rossz hírbe hozzam a Főnököt”

– tette hozzá mosolyogva a plébános.

Biblia mint ponyvaregény

Úgy fogalmazott, munkássága során előszeretettel ötvözte a katedrát és a szószéket, azaz a tanítást és a prédikációt.

„A tudomány és a spiritualitás, a középkorban a térdeplő és a konferenciateológia nem vált szét, és egyre több kísérlet van ezek egységének megteremtésére, amit nagyon üdvösnek tartok. Meggyőződésem, hogy olyat érdemes ismertté tenni a szentírás-magyarázatokból, ami aztán a hallgatóság szívét megüti. Egy francia irodalomelemző, Paul Ricouer mondta,

nem Jézus példabeszédeit kell elismételni, hanem azt a szellemi döbbenetet kell újrateremteni, amely a példabeszédek első elhangzásakor megteremtődött”

– magyarázta Benyik György, majd hozzátette, a legfőbb feladat tehát az adott kor nyelvén hatásossá tenni a Biblia üzenetét, ami egy másik kultúrában lett lejegyezve.

„Ez a gondolkodásom vezérmotívuma. Az Egyház sokszor olyan régies nyelvet használ, amelyet a mai emberek nem értenek. Pedig kulcsfontosságú, hogy az üzenet ne csak elhangozzék, hanem átmenjen a szívekbe.

A ponyvaregény kifejezés a reformáció korából származik. Amikor a Bibliát a piacon a ponyván árulták a káposzta mellett.

Tehát nem egy speciális boltban terjesztették, hanem a hétköznapi élet része volt a piacon. Ilyen értelemben szeretném, ha a Biblia újra ponyvaregény lenne” – hangsúlyozta.

Harc a lelkekért

Benyik György pünkösdkor ünnepelte 70. születésnapját. A tarjáni plébánia közössége hétfőn köszöntötte egy családi nap keretében, amelyet előadás és csoportbeszélgetések is színesítettek. Azt a kérdést vitatták meg, hogy miért szakítanak manapság olyan sokan az Egyházzal.

A plébános a probléma okaként a bibliai nyelvezet és a mi nyelvünk különbségét említette, ugyanis a digitalizáció térnyerésével az emberi kapcsolatok, a nyelvhasználat is átalakult, de a nyelvhasználat eltéréseinek okai között az Egyház felelősségét is felvetette. 1991-ben volt egy olyan nap, hogy ötven embert keresztelt, ma már évente ennyit keresztelni csupán vágyálom.

„Akkor ugyanis hirtelen di­vatba jött a vallásosság. Esterházy Péter fogalmazott úgy, hogy »dugó van a damaszkuszi úton«, mindenki megtértnek mutatta magát, ami persze csak a következő választásig tartott. Manapság sok egyházi képviselő hivatali személyként lép fel és valamiféle hatóságként viselkedik. Emiatt az emberek nem nyílnak meg előttük. Véleményem szerint jelen pillanatban sokkal többet tesz az állam az Egyházért, mint az Egyház önmagáért. Pedig amit nekünk kell megcsinálni, azt más nem tudja megtenni helyettünk. A Covid is nagyban hozzájárult a lemorzsolódáshoz, mivel nagyon izolálódott az egyén a társadalomban, mindenki bezárkózott a saját félelmébe. Nekünk, papoknak azonban közel kell kerülni az emberekhez” – mondta a plébános.

Arról is beszélt, hogy azokat a legnehezebb megszólítani, akiknek valamilyen korábbi negatív élménye fűződik az Egyházhoz. „Bozótharcot kell folytatni minden egyes emberért. Ugyanis minden ismeretanyagunk valamilyen élményekbe ágyazódik.

Ha a vallási tanításhoz negatív élmény társul, azt az embert nehéz újra megszólítani.

Éppen ezért a papoknak mindig résen kell lenniük, nehogy elszalasszák a lehetőséget a párbeszédre. Az ember lelki konfliktusának a legmélye, amikor már az Istenben sem bízik. Ilyenkor jól jön a segítő intervenció, amivel át lehet lendíteni a kétkedőket és a hitüket vesztetteket a krízisen. A családi napon jó alkalom nyílt arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, hogyan tudjuk leginkább segíteni azokat, akikkel senki nem törődik, akik krízisben vannak, akiket lepasszoltak az ismerőseik” – zárta a beszélgetést.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye/Délmagyar.hu

Fotó: Török János

Magyar Kurír