Bibliai figurákat készítettek a kaposvári püspökségen

Hazai – 2021. október 28., csütörtök | 16:02

Október utolsó hetében, az őszi tanítási szünet kezdetén bibliai figurák készítésére nyílt lehetőségük a Kaposvári Egyházmegye hitoktatóinak.

A kétnapos foglalkozás keretében megalkotott figurák jól használhatóak oktatási segédeszközként a hittanórákon – akár a Kett-módszer keretében, akár egy-egy bibliai életkép megjelenítéséhez.

György-Dávid Anita, a foglalkozás vezetője elmondta: Magyarországon még kevéssé ismertek ezek a figurák, Németországban és Svájcban azonban nagyon elterjedtek.

A drótvázra épített figurák minden ízülete és porcikája mozgatható, így a testbeszéd révén testtartásukkal fejezik ki a történetben betöltött szerepüket és jelenítik meg érzéseiket. Ezzel a tulajdonságukkal tudják segíteni az oktatást és képesek kommunikálni a velük való munka során.

A minőségi alapanyagok nagy része Svájcból érkezik; a bábok haja például állati szőrméből készül, mely élethű hatást kelt.

A nagy érdeklődésre való tekintettel már második alkalommal szervezték meg a foglalkozást a kaposvári püspökségen, amire a következő években is várják az alkotni vágyó hitoktatókat.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria