Bűnbánat nélkül nem közeledhetünk az Úrhoz – Papszentelést ünnepeltek Kalocsán

A jelöltek bemutatása után a főpásztor beszédében párhuzamot vont az ünnep és a papság között. Keresztelő Szent János ugyan még az Ószövetség prófétája volt, de alakjában mégis párhuzamokat találunk a papsággal.

Zsidó szokás szerint a későbbi prófétát az apja, Zakariás után kellett volna elnevezni, de szülei másként döntöttek: János lett a neve. A János név annyit jelent, hogy „az Isten kegyes”. A születésben is benne van Isten kegyelme. Ugyanígy van a papszentelésnél is.

A papot nem egyfajta mesterségre szentelik fel, ami szerződés szerinti és ideig-óráig tart. Ez a hivatás Isten személyes meghívásán nyugszik.

Jézus ezért is figyelmeztet, hogy kérni kell az aratás urát, hogy elég munkás legyen az aratásban.

Ebben a szolgálatban benne van Isten gondviselése és szeretete is.

Amikor Isten vonzódást ad valakinek a papi élet iránt, az a kegyelem része. Ajándék, aminek később is lehet örülni.

A papszentelésben pedig a hívás küldetéssé változik. Ugyanaz lesz a feladat, ami Keresztelő Szent Jánosé is volt. Már atyja megénekelte, hogy a gyermek az Úr prófétája lesz, aki előkészíti az Úr útját. Ez a papság küldetése is. Előkészíteni, segíteni az Úr útjának kiépítését az emberi lelkekhez. János még az ószövetségi próféciák által, a mai papság pedig már tudja, hogy mi Jézus tanítása.

Keresztelő János megismertette az emberekkel Jézust, és rá is mutatott. Mielőtt pedig ez megtörtént volna, bűnbánatot hirdetett. Az Istennel való találkozás feltétele ugyanis a megtisztulás. A mai papság egyik nehéz feladata a bűnbánat hirdetése. Nincs senkinek bűntudata. Gyilkos háború dúl, de „nincs bűn”, nincs bűntudat.

Bűnbánat nélkül nem lehet az Úrhoz közeledni.

Ezért kezdődik minden szentmise a bűnbánattartással. Utána lehet csak Jézushoz közeledni. Ezért hatalmas kegyelem a katolikus papság számára a bűnbocsánat szentsége. Ha nem volna a bűnbocsánat szentsége, akkor hiányos lenne keresztény életünk. Hiszen mi ahhoz a Krisztushoz fordulunk, aki feláldozta életét, és elvette a világ bűneit. Mindenkiért.

A főpásztor felidézte Kányádi Sándor A folyók közt (Entre rios) című versének pár sorát: „isten báránya hiába vetted / magadra világ vétkeit / hiába ha a szeretetnek / rózsája hervad s nem virít / hiába minden áldozat / ha kiszemeltél a kárhozatra.” Bábel Balázs rámutatott, Isten nem „szemel ki” minket a kárhozatra, ő mindenki üdvösségét akarja. Ám meghagyta az ember szabad akaratát. Az evangélium hirdetése ezért fontos. 

Ha az evangéliumról megfeledkezünk, ha az üdvösséget nem hirdetjük, akkor nem lehetünk papok.

A pap nem szociális munkás. Segíteni is kell másoknak, de az első, hogy hirdessük az üdvösséget. Ahogy ma az emberek a bűnt nem fogadják el, úgy az üdvösséget sem hiszik. Sokszor látszólag hívő emberek sem hiszik az örök életet és a feltámadást. Ha ezt nem hisszük, akkor Szent Pál szavával szólva hiábavaló minden. A papi élet két gyújtópontja az igehirdetés és a szentmise. A pap erre kap felhatalmazást. Papként elmondhatjuk azokat a szavakat, melyek az utolsó vacsorán elhangzottak.

A főpásztor ekkor buzdította a szentelendőket, hogy soha ne hagyják el a szentmisét. Ne történjen meg soha, hogy ok nélkül elmarad a napi szentmise bemutatása. Ez olyan ajándék, melyet nem tudunk eléggé megköszönni.

Keresztelő János életének vége vértanúság volt. Végig hűséges volt prófétai küldetéséhez. Kiállt a hite mellett, kiállt az erkölcsi rend mellett, és nem engedett. Vállalta az áldozatot is. A papságnak ez is kötelessége. Olyan feladat, mely az idő múlásával nagyobb hálára kötelez bennünket.

Ahogy múlik az élet fölöttünk, nem győzünk hálát adni Istennek, hogy megőrzött a papságban, a hitben, a szeretetben.

Az érsek beszéde végén azt kérte a szentelendőktől, hogy idézzék fel a szentelési évfordulókon Keresztelő János alakját és kérjék közbenjárását. A főpásztor a jelen lévő híveket arra hívta, hogy imádkozzanak értük, de még inkább papi hivatásokért.

A beszéd után a jelöltek leborulva várták a legszentebb pillanatokat: a kézrátételt, majd a felszentelő imádságot, melynek elhangzása után társaik beöltöztették a frissen felszentelt áldozópapokat.

A főpásztor a krizmával felkente őket. Az áldozati adományokat átvéve ezután úgy léptek az oltárhoz, mint teljes értékű papok, a presbitérium tagjai, akik bemutathatják a legszentebb áldozatot a keresztény népért és az egész világért.

A főpásztor a szentmise végén átadta számukra a várva várt első dispozíciót, vagyis a plébánia nevét, ahol elsőként szolgálni fognak papként.

Kisjuhász Tibor Kiskunhalason kezdi szolgálatát, míg Tompa Szabolcs újmisés Jánoshalmára kerül káplánnak.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír