Ősszel kezdődik a Csend Háza építése, mely 2020 végétől biztosít majd helyet elcsendesedésre a nemzeti kegyhely látogatóinak. A ház a mátraverebély-szentkúti zarándokközpont kiegészítő épülete lesz. „Az újjáépített kegyhely egységes arculatába illeszkedő visszafogott, földszintes épület télen is fűtött helyet biztosít majd az elcsendesedni vágyó látogatóknak” – ismertette Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató.
Emellett szabadtéri recepcióval, egészségügyi eszközökkel és kerti berendezésekkel is bővült a zarándokhely infrastruktúrája. Orosz Lóránt elmondta: örömteli, hogy mind a kerti eszközöket, mind pedig az orvosi felszereléseket be tudták már szerezni, így készülhetnek a búcsúszezonra.
A park karbantartására, a zarándokok egészségügyi biztonságát szolgáló orvosi szoba felszerelésére és a kegyhelyre érkezők fogadására létrehozott szabadtéri recepcióra szlovák–magyar együttműködési program keretében kapott támogatást a kegyhely. A program jóvoltából szigetelik a kegytemplomot, sor kerül külső festésre, aszfaltozásra és egy fedett foglalkoztató megépítésére is, emellett restaurálnak műtárgyakat, nyílászárókat cserélnek, valamint tájépítészeti munkálatok is zajlanak majd.
A határon átívelő, a ferences kulturális örökség megőrzését szolgáló SKHU/1601/1.1/060 MONUMENTIS projekt (mely az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg) teljes összege 2 939 885 euró, amelyből Mátraverebély-Szentkút mellett Pozsonyban, Füleken és Szécsényben zajlanak majd jelentősebb átalakítások. Többek között megújul a pozsonyi gótikus ferences templom tornya, valamint a szintén gótikus szécsényi ferences templom sekrestyéje és szentélye is.
További információ: http://skhu.szentkut.hu/
Forrás és fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria