Egyházunk leendő új szentjei: a damaszkuszi vértanúk, a párbeszéd és a béke hírnökei

Damaszkusz kapuja előtt történt Isten országának egyik legnagyobb diadala: a népek apostola, Pál megtérése. 1860. július 9. és 12. között azonban sokat kellett szenvednie a damaszkuszi keresztény közösségnek. A drúzok fanatikus csoportja Libanonban és Szíriában a jobb anyagi helyzetben lévő keresztények ellen fordult. Csakhamar Damaszkuszban is üldözni kezdték a Krisztus-hívőket, pedig korábban tisztelték őket a túlnyomóan muszlim városban. A katolikus szerzeteseket – ferenceseket, jezsuitákat, lazaristákat és a vincés nővéreket – különösen nagyra becsülték az oktatás és a betegápolás terén tanúsított önzetlenségük miatt.

Az elöljáróknak, Ahmed pasának és Abdallah muftinak kapóra jött a drúzok dühe. Amióta a franciák az 1856. évi párizsi szerződésben arra kötelezték őket, hogy ne folytassák a keresztények különleges megadóztatását, csak az alkalomra vártak, hogy kiűzhessék őket. Azonban volt a városban olyan is, aki tisztelte a keresztényeket: Abd el-Kader emír, akinek csapatával június 30-án sikerült meghiúsítania egy támadási kísérletet a keresztény negyed ellen.

Ám a fanatikusok nem nyugodtak. Azzal az ígérettel izgatták fel a csőcseléket, hogy nekik jut a keresztények vagyona. Július 10-én a tömeg katonákkal megerősítve benyomult a keresztény negyedbe. Gyújtogatás és öldöklés kezdődött. 2400 házat kifosztottak és hamuvá égettek, hatezer védtelen, különböző rítusú keresztényt megöltek, köztük 30 papot és 3 püspököt. Csak az a néhány ezer ember menekült meg, akiket Abd el-Kader a védelmébe vett (jezsuiták, lazaristák és vincés nővérek is).

A ferencesek nem keresték az emír oltalmát. Biztonságban érezték magukat kicsiny kolostoruk falai között. A rend 1233 óta volt jelen a városban, békét és megértést hirdettek mindenkinek, és minden rászoruló segítséget kapott tőlük. A kolostor közössége létszámát tekintve is kicsi volt: hat pap és két testvér élt benne, egy kivételével mind spanyolok.

Emmanuel Ruiz López ferences pap 1804-ben született San Martín de las Ollasban. Évekig működött a Szentföldön; a damaszkuszi kolostor házfőnöke volt.

Carmelo Bolta Bañuls ferences pap 1803-ban Real de Gandíában, született. A nyelvtudása miatt került a kolostorba, hogy fiatal testvéreit arabul tanítsa, illetve ő volt a ferences templom plébánosa.

Engelbert Kolland ferences pap 1827-ben született a stájerországi Ramsauban. Számos európai nyelvet beszélt, vikáriusként működött.

Nicanor Ascanio Soria ferences pap 1814-ben született Villarejo de Salvanésben. Húszévnyi spanyolországi működés után került Damaszkuszba.

Két fiatal szerzetes az arab nyelv tanulása céljából tartózkodott a kolostorban.

Nicolás María Alberca Torres ferences pap 1830-ban született Aguilar de la Fronterában.

Pedro Nolasco Soler Méndez ferences pap 1827-ben Lorcában született.

A hat szerzetes pap mellett két testvér élt a közösségben.

Francisco Pinazo Peñalver ferences testvér 1802-ben született El Chopo of Alpuente faluban.

Juan Jacob Fernández ferences testvér pedig 1808-ban Moirében született.

A támadáskor a kolostorban tartózkodott három maronita világi hívő, testvérek: Fransīs, Abd-al-Mu῾ṭī és Rūfayīl Masābkī (Ferenc, Abdel Muti és Rafael Masabki).

Fransīs selyemkereskedő volt, vendégszeretete és erényessége miatt egész Damaszkuszban nagy tekintélynek örvendett. Abd-al-Mu῾ṭī a kereskedést elhagyva a jótékonykodásnak és az imádságnak szentelte magát, tanított a kolostori iskolában. Rūfayīl volt a legfiatalabb a testvérek közül; szigorú aszkézisben élt, és mindennap betért imádkozni a kolostor templomába.

1860. július 9-ről 10-re virradóra Libanonból érkező drúz milicisták egy csoportja megtámadta a ferences kolostort. Úgy tűnt, hogy a falak ellenállnak a rohamnak, éjfél felé azonban vad lárma töltötte be a folyosókat. A rendház egykori szolgája elárulta, hol van a rejtett bejárat.

A szerzetesek azonnal a templomba siettek. Emmanuel atya alighogy megáldoztatta rendtársait és a maronita testvéreket, a támadók benyomultak a templomba. Felajánlották a szerzeteseknek, ha áttérnek az iszlámra, megkegyelmeznek nekik, de ők ezt visszautasították:

Keresztények vagyunk. Készek vagyunk arra, hogy meghaljunk a hitünkért” – jelentették ki.

A városban egy francia hadtest bevonulása állította meg a vérontást.

1885-ben kezdődött meg a nyolc ferences boldoggáavatási eljárása. Amikor 1926-ban a folyamat a végéhez közeledett, Damaszkusz maronita érseke más keleti püspökök nevében is azt kérte XI. Piusz pápától, hogy avassa boldoggá a három maronita testvért is; így 1926. október 10-én együtt avatták boldoggá a tizenegy vértanút. Emléknapjuk a Világegyházban, valamint a Szentföldi Ferences Kusztódiában július 10-e, de néhány ferences provinciában 11-én vagy 12-én emlékeznek meg róluk.

Szentté avatásukat a damaszkuszi vértanúk közbenjárásának tulajdonított történések egyre növekvő száma, valamint tiszteletük és hírnevük terjedése mozdította elő. Hozzájárult annak a reménye is, hogy kanonizációjuk a párbeszéd, a béke és az egység üzenete lehet a Közel-Keleten, melyet háború tépáz, és egyre kevésbé békés hely.

A maronita püspökök Szent Szinódusa 2022-ben kérvényt nyújtott be Ferenc pápához a három boldog maronita világi hívő szentté avatása miatt. A Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárói, valamint a szentföldi ferences kusztos is csatlakozott a kérvényhez, kérve a damaszkuszi mártírok teljes csoportjának szentté avatását, rámutatva arra, hogy közeledik Assisi Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulója (2026), aki előtt így nyolc tiszteletre méltó „gyermeke” szentté avatásával tiszteleghetnének.

Francesco Patton szentföldi ferences kusztos a szenttéavatási dekrétumok elfogadásakor úgy nyilatkozott: az új szentek a remény jelei lesznek az egész szíriai egyház, különösen az itt jelen lévő ferencesek számára. „Legyenek ezek a vértanúk példák mindannyiunk, a kusztódia szerzetesei számára, hogy soha ne kíméljük magunkat küldetésünkben.”

Francesco Patton kiemelte annak fontosságát, hogy a vértanúk csoportjában ferences szerzetesek és maronita világi hívők együtt vannak.

Legyen ez példa arra, hogy a különböző rítusokhoz tartozó híveknek együtt kell működniük a Katolikus Egyházon belül és a különböző egyházak esetében is, hogy megismertessék a világgal Jézus Krisztust, és megőrizzék a kicsi, de rendkívül jelentős és fontos keresztény jelenlétet Szíriában”

– mondta a szentföldi kusztos.

A Damaszkusz Bab Tuma városrészében található ferences kolostor, ahol a vértanúság történt és az ereklyéket őrzik, ma is működik, a szentföldi kusztódiához tartozik. Firas Lutfi házfőnök hangsúlyozta: a szentté avatás híre egy olyan időszakban érkezett, amikor az egész Közel-Kelet, beleértve Szíriát is, a dráma és a konfliktus, a háború és a válság időszakát éli át.

Az életszentség az új világ reménye. A bűn borzalmai ellenére, amelyeket az ember képes elkövetni, Isten, a történelem Ura a szentekkel együtt írja a történelmet.”

Forrás: Diós István: A szentek élete; Magyar katolikus lexikon; ofm.org; custodia.org

Fotó: custodia.org

Magyar Kurír
(sza)