Eltemették Hajnal Györgyöt, a Zoborhegy téri Regnum Marianum-templom alapítóját

A temetési szertartáson mondott beszédében Spányi Antal, felvázolva Hajnal György életútját, elmondta: háromgyermekes pesti családból származott, amelyből ketten papok lettek. Esztergomi pappá szentelését követően számtalan helyen szolgált. Káplán volt Budapesten, a Józsefvárosban, majd a Ferencvárosban, a Bakáts téren, illetve Nógrádmegyeren. Ezek után a budapesti Jézus Szíve-templomban, a felsőkrisztinavárosi templomban, később a Tömő utcai kápolnában, majd a Rezső téri templomban lelkipásztorkodott. Közben 1960 és 1962 között „kereten kívüli” lett, az akkori rendszer ugyanis nem nézte jó szemmel a „regnumosként” fiatalokkal foglalkozó pap tevékenységét, és a „Népköztársaság elleni összeesküvéssel” vádolták meg, ami miatt nem láthatott el papi szolgálatot.

A rendszerváltozás után, 1990-ben azonban rábízták a lerombolt városligeti Regnum Marianum-templom Zoborhegy téri jogutódjának felépítését és a közösség újraindítását Zuglóban, amit szinte a semmiből kellett elindítania és megvalósítania. Ezért először közösségi házat építtetett, mondván, ha megvan a közösség, akkor lehet számukra új templomot építeni.

Papi lelkületét a szelíd, csendes szolgálat jellemezte, ugyanakkor hajthatatlan erővel haladt előre és alapított iskolát, hozott létre kulturális centrumot kiállításokkal, egyházi és helytörténeti gyűjteményekkel, számtalan zenei programmal.

1996 és 2016 között a mozgássérültek lelkigondozásának referense is volt, majd 2001-től az esztergomi főszékesegyházi káptalan kanonokja, 2015-től prépostja lett.

Mozgalmas, kalandos papi élet ért most célba, hiszen eljutott oda, ahová annyi embert elvezetett: az örök üdvösségre.

A temetési szertartást gyászmise – vagy inkább életéért hálaadó szentmise – követte. Tekintettel arra, hogy a Zoborhegy téri Regnum Marianum-templomban építkezés folyik, a budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban gyűltek össze a Hajnal Györgytől búcsúzók, ahol nyugállományba vonulása után, 2017-től mint kisegítő szolgált, egészen a pandémiáig.

A szentmise főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a főszékesegyházi káptalan nagyprépostja volt, aki a mise elején köszöntötte a káptalan tagjait, a regnumi atyákat és a Hajnal családot.

A szentmisén a Mercedes Kórus, a Zoborhegy téri Regnum Marianum-templom egykori kórusa, a Ciszterci Szent Alberik Kórus, a kőbányai Szent László-templom kórusa, valamint a Caritas Collectio Kamarazenekar Consortja láttak el zenei szolgálatot Hajnal György jóbarátja, Somogyváry Ákos karnagy vezényletével. Az elhangzó énekeket az elhunyt legkedvesebb műveiből válogatták össze.

A szentbeszédet Horváth Zoltán kanonok, a terézvárosi templom plébánosa mondta, aki megemlékezésében – emléknapja okán – először Szent Pio atyáról beszélt, aki mindvégig egységben maradt Jézussal, ugyanakkor mindig szeme előtt tartotta az emberi élet drámai mélységeit. Három gondolatát idézte fel:

„Ne hátrálj meg, vagy ami még rosszabb: ne állj meg, miközben fölfelé haladsz az élet kálváriáján. Jézus ki fogja nyújtani kezét, hogy megerősítsen.”

„A leghasznosabban töltött idő az, amit Isten dicsőségére és a lelkek üdvözülésére fordítasz.”

„Légy szilárd az elhatározásaidban, maradj a hajón, amelyre helyeztelek, aztán hadd jöjjön a vihar. Éljen Jézus! Nem fogsz elveszni.”

Mint mondta, mindezek Hajnal György 63 éves papi szolgálatát is jellemezték.

Hitte, még a papi feladatoktól való eltiltás idején is,  és amikor nem misézhetett nyilvánosan:  a kálváriára fel kell jutnia. Nincs mitől félnie, mert Jézus fogja a kezét.

Sok időt töltött a templomban. Már fél órával a szentmisék előtt a hátsó padban imádkozott, hogy felkészüljön a Jézussal való eggyé válásra. A mise egyes részeinek magyarázata, kommentálása soha nem maradt el. Ahogyan a ’70-es években a gyerekeknek is elmagyarázta az akkor új liturgia rendjét és mélységeit.

Mindig tudta, hogy a hajóban, amelybe beszállt – az Egyház hajójába –, a legnagyobb vihar idején is benne kell maradnia.

Természetesen az ő papi életét sem kerülte el a meg nem értettség, a külső irigység, a magára maradottság, de volt nagyon sok szép, őszinte és boldog időszak is, amikor viszont elismerték és értékelték érdemei szerint.

Szívesen használt eszközöket az evangelizáláshoz, elsősorban a művészet eszközeit. A képzőművészet, az egyházművészet, valamint a zene és az ének voltak, amivel meg akarta szólítani az embereket, hogy betérjenek a templomba, Jézushoz. Ezért van gyászmiséjén is jelen az énekesek, zenészek sokasága.

„Amikor három nappal halála előtt, családja jóvoltából – akik odaadóan ápolták György atyát, ahogyan nem is olyan régen, bátyját Hajnal Róbert atyát is – nála jártam, orvosa arról tájékoztatott, hogy már nincs eszméleténél.

Beléptem a szobájába, és csak annyit mondtam: »Gyuri atya, Jézus jött el hozzád!« Ő erre kinyitotta a szemét és válaszolt: »Az nagyon jó lesz!«

Részesült a szentségekben, felkészült a nagy útra, hogy találkozzon azzal, akihez ő maga is sokakat elvezetett. A találkozáskor biztosan köszönnek egymásnak, talán úgy, mint mi… S talán úgy, ahogyan ő is köszöntött minket mindig: »Isten éltessen!« György atya! Isten éltessen téged, de most már a menyországban, mindörökké.”

A szentmisét egyházzenei áhítat követte, amely közben egy kedves hívő által összeállított, Hajnal György életét és lelkipásztori szolgálatait bemutató képsorozatot nézhettek végig azok, akik a templomban maradtak.

Forrás: Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia

Fotó: Mártafotó

Magyar Kurír