Felkelők a kiégés társadalmában – Harmincéves a magyarországi Antióchia közösség

Az utolsó napon, vasárnap fél 9 táján érkezünk meg a reggeli ima végére, ahol olyan lelkes közeg fogad, hogy az álmos szemek egy csapásra kinyílnak.

Az evangelizáló közösség nevét az első ismert keresztény közösségek helyéről kapta, amelyről az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk (ApCsel 11,26). Az Antióchia programot az 1960-as években fejlesztették ki az Egyesült Államok Indiana államában lévő katolikus Notre Dame Egyetemen a kollégiumoknak szánva. 1973-ban alakították át aztán középiskolás korosztály számára, és plébániai alapokra helyezték. Ausztrálián keresztül jutott el 1994-ben Magyarországra. Akkor nyolc fiatal, a Bittsánszky házaspár és Vargha Zsolt káplán tapasztalta meg először az Antióchia élményét, és nagy lelkesedéssel indították útjára az ifjúsági missziót. Az első magyarországi Antióchia Hétvégét a budapesti Szent Rókus plébánia Antióchia közössége tartotta 1995 februárjában. Azóta 7500, 16–24 év közötti fiatal kóstolt bele a mozgalomba legalább egy hétvége erejéig a harminc év alatt, de a legtöbben hosszú éveket töltöttek el a közösség tagjaként.

A közösség szinte főnixmadárként újul meg időről időre – mondja Tóth Elek, a nemzeti koordinátor házaspár férfi tagja. A mozgalom folyamatossága a misszión alapul: évente kétszer, a jellemzően tavasszal és ősszel megszervezett Antióchia Hétvégén tudnak újabb fiatalok bekapcsolódni közéjük. Nagy Kingát, a jubileumi hétvége egyik házigazdáját, a budapesti Szent Ferenc Antióchia korábbi tagját, aki házasként immár egy éve nem aktív tagja a közösségnek – sokakhoz hasonlóan – nagyon mély élmény érte nyolc éve, amikor először vett részt ilyen hétvégén. Egy-egy péntek estétől vasárnap estig tartó alkalmon jól felépített sorrendben tizennégy tanúságtétel hangzik el tizennégy fiataltól, szerényen bevezető néven. Ezeket mindig kiscsoportos megosztások követik. A szombat kiengesztelődési imaestbe torkollik, amelyen szentségimádás, gyónási lehetőség mélyíti el az istenkapcsolatot. A vasárnap az Eucharisztia ünnepe, ahol az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus mellett az őskeresztények közösségét, az ottani szeretetet is meg lehet tapasztalni.

Kinga hívő családból származik, mindig is életének része volt a keresztény hit, de ilyen mély, őszinte hittel, imaélettel még korábban nem találkozott – mondja. A lányt szokásos módon egy fiatal – a gimnáziumi barátnője – hívta meg a közösségbe; vezetőtársa és egyben férje, Werner Márton azonban ebből a szempontból kivételes, hiszen szülei kísérő házaspárok, és ők javasolták, hogy csatlakozzon a közösséghez. Ő akart is, meg nem is, végül hat éve vette rá magát arra, hogy elmenjen egy hétvégére. Bár szülei által nemcsak hallott a közösségről, de találkozott is sok antióchiás fiatallal, hiszen a házaspárok otthonuk légkörét is megosztják az általuk támogatott ifjakkal, az antióchiások által megélt mély hitet mégis csak akkor tapasztalta meg, amikor belecsöppent a hétvége semmihez sem hasonlítható légkörébe. Nagyon megtetszett neki, és alaptermészetének megfelelően rögtön belevetette magát a közösségépítésbe, szervezésbe.

Az Antióchia semmi esetre sem hittancsoport – hangsúlyozza Werner Márton, egymás tanúságtételeiről, megéléseiről osztanak meg gondolatokat. A közösség heti alkalmai gyakorlatilag egy-egy kis hétvégének felelnek meg, egy bevezetővel, azaz tanúságtétellel, majd az azt követő kiscsoportos beszélgetéssel. Minden alkalommal központi szerepet kap az imádság, amelyre mindig más-más fiatal készül, és szabad kezet kap, ezáltal nagyon változatosak az egyes találkozók. A fiatalok szolgálatára egyébként is alapjaiban épít az Antióchia: mintegy nyolcféle különböző szolgálat van, az étkezés biztosítástól az imára való felkészülésig igen széles spektrummal, ezek vállalása által egyre személyesebben részévé lehet válni a közösségnek, amelyből mindenki kiveszi a részét.

Bár az imatalálkozók jelentik a közösség alapját, amelynek minden esetben része a közös étkezés, a fiatalok számára nagyon fontos emellett, hogy közös nyári tábort is szerveznek, valamint sok tag a saját érdeklődésének megfelelően különböző programokra invitálja a többieket, legyen az kirándulás, sport, társasjáték est; a Szent Imre Antióchiában most a kvízestek a divatosak.

Jellemzően korábban is hívő fiatalok hite mélyül el az Antióchiában, de minden közösségben volt már példa arra, hogy a keresztény hit iránt érdeklődő keresők kapcsolódtak be. Kingáék közösségében nemrég bérmálkozott egy fiú. Ám még olyan meghívás is volt hétvégére, amikor ismeretlen emberek ültek el egymás mellé a buszon, és úgy hívta el egyik fiatal a másikat.

Tóth Elek és felesége, Csanaky Judit, akik a nemzeti koordinátorságot az alapító Bittsánszky házaspártól vették át, a Szent Imre Antióchia szülőpárja immár tizenhét éve. Az ő feladatuk keresztény női és férfi példát adni azoknak a fiataloknak, akik életüknek abban a korszakában vannak, amikor a legtöbb döntést kell meghozniuk – továbbtanulásról, szakmáról, munkáról és természetesen a párkapcsolatról –, sokkal többet, mint előtte vagy utána. A nemzeti koordinátorok a Szent Imre közösséget korábban vezető házaspár, Kiss Magdolna és László támogatóiként kerültek lassacskán az Antióchia világába, aztán Magdi súlyos betegsége és halála vezetett oda, hogy kimondják: „Itt vagyok, Uram, engem küldj!” Ez a bibliai idézet volt egyébként a mostani jubileumi hétvége jelmondata is.

Tóth Elek elmondta, a házasságukat hihetetlen módon megerősítette ez a közös szolgálat, és bár inkább már a fiatalok nagyszülei, mintsem szülei, nehéz szívvel tudják rávenni magukat, hogy átadják a stafétát. A közösségből kikerülő fiatalok különböző szolgálatok révén, például gyermekvigyázás, étkeztetés biztosítása, továbbra is kötődhetnek egykori társaikhoz, és olykor családos közösségek kiindulópontjai is. A közösség meglévő tagjainak együtt maradása azonban nem céljuk kifejezetten, hiszen az Antióchia az Egyház színes világát tárja fel, amiben aztán sok módon találhatnak új közösséget az életkoruk miatt kilépő tagok, ahol hasznossá tudják magukat tenni – teszi hozzá felesége.

A jubileumi hétvége nagyon sokban hasonlít egy „rendes” antióchiás hétvégéhez, annyi különbséggel, hogy nem csak a jelenlegi fiatal tagok vesznek rajta részt, és kicsit lazább is, három bevezető volt a hétvége során, háromból kettő során potyogtak is a könnyek. Emellett két előadásra került sor, egyet szombat este Csépányi Gábor, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa tartott és egyet vasárnap délelőtt Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense – mi is ezen vettünk részt. A 2-es számú Keresztény Bölcseleti Tanszék vezetője arra világított rá, hogy szilánkos korunkban, amikor hiába szeretnénk az egészet látni, a sok tényező ezt megakadályozza, és már senki sem tudja, mi az igazság, kinek hihetünk; mindenki bezárul a maga információbuborékába, és a túlpörgés a kiégés társadalmát valósítja meg tulajdonképpen. Rámutatott, hogy annyi inger ér minket, hogy már abba is el tudunk fáradni, ha nem csinálunk semmit, ahogyan ezt a rengeteg emberrel zsúfolt New York utcáin maga is megtapasztalta, pedig alapvetően tetszett neki a metropolisz.

Meg kell tanulnunk jó értelemben véve unatkozni – tanított. Ugyanúgy nézni a fákat, ahogy szaladnak, mint amikor még nem töltöttünk hasznosan minden percet, nem válaszoltunk rögtön minden üzenetre, nem vittünk magunkkal a vonatútra a biztonság kedvéért még laptopot is. Gájer László elismerte, hogy ő maga is nagyon megküzd az imaidejéért. Most már reggelente egy órát szán erre a zsolozsmán kívül, és érzi, hogy kell is. Elgondolkodtatta a fiatalokat róla, hogy a szerelmük milyen könnyen elhagyná őket, ha csak a maradék idejükből szánnának rá. Istennel mégis sokszor így teszünk, pedig vele is el kell vonulni egy „romantikus helyre”, kettesben kell tölteni időt. Jó lenne, ha nemcsak a pénzünkből adnánk az Úrnak tizedet, hanem az időnkból is – javasolta.

Egy dél-angliai anglikán lelkész, a folyamatos szentségimádást megvalósító, ma ötven körüli Pete Greig Red Moon Rising című művéből idézett, aki miután elvégezte az egyetemet, egyik diáktársával eltúrázott Portugáliába, Európa legdélibb pontjához, a Szent Vince-fokhoz. Ott volt egy látomása Európáról, amelynek sötétjében imádkozó fiatalok sokasága jelentette a fényt. Ez is vezette arra, hogy egy 0–24 óráig nyitva tartó imahelyet hozzon létre, ahová bárki betérhet. Ahogy Karl Barth mondja, a kezek imára kulcsolása a világ rendetlensége elleni felkelés eszköze. Gájer László az imádságra hívás mellett arra biztatta a fiatalokat, kezdjenek párbeszédbe a környezetükben azokkal, akik valamiért az életük perifériáján helyezkednek el. Rámutatott, hogy sokkal több közös pontot fognak találni, mint gondolnák.

Az előadás által felvetett kérdéseket zárókörben beszélték meg a hétvégére összegyűlt ideiglenes kiscsoportok, majd szentmisével zárult a találkozó. A szertartás főcelebránsa Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referense volt, koncelebrált Lápossy Péter és Nobilis Márió.

Fábry Kornél szentbeszédében arra hívta a fiatalokat, hogy az októberben sorra kerülő püspöki szinódus szellemében találják meg a helyüket az Egyházban. Buzdította őket, hogy úgy éljék meg hitéletüket, hogy az vonzó legyen, hiszen „mi nem fejbecsapós módszerrel, hanem vonzással” misszionálunk. Az ifjúsági referens püspök rámutatott, a valódi nagyság úgy viselkedik, mint a napraforgó: minél üresebb a feje, annál magasabbra tartja, de ha tele van, akkor meghajlik. Ez gyönyörű összhangban van azzal, hogy aki a legnagyobb akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája.

Az Antióchia közösség jelenleg hat egyházmegyében működik tizenegy plébánián, de a hosszabb-rövidebb ideig működött, illetve a most alakuló közösségek száma összességében eléri a negyvenet. Az Antióchiából alakult házasságok száma közel 400, a közösségi élet nyomán pedig több mint húszan választották a papi, szerzetesi hivatást.

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír