Fény az árnyékos oldalon – Vida Zsuzsa üvegművész világa

Gazdagon jelen van a humor Vida Zsuzsa tárgyaiban; vázái, üvegplasztikái játékosak, jókedvre derítenek bennünket. Az üvegről azonban elsősorban nem a lazán alakíthatóság, a könnyedség, hanem sokkal inkább az ólomkristály vázák nehéz, napsugaras, szudéta mintás, agyoncsiszolt darabjai jutnak az eszünkbe. A csiszolt minta kétségtelenül csodaszép szivárványos fénytörést kelt a kristálytiszta ólomüvegen. Ez a látvány azonban túlzott gazdagságával kissé terhelően hat a nézőre. Emlékszem, a hatvanas években édesapám gimnáziumi tanárként jó néhány ilyen méretes vázát kapott ajándékba a tanév végén a diákok szüleitől. 

Az üvegnek valóban megszűnik az alakíthatósága, és kemény, merev anyaggá válik, amikor a fúvás után kikerül a hutából. Fokozatosan lehűtik, és elnyeri a végleges formáját. A díszítmények, a csiszolt minták és motívumok később kerülhetnek rá. Aki járt már üveggyárban, és látott már közelről hutát, az tudja, hogy az 1150 fokra hevített izzó üveg a fogókkal és más eszközökkel formálható, egy rövid ideig még tovább alakítható, mielőtt végleg megmerevedik. 

A Kádár-korszakban az üvegtárgyaknak elsősorban a használati funkcióit tartották fontosnak, így a hazai üvegipar művészei kevés teret kaptak. Külföldön a 60-as években vette kezdetét a stúdióüveg mozgalom, amikor az Egyesült Államokban, a Toledói Egyetemen Harvey Littleton és Dominick Labino beindították a saját hutájukat. Ekkor jelent meg az új, modern szemléletű üvegtervezés és -kivitelezés, a művész által saját kezűleg készített üvegalkotás, az úgynevezett stúdióüveg. 

Az üvegről ekkor kialakuló új gondolkodás szerint nem csak használati funkciót betöltő tárgyak készülhetnek ebből az anyagból. Az üveg lehet a művészi önkifejezés eszköze is, ha valakinek van ehhez tehetsége, elég fantáziája és szakmai tudása. Vida Zsuzsa – alkotásai tanúsítják – a kiváló üvegművészek közé tartozik. „Amikor a stúdióüveg Európába jött, borzasztóan nagy zavart okozott a gyárakban és a művészek értékrendjében. Sokkolt bennünket mindez. A professzor úr becsukta a vázlatkönyvet, és azt mondta: Susanna, ez mind nagyon szép, de mi valami egészen mást akarunk.  Ám azt nem mondta meg senki, hogy mit. Azért látható itt a kiállításomon ilyen egyveleg, mert mindenki kereste a maga útját. Az enyém így alakult” – hallhattuk Vida Zsuzsától az Újbuda Televíziónak adott interjújában. 

Krúdy-figurák

Jó néhányan vannak olyanok, mint Vida Zsuzsa is, akiket nem nagyon ismer a művészetkedvelő közönség. A művészek többsége csendes magányban alkot, korántsem lesz mindenkiből médiaszemélyiség. Szász Endre például kiváló művészi adottságai mellett remek szórakoztató képességgel is meg volt áldva, így egyéniségéből fakadóan tökéletesen alkalmas volt a gyakori közszereplésre. De a legtöbb alkotó nem ilyen. Az iparművészet amúgy is mindig kicsit hátrányban van a képzőművészettel szemben. Egy táblakép, egy közterületen álló szobor vagy egy templomi freskó ábrázol valamit, történetet mesél, szól valamiről. Az iparművészet általában másképpen közelíti meg az embert. Ebben a találkozásban nagyobb szerep jut az esztétikumnak, a nézőre ható vizuális ingereknek, a színeknek vagy éppen a tárgyak funkciójának. Kovács Margit keramikusként szobrászi képességekkel bíró „fazekas” volt, ahogyan magát nevezte. Ám korántsem csak edényeket készített. Ábrázolt is valamit. Bájos, népies hangulatú figurái máig egyedülállóak a magyar kerámiaművészet horizontján. Agyagból formázott, a korongozás segítségével készített figurális kompozíciói manapság is közismertek, a róla elnevezett szentendrei múzeum a gyakran látogatott kiállítóterek közé tartozik.

Vida Zsuzsa Révkomáromban született. A családjának a háború után el kellett hagynia a szülővárosát. 1947-ben az úgynevezett népességcserével kerültek át Magyarországra, és csak több éves viszontagság után, 1956 nyarán tudtak visszatelepedni a város déli részébe. Általános iskolásként már a komáromi képzőművész kört látogatta, ahol tanára, Angyal Kálmán közreműködésével a plein air festészettel, a természet utáni ábrázolással alapozhatta meg a képzőművészeti ismereteit. A helyi és a megyei rajzversenyek sikerei után persze festő szeretett volna lenni. Ezek a törekvései később is megmaradtak, üveglapokra festett színkompozíciói jól mutatják ezt.

1958 és 1962 között a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba járt. Az üveg szakon Báthory Júlia tanítványa volt, akiről nem túlzás azt állítani, hogy az újkori magyar üvegművészet megteremtője. Akkoriban ott tanított Szabó Gyula és valamivel később Urbán Ferenc is, két kitűnő szakoktató. A gimnáziumi tanulmányok után Vida Zsuzsa számára a prágai iparművészeti főiskola évei következtek, egészen a hazatéréséig. 1970-től 2011-ig korábbi gimnáziumi tanárnője, Báthory Júlia örökébe lépve az üveg tanszak tanára lett. 42 évi tanítás után, 2011-ben ment nyugdíjba. 

(Annak idején magam is ide jártam, a Képzőművészeti Gimnázium üvegszakára, ahol Júlia néni tanított, ahogyan a szakmában nevezik egykori tanítványai. Miután nyugdíjba ment, Vida Zsuzsa lett a vezető tanárunk 1970 és 1973 között.) 

Az üveg szak napjainkban a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumban

Vida Zsuzsa életében egyedülálló négy évtized következett. Miközben a tanítás hosszú évtizedei alatt generációkat nevelt az üveg szeretetére és kultúrájára, maga is gyakorolta a mesterségét, folytatta művészi tevékenységét. A diplomája megszerzése után két nagyobb szabású kiállítást is rendezett a Prágában készült munkáiból: az egyiket Budapesten, a másikat Komáromban. A kiállított tárgyak nagyméretű üvegablaktervek voltak és finoman színezett üvegedények nonfiguratív díszítésekkel. Még most is jól emlékszem a tárlaton szereplő alkotásaira. Rendkívüli erővel hatott akkoriban modernitása, a díszedények könnyed formavilága, az üvegablakok absztrakt, mégis visszafogott színezettsége. A B32-es Galéria kiállításán ezeknek a tárgyaknak a tervrajzait is megnézhettük. 

A 70-es évek második felében a festői megfogalmazás időszaka után a plasztikus megformálás felé fordult a művésznő. Ekkor születtek a Dáma sorozat darabjai. Finom légiesség, játékosság, könnyedség jellemzi ezeket a dísztárgyakat, amelyek a naturálistól való teljes elszakadást és a szobrászat hagyományainak érvényesülését mutatják. Kalapos király figuráinak híre – egy New York-i múzeum katalógusának köszönhetően – már 1979-ben eljutott Londonba, Párizsba, Tokióba. Kerényi Ferenc, a Képzőművészeti Gimnázium akkori nagyszerű magyartanára, később elismert színház- és irodalomtörténész, többször is írt Vida Zsuzsáról. Egy alkalommal így fogalmazott: figurái „mintha egyenesen Krúdy Gyula Szindbádjának álmaiból léptek volna elő”. 

„A nyolcvanas években megjelentek Vida Zsuzsa munkáiban a kör- és a gyűrűformák, valamiféle abszolútum. A tökéletesség felé való törekvés és a jelképesség vált uralkodóvá nála” – jellemezte alkotásait Feledy Balázs művészeti író.

„Mindig jelen volt a munkáimban a külső és a belső forma kapcsolatának kérdése.” (E kettőnek az egyeztetése rendkívül bonyolult és izgalmas feladat.) „Talán azzal magyarázható ez, hogy a tanári feladataimból adódó lekötöttség miatt eléggé elszigetelten, a világtól elzártan tettem a dolgomat. Vagy egyszerűen csak az anyag átlátszóságából született meg a belső világ megmutatásának a lehetősége” – írta egy alkalommal Vida Zsuzsa. 

Báthory Júlia 1969–70 körül

Most ejtsünk néhány szót mindannyiunk egykori tanítómesteréről, Báthory Júliáról is. 1901. december 21-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait Debrecenben és Budapesten végezte, majd Münchenben, a Staatsschule für Angewandte Kunst növendéke volt, eredetileg rajzot tanult. Érdeklődése már tanulmányai alatt szinte teljesen az üvegművészet felé fordult, és az akadémia befejezése után, 1929-től üvegtervezéssel foglalkozott.

München után Dessauba költözött, ahol az önálló üvegtervezői munka mellett a Bauhaus műhelyét is látogatta. 1932-től 1939-ig Párizsban élt, majd a háború kitörése miatt hazaköltözött. Párizsi tartózkodásának évei alatt tanulmányutakat tett Francia-, Olasz- és Németországban, Svájcban és Belgiumban. A párizsi Őszi Szalon állandó kiállítója, majd 1938-ban Párizs meghívott kiállítóművésze lett. Saját stúdiót alapított, La Girouette (Szélkakas) néven. Hazatérte után sem tétlenkedett: 1949-ben kidolgozta egy leendő Iparművészeti Főiskola üvegtervező és tanárképzésének oktatási koncepcióját. 1952-ben a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban létrehozta az üveg tanszakot, az oktatókat is maga képezte. Tanári pályafutásának vezérlő elve egy, a konkrét természeti motívumokból és az üveg anyagának lehetőségeiből kiinduló rendszer, amelyhez a történelmi formaadó és díszítő technikák megismertetésének szándéka társul. 

A húszas, harmincas években az art déco volt rá nagy hatással, azonban korántsem csupán stilizált növényi mintákat, hanem figurális kompozíciókat is tervezett és kivitelezett homokfúvással is, nem csak csiszolással. Szakrális témákat is szívesen választott. Egy kereszt formájú üveglapon láthatjuk a felfeszített Krisztust; az alkotás csiszolt és hámozott technikával készült. A Diadalmas Krisztus angyalokkal című üvegplakettje az 1937-es párizsi világkiállításon szerepelt. Színtelen, átlátszó, intaglio (mély) csiszolt síküveg. 

Az iskolában tanárként töltött utolsó tanévében 1969–1970-ben, amikor minket, első éves üvegszakosokat tanított, 70 évesen is végtelen türelemmel korrigálta a munkáinkat. Akárhányszor mentünk be hozzá a tanári szobájába, sohasem utasított el bennünket, még akkor sem, ha vendég volt nála. Karizmatikus, kohéziós erővel bíró egyéniség volt. Megjelenésében is tiszteletre és szeretetre méltó ősz hajú matróna benyomását keltette. Mindenkihez volt egy jó szava, ezért a diákok még a 10 perces szünetekben is szívesen lejártak a szakra, amikor más óráik voltak. Igazi világlátott ember volt, európai műveltséggel és kultúrával felvértezve jött haza egy páratlanul sikeres párizsi évtized után. Sokan őrzik őt az emlékezetükben az üvegesek közül. 

Az 1920-as években Londonban megrendezett nemzetközi üvegkongresszuson Josef Drahoňovský cseh szobrász és üvegtervező művész a következőket mondta az üvegről: „olyan anyagról van szó, amely abszorbeálja a fénysugarakat, megtöri őket, szétszórja vagy összegyűjti, tele van reflexszel, és ragyogóan, világosan fénylik. Olyan anyag, ami árnyékos a fényes oldalon, és fényes az árnyékos oldalon, megfordítva ezzel a plasztikáról szóló törvényt, és új alkotói módszerek kidolgozására kényszerítve a művészeket”.

Vida Zsuzsa pedig a legutóbbi kiállításán egykori professzora, Stanislav Libenský szavait idézte: az üveg „anyag, amely minden emberi érzés kifejezésére alkalmas”.

Kép: Mészáros Ákos

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. április 12-19-i, húsvéti ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.