Ferenc pápa az iraki püspököknek: A Jézusba vetett élő hit „fertőző”, képes megváltoztatni a világot

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Őszentségei, Excellenciás Urak, kedves Papok és Szerzetesek, kedves Szerzetesnők, kedves Fivérek és Nővérek!

Atyai szeretettel ölellek mindannyitokat! Hálás vagyok az Úrnak, aki gondviselésében megengedte, hogy ma találkozzunk. Köszönetet mondok Őszentsége Ignác József Younan pátriárkának és Őszentsége Louis Sako bíborosnak üdvözlő szavaikért. Ebben az Üdvösség Boldogasszonya-székesegyházban gyűltünk egybe, megáldva azon fivéreink és nővéreink vérével, akik itt a legmagasabb árat fizették az Úr és az ő Egyháza iránt tanúsított hűségükért. Áldozatuk emléke indítson bennünket arra, hogy megújítsuk bizalmunkat a Kereszt erejében és megbocsátást, megbékélést és újjászületést hozó üdvözítő üzenetében!

A keresztény ugyanis arra kapott meghívást, hogy mindenhol és mindenkor Krisztus szeretetéről tanúskodjon. Ezt az evangéliumot kell hirdetni és megvalósítani ebben a szeretett országban is.

Mint püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők, katekéták és világi vezetők mindannyian osztoztok Krisztus híveinek örömeiben és szenvedéseiben, reményeiben és aggodalmaiban. Isten népének igényei és a mindennapi nehéz lelkipásztori kihívások csak súlyosbodtak e világjárvány idején. Ugyanakkor aminek sosem szabad csökkennie vagy leállnia, az az apostoli buzgóságunk, melyet ti nagyon ősi gyökerekből merítetek, az Egyház töretlen jelenlétéből ezeken a földeken az első időktől fogva (vö. XVI. Benedek: Ecclesia in Medio Oriente kezdetű apostoli buzdítás, 5.).

Tudjuk, milyen könnyű megfertőződni a csüggedés vírusával, mely néha terjedni tűnik körülöttünk. Az Úr azonban hatékony oltóanyagot adott nekünk e kellemetlen vírus ellen: ez pedig a remény.

A remény az állhatatos imából és az apostoli munka melletti mindennapi hűségből születik. Ezzel az oltóanyaggal mindig új energiával haladhatunk előre, hogy megosszuk az evangélium örömét misszionárius tanítványként és Isten országa jelenlétének, a szentség, az igazságosság és a béke országa jelenlétének élő jeleiként.

Mennyire rászorul a körülöttünk lévő világ, hogy hallja ezt az üzenetet! Sose felejtsük el, hogy Krisztust mindenekelőtt az evangélium öröme által átalakított életünk tanúságtétele hirdeti! Amint az ezeken a földeken élő Egyház ősi történelméből látjuk, a Jézusba vetett élő hit „fertőző”, meg tudja változtatni a világot. A szentek példája megmutatja, hogy Jézus Krisztus követése „nemcsak igaz és helyes dolog, hanem szép is, képes új ragyogással és mély örömmel betölteni az életet, megpróbáltatások közepette is” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 167).

A nehézségek az iraki hívők mindennapi tapasztalatának részét képezik. Az elmúlt évtizedekben nektek és polgártársaitoknak szembe kellett néznetek a háború és az üldöztetés következményeivel, az alapvető infrastruktúra gyengeségével, valamint a gazdasági és személyes biztonságért folytatott folyamatos küzdelemmel, ami gyakran belső elnéptelenedéshez és sok ember, köztük sok keresztény elvándorlásához vezetett a világ más részeire. Köszönöm nektek, püspök- és paptestvéreim, hogy népetek mellett maradtatok – népetek mellett! –, támogattátok az embereket, igyekeztetek kielégíteni az emberek igényeit, és segítettétek őket abban, hogy mindenki kivegye részét a közjó szolgálatából. Részegyházaitok oktatási és jótékonysági apostoli tevékenysége értékes erőforrást jelent mind az egyházi közösség, mind az egész társadalom élete számára. Biztatlak benneteket, hogy tartsatok ki ebben az elkötelezett munkában annak biztosítása érdekében, hogy az iraki katolikus közösség – bár olyan kicsi, mint a mustármag (vö. Mt 13,31–32) –, továbbra is gazdagítsa az egész ország előrehaladását.

Krisztus szeretete azt kéri tőlünk, hogy tegyünk félre minden önközpontúságot és versengést; egyetemes közösségvállalásra késztet, és arra hív, hogy olyan fivérekből és nővérekből álló közösséget alkossunk, akik elfogadják egymást és törődnek egymással (vö. Fratelli tutti enciklika, 95–96). A szőnyeg jól ismert képére gondolok. Az Irakban jelen lévő különböző egyházak, mindegyik a maga évszázados történelmi, liturgikus és lelki örökségével, olyanok, mint sok egyszínű szál, amelyek egybeszőve egyetlen gyönyörű szőnyeget alkotnak, amely nemcsak testvériségünkről tanúskodik, hanem annak forrására is utal.

Mert maga Isten az a művész, aki ezt a szőnyeget kigondolta, aki türelemmel szövi és gondosan javítgatja, mert mindig azt akarja, hogy jól egybefonódjunk, mint az ő fiai és lányai.

Legyen mindig szívünkben Antiochiai Szent Ignác figyelmeztetése: „Semmi ne legyen köztetek, ami megoszlást idézne elő, […] egy legyen az imádság, egy a szellem, egy a remény a szeretetben és az örömben” (Levél a magnésziaiakhoz, VI–VII: PL 5, 667). Mennyire fontos ez a tanúságtétel a testvéri egységről ebben a gyakorta széttöredezett és megosztottságtól szenvedő világban! Az egyházi, egyházközségi és egyházmegyei közösségek és intézmények közötti hidak építésére tett minden erőfeszítés az Irakban élő Egyház prófétai gesztusa, és gyümölcsöző válaszként szolgál Jézus imájára, hogy mindnyájan egyek legyenek (vö. Jn 17,21; Ecclesia in Medio Oriente, 37).

A pásztorok és a hívők, a papok, a szerzetesek és a katekéták – bár különböző módon – osztoznak egymással azon a felelősségen, hogy az Egyház küldetését teljesítésék. Olykor félreértések támadhatnak, és feszültségeket tapasztalhatunk meg: ezek azok a csomók, amelyek akadályozzák a testvériség szövését. Olyan csomók ezek, amelyeket magunkban hordozunk; végül is mindnyájan bűnösök vagyunk. Ezeket a csomókat azonban feloldhatja a Kegyelem, egy nagyobb szeretet; lazíthatunk rajtuk a megbocsátással és a testvéri párbeszéddel, egymás terheinek türelmesen hordozásával (vö. Gal 6,2) és egymás megerősítésével a megpróbáltatások és nehézségek idején.

Most külön szeretnék szólni püspöktestvéreimhez.

Püspöki szolgálatunkra szeretek a közelség szempontjából gondolni: szükségünk van arra, hogy Istennél maradjunk az imádságban, hogy a gondjainkra bízott hívők és papjaink mellett legyünk. Különösen is papjaitokhoz legyetek közel!

Hogy ne ügyintézőnek vagy menedzsernek lássanak benneteket, hanem atyaként tekintsenek rátok, olyan atyaként, aki aggódik gyermekei jólétéért, kész nyitott szívvel biztatni őket és támogatást nyújtani nekik. Kísérjétek őket imáitokkal, időtökkel, türelmetekkel, becsüljétek meg munkájukat és irányítsátok növekedésüket! Így papjaitok számára Jézusnak, a jó pásztornak látható jele lesztek, aki ismeri juhait és életét adja értük (vö. Jn 10,14–15).

Kedves papok, szerzetesek és szerzetesnők, katekéták és papnövendékek, akik jövőbeli szolgálatotokra készültök: mindannyian hallottátok szívetekben az Úr hangját, és a fiatal Sámuelhez hasonlóan azt válaszoltátok: „Itt vagyok” (1Sám 3,4). Ez a válasz – melynek mindennapi megújítására biztatlak benneteket –, arra indítson mindannyitokat, hogy lelkesen és bátran osszátok meg az örömhírt, mindig Isten igéjének fényében élve és járva, melynek hirdetését ajándékul és feladatul kaptuk. Tudjuk, hogy szolgálatunknak adminisztratív összetevője is van, de ez nem azt jelenti, hogy minden időnket találkozókon vagy íróasztal mögött kellene töltenünk.

Fontos, hogy kimenjünk az emberek közé, és felkínáljuk jelenlétünket és kíséretünket a városokban és falvakban élő hívőknek.

Azokra gondolok, akik félő, hogy lemaradnak: a fiatalok, az idősek, a betegek és a szegények. Amikor odaadóan szolgáljuk felebarátunkat, miként ti teszitek, együttérzően, alázatosan, kedvesen, szeretettel, akkor valóban Jézust szolgáljuk, ahogyan ő maga mondta nekünk (vö. Mt 25,40). És amikor szolgáljuk Jézust másokban, felfedezzük az igazi örömet. Ne távolodjatok el Isten szent népétől, amelyben születtetek. Ne feledkezzetek el édesanyátokról és nagymamáitokról, akik „tápláltak” benneteket a hitben, ahogyan Szent Pál mondaná (vö. 2Tim 1,5).

Legyetek pásztorok, a nép szolgái, és ne közhivatalnokok, közklerikusok! Mindig Isten népében éljetek, és sose szakadjatok el tőle, mintha kiváltságos osztály lennétek! Ne tagadjátok meg ezt a nemes „törzset”, mely Isten szent népe!

Most szeretnék visszatérni azokhoz a fivéreinkhez és nővéreinkhez, akik tíz évvel ezelőtt itt haltak meg a székesegyház ellen elkövetett terrortámadásban, és akiknek boldoggáavatási eljárása folyamatban van. Haláluk nyomatékosan emlékeztet bennünket arra, hogy a háborúra való uszítás, a gyűlölködés, az erőszak és a vérontás összeegyeztethetetlen a vallási tanításokkal (vö. Fratelli tutti enciklika, 285). És szeretnék megemlékezni az erőszak és az üldözés összes áldozatáról, bármelyik vallási közösséghez tartoztak is.

Holnap, Urban, találkozom az országban jelen lévő vallási hagyományok vezetőivel, hogy ismét kinyilvánítsuk azon meggyőződésünket, hogy a vallásnak a béke és az egység ügyét kell szolgálnia Isten összes gyermeke között.

Ma este szeretnék köszönetet mondani azért, hogy elkötelezetten béketeremtők vagytok, közösségeiteken belül és a többi vallási hagyomány hívőivel, hogy a megbékélés és a testvéri együttélés magjait vetitek, melyek a remény újjászületéséhez vezethetnek mindenki számára.

Különösen a fiatalokra gondolok. Mindenütt az ígéret és a remény hordozói ők, főleg ebben az országban. Itt ugyanis nemcsak felbecsülhetetlen régészeti örökség van, hanem a jövő számára is felmérhetetlen gazdagság: ők a fiatalok! Ők a ti kincsetek, és gondjaitokba kell vennetek őket: tápláljátok álmaikat, kísérjétek útjukat, növeljétek reményüket! Noha fiatalok, türelmüket az elmúlt évek konfliktusai keményen próbára tették. De ne feledjük, ők – az idősekkel együtt – az ország gyémánttűi, a fa legfinomabb gyümölcsei: nekünk – nekünk! – kell művelni őket a jóban és öntözni őket reménnyel!

Fivérek és nővérek, a keresztség és a bérmálás, a felszentelés vagy a szerzetesi fogadalomtétel révén az Úrnak vagytok szentelve, és küldetést kaptatok arra, hogy misszionárius tanítványok legyetek ezen a földön, mely oly szorosan kapcsolódik az üdvösség történetéhez. Ehhez a történelemhez tartoztok, hűségesen tanúságot tesztek Isten mindig beteljesedő ígéreteiről, és új jövőt építetek. Bajokban megedződött és vértanúk vére által megerősített tanúságtételetek olyan fény legyen, amely ragyog Irakban és azon túl is, hogy hirdesse az Úr nagyságát, és megörvendeztesse e nép lelkét Üdvözítő Istenünkben (vö. Lk 1,46–47).

Ismét köszönetet mondok, amiért találkozhattunk! Az Üdvösség Boldogasszonya és Szent Tamás apostol járjanak közben értetek és mindig oltalmazzanak benneteket! Szívből adom áldásomat mindannyitokra és közösségeitekre! És kérlek benneteket, legyetek kedvesek imádkozni értem! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír