Ferenc pápa imája a szeplőtelen fogantatás ünnepén a Spanyol lépcsőnél

Ferenc pápa – 2014. december 9., kedd | 16:26

December 8-án, hétfőn, a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján a pápa a rómaiak számára kedves hagyományt követve a Szeplőtelen Szűz Mária-szobor előtt imádkozott a Piazza di Spagnán (Spanyol tér).


Délben az Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya arra buzdított, hogy Máriához hasonlóan minden keresztény válaszoljon igennel Isten akaratára, és ajándékozza oda magát másoknak a befogadás, a kiengesztelődés, illetve a megbocsátás eszközeként. Délután pedig fölkereste a Santa Maria Maggiore-bazilikát, hogy imádkozzék a Salus Populi Romani Mária kegyképe előtt.

Ezután ellátogatott a Spanyol lépcső közelében álló Szeplőtelen Szűz Mária-szoborhoz, ahol a hívek nagy tömege várta. A főváros polgármestere köszöntötte a pápát, aki saját kezűleg írt imádsággal fohászkodott a Szeplőtelen Szűzhöz:

„Mária, édesanyánk, Isten ünneplő népe ma szeplőtelen Szűzként tisztel téged, Isten ugyanis öröktől fogva megóvott a bűn fertőző hatalmától. Fogadd el hódolatomat, amellyel a Rómában és az egész világon élő egyház nevében járulok eléd.

Annak tudata, hogy te, édesanyánk, teljesen mentes vagy a bűntől, nagy megerősítést jelent nekünk. Annak tudata, hogy a rossznak nincs hatalma rajtad, reménnyel és erővel tölt el minket a gonosz fenyegetései ellen vívott mindennapi küzdelmünkben. E küzdelemben ugyanis nem vagyunk magunkra hagyva, nem vagyunk árvák, mert halála előtt Jézus anyánkul adott nekünk téged. Mi tehát, bár bűnösök vagyunk, a te gyermekeid vagyunk, a szeplőtelen Szűz gyermekei, akik arra az életszentségre kaptak meghívást, amely Isten kegyelméből rajtad már kezdettől fogva tündököl.

Ma ezzel a reménnyel eltelve kérjük, hogy anyai oltalmaddal ölelj át minket, öleld át családjainkat, ezt a várost és az egész világot. Isten szeretetének hatalma, mely megóvott az eredendő bűntől, közbenjárásodra szabadítsa ki az emberiséget minden lelki és anyagi rabságból, és juttassa győzelemre mind az emberek szívében, mind a történelmi eseményekben az ő üdvözítő tervét. Segíts, hogy bennünk, gyermekeidben is a kegyelem kerekedjen felül a gőgön, és olyan irgalmassá tudjunk válni, amilyen a mi mennyei Atyánk!

Ebben az időszakban, mely elvezet minket Jézus születésének ünnepéhez, taníts meg az árral szemben haladni: taníts meg, hogy levetkőzzük önmagunkat, kicsinnyé váljunk, odaadjuk magunkat, hogy tudjunk elcsendesedni, Istenre figyelni, felfedezni, hogy nem mi vagyunk életünk középpontja, és kilépni önmagunkból, teret engedni Isten szépségének, az igazi öröm forrásának.

Szeplőtelen édesanyánk, imádkozz értünk!”


Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Az imát fordította: Tőzsér Endre SP

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria