Ferenc pápa katekézise: Bízzunk Istenben, útitársunkban, aki azt mondja: „Ne félj!”

Elmélkedésének középpontjában az angyali üdvözlet jelenetében elhangzó örömhír meghirdetése, valamint Mária figyelmes hallgatása és rendelkezésre állása állt (vö. Lk 1,26–38).

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma folytatjuk a jubileumi katekézissorozatot Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről.
Evangéliuma elején Lukács bemutatja, hogy Isten igéjének átalakító ereje nemcsak a templom csarnokait, hanem egy fiatal nőnek, Máriának a szegényes otthonát is eléri, aki József jegyese volt, de még a családjával élt.

Jeruzsálem után a nagy isteni hírek hírnöke, Gábriel (Gábor angyal) – aki nevével Isten hatalmát ünnepli – egy olyan faluba kap küldetést, amelyet a héber nyelvű Biblia (az Ószövetség) sosem említ: Názáretbe. Akkoriban ez egy kis falu volt Galileában, Izrael peremén, a pogányokkal és a ő beszennyezettségeikkel határos térségben.

Az angyal éppen ott egy egészen példátlan formájú és tartalmú üzenetet hoz, melynek hallatán Mária szíve megrendül és megzavarodik. A megszokott „béke veled” köszöntés helyett Gábriel az „örülj!”, „örvendezz!” felszólítással fordul a Szűzhöz. Kedvelt felhívás ez a szent történelem számára, hiszen a próféták ezt használják, amikor a Messiás eljövetelét hirdetik (vö. Szof 3,14; Jo 2,21–23; Zak 9,9). Ez örömre szóló felhívás, melyet Isten akkor intéz népéhez, amikor a száműzetés véget ér, és az Úr megérezteti éltető és hatékony jelenlétét.

Sőt Isten a bibliai történelemben ismeretlen szeretetnéven szólítja Máriát: kekharitómené, melynek jelentése: „isteni kegyelemmel teljes”. Mária tele van isteni kegyelemmel. Ez a név azt mondja, hogy Isten szeretete már régóta ott lakott és lakik Mária szívében. Elmondja, mennyire „kegyelt”, „kedvelt”, és mindenekelőtt azt, hogy

Isten kegyelme mennyire finoman kidolgozta lényének belsőjét, s ezáltal mesterművévé tette őt: kegyelemmel telivé.

Ezt a szeretetteljes becenevet, melyet Isten egyedül Máriának adott, rögtön egy megnyugtató biztatás kíséri: „Ne félj!” „Ne félj!” Az Úr jelenléte mindig megadja nekünk azt a kegyelmet, hogy ne féljünk, ezért mondja Máriának is: „Ne félj!” „Ne félj!” – ezt mondja Isten Ábrahámnak, Izsáknak, Mózesnek a történelemben: „Ne félj!” (vö. Ter 15,1; 26,24; MTörv 31,8). Nekünk is ezt mondja: „Ne félj, haladj előre! Ne félj!” [Mondhatná valaki:] „Atyám, én félek, hogy…”; „És mit csináljak, amikor…”; „Bocsásson meg, atyám, megmondom az igazat: én elmegyek a jósnőhöz…” „Elmész a jósnőhöz?” „Hát, igen: tenyérjóslást kérek tőle…”

Kérlek, ne félj! Ne félj! Ne félj!

Jó ezt hallani! „Én az útitársad vagyok!” – ezt mondja Isten Máriának. A „Mindenható”, a „lehetetlennek” az Istene (vö. Lk 1,37) Máriával van, ott van vele, mellette van, ő a társa, a legfőbb szövetségese, az örök „én-veled-vagyok” (vö. Ter 28,15; Kiv 3,12; Bír 6,12).

Ezután Gábriel tudatja a Szűzzel a küldetését, szívébe idéz számos bibliai szöveget, melyek a tőle születendő gyermek királyi és messiási voltára utalnak, és a gyermeket az ősi próféciák beteljesedéseként mutatják be. A Magasságbelitől jövő ige arra hívja Máriát, hogy a Messiásnak, a régóta várt dávidi Messiásnak az anyja legyen. Ő a Messiás anyja. Gyermeke nem emberi, testi módon, hanem isteni, szellemi módon lesz király. A neve „Jézus” lesz, melynek jelentése: „Isten megment” (vö. Lk 1,31; Mt 1,21),

emlékeztetve mindenkit és mindörökre arra, hogy nem az ember az, aki megment, hanem egyedül Isten.

Jézus az, aki beteljesíti Izajás prófétának ezeket a szavait: „Nem valami követ vagy angyal, […], hanem szeretetében és irgalmasságában ő maga [Isten] váltotta meg őket” (Iz 63,9).

Ez az anyaság alapjaiban rendíti meg Máriát. És amilyen intelligens nő ő – vagyis aki képes olvasni a sorok között, képes belelátni az eseményekbe (vö. Lk 2,19.51) –, igyekszik megérteni, felismerni azt, ami történik vele. Mária nem kívül, hanem belül keres, mert, ahogy Szent Ágoston tanítja, „in interiore homine habitat veritas” [az ember bensőjében lakozik az igazság] (De vera religione 39,72). És ott, nyitott, érzékeny szívének mélyén meghallja a bátorítást arra, hogy bízzon Istenben, aki különleges „pünkösdöt” készített számára. Ahogy a teremtés kezdetén (vö. Ter 1,2), Isten az ő Lelkével akarja „kikölteni” Máriát, vagyis egy olyan erővel, amely erőszak nélkül képes megnyitni azt, ami zárva van, anélkül, hogy az emberi szabadságot megsértené; be akarja burkolni jelenlétének „felhőjével” (vö. 1Kor 10,1–2), hogy a Fiú benne éljen, ő pedig a Fiúban.

Mária pedig lángra lobban a bizalomtól: ő „sok fényű lámpás”, ahogyan Theofánész mondja a Kánon az angyali üdvözletről című írásában. Átadja magát, engedelmeskedik, teret ad: ő „Isten által készített nászszoba” (uo.). Mária saját testébe fogadja az Igét, és ezzel megkezdi a legnagyobb küldetést, amelyet valaha nőre, emberi teremtményre bíztak.

Szolgálatba áll: teljes egészében, nem rabszolgaként, hanem Istennek, az Atyának a munkatársaként, telve méltósággal és felhatalmazással arra, hogy – miként majd Kánában teszi – kiossza az isteni kincstár ajándékait, hogy sokan két marékkal meríthessenek belőle.

Testvéreim, tanuljuk meg Máriától, a Megváltó édesanyjától és a mi édesanyánktól, hogy megnyíljon a fülünk az isteni igére, hogy befogadjuk és ápoljuk azt, hogy átalakítsa szívünket az ő jelenlétének tabernákulumává, vendégszerető otthonná, ahol növekedhet a remény! Köszönöm!

*

A Szentatya szavai a szerdai általános kihallgatás végén

Szeretném, ha tudnátok, hogy szívem a Los Los Angeles-i emberekkel van, akik nagyon sokat szenvedtek a tűzvész miatt, amely egész városrészeket és közösségeket pusztított el. És még nincs vége… A Guadalupei Szűzanya járjon közben az összes lakosért, hogy a remény tanúi lehessenek a sokszínűség és a teremtőkészség ereje által, melyről világszerte ismertek.

Ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról sem! Ne feledkezzünk meg Palesztináról, Izraelről és Mianmarról sem! Imádkozzunk a békéért! A háború mindig vereség! Tegnap felhívtam – mindennap felhívom – a gázai plébániát: boldogok voltak! Hatszázan vannak ott, a plébánián és az iskolában. Azt mondták nekem: „Ma lencsét ettünk csirkével.” Vagyis olyasmit, amit az elmúlt időszakban nem ehettek: csak egy kis zöldséget, egyebet… Boldogok voltak! Imádkozzunk Gázáért, a békéért és a világ sok más részéért! A háború mindig vereség! Ne felejtsétek el: a háború mindig vereség! És ki húz hasznot a háborúkból? A fegyvergyártók. Kérem, imádkozzunk a békéért!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír