Ferenc pápa: A mai fiúknak el kell dönteniük, milyen apák szeretnének lenni!

A Ferenc pápával készült teljes interjú fordítását közreadjuk.

A Szent József-év tavaly december 8-án véget ért, de Ferenc pápa figyelme és szeretete Szent József iránt nem ért véget, sőt folytatódik azokkal a katekézisekkel, amelyeket november 17-e óta tart az egyetemes Egyház védőszentjének alakjáról. 2021-ben mi is megjelentettünk havonta az Osservatore Romanóban egy rovatot a Patris corde-ról [a Szentatyának Szent Józsefről írt apostoli leveléről], melyet a Vatican News [Vatikáni Hírek] honlapja is átvett. Minden lapszámot a Szent Józsefről szóló apostoli levél egy-egy fejezetének szenteltük. Ez a rovat, mely az apákról szólt, de a gyermekekről és az anyákról is, képzeletbeli párbeszédben Szent Józseffel, felébresztette bennünk a vágyat, hogy megvitassuk a pápával az apaság témáját, az apaság legkülönbözőbb szempontjait, kihívásait és összetettségét. Így született ez az interjú, melyben Ferenc pápa válaszol a kérdéseinkre, feltárja a családok iránti szeretetét, a szenvedőkhöz való közelségét, valamint az Egyház ölelését az apáknak és anyáknak, akiknek ma ezernyi nehézséggel kell szembenézniük, hogy gyermekeiknek jövőt adjanak.

– Szentatya, Ön egy Szent Józsefnek szentelt különleges évet hirdetett, írt egy apostoli levelet, a Patris cordé-t, és a mostani katekézissorozata is az ő alakjáról szól. Önnek mit jelent Szent József?

– Soha nem rejtettem véka alá, mennyire összhangban érzem magam Szent József alakjával. Azt hiszem, ez gyermekkorom óta így van, neveltetésemből fakad. Mindig is különösen tiszteltem Szent Józsefet, mert úgy gondolom, hogy alakja kiválóan és különleges módon megmutatja, minek kellene lennie a keresztény hitnek mindannyiunk számára. József ugyanis egy hétköznapi ember, és életszentségét az jellemzi, hogy azokon a jó és rossz körülményeken keresztül vált szentté, amelyeket át kellett élnie, és amelyekkel szembe kellett néznie. De azt sem tagadhatjuk, hogy Szent Józsefet ott találjuk az evangéliumban, főleg Máté és Lukács elbeszéléseiben, mégpedig az üdvtörténet kezdeteinek fontos főszereplőjeként. És a Jézus születése körüli események nehezek voltak, tele akadályokkal, problémákkal, üldözéssel, sötétséggel, és Isten, hogy segítse világra születő Fiát, melléje állította Máriát és Józsefet.

Ha Mária az, aki a testté lett Igét a világnak adta, akkor József az, aki óvta, védte, táplálta és növekedni segítette. Azt mondhatnánk, hogy őbenne ott van a nehéz idők embere, a konkrét ember, a felelősséget vállalni tudó ember.

Ebben az értelemben Szent Józsefben két tulajdonság találkozik. Egyfelől József különleges lelkisége, melyet az evangélium az álmairól szóló történetekkel mutat be; ezek a történetek arról tanúskodnak, hogy József képes volt meghallani Istent, aki a szívéhez szólt. Csak egy imádkozó, intenzív lelki életet élő ember képes arra, hogy a bennünket körülvevő sok hang közül felismerje Isten hangját. E tulajdonságán kívül van egy másik is: József a konkrét ember, vagyis az az ember, aki rendkívül gyakorlatiasan néz szembe a problémákkal, és amikor nehézségekkel és akadályokkal találkozik, sosem vesz fel áldozatszerepet. Ehelyett mindig reagálni, válaszolni törekszik, bízik Istenben, és kreatív megoldást keres.

– Van-e különleges jelentősége ennek a Szent József iránti megújult figyelemnek ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban?

– A koronavírus-járvány miatt különösen nehéz időket élünk. Sok ember szenved, sok család van nehéz helyzetben, sokan vannak, akik félnek a haláltól, rettegnek a bizonytalan jövőtől. Azt gondoltam, épp egy ilyen nehéz időszakban van szükségünk valakire, aki tud bátorítani, segíteni, inspirálni bennünket, hogy megértsük, hogyan kell szembenéznünk ezzel a sötét időszakkal.

József tündöklő tanú a sötét időkben.

Ezért volt érdemes teret adtunk neki ebben az időszakban, hogy segítsen visszatalálni a helyes útra.

– Az Ön péteri szolgálata éppen március 19-én, Szent József ünnepén kezdődött…

– Mindig az ég figyelmességének tartottam, hogy március 19-én kezdhettem meg péteri szolgálatomat. Azt hiszem, Szent József valamiképpen azt akarta üzenni nekem, hogy továbbra is segíteni fog, közel lesz hozzám, és én továbbra is úgy gondolhatok rá, mint barátra, akihez fordulhatok, akire rábízhatom magam, akit megkérhetek, hogy közbenjárjon és imádkozzon értem. De természetesen ez a kapcsolat, melyet a szentek közössége biztosít, nincs fenntartva nekem, azt hiszem, sokaknak segítségére lehet. Ezért remélem, hogy a Szent Józsefnek szentelt év sok keresztényt segített abban, hogy újra felfedezze a szentek közösségének mély értékét, amely nem egy elvont, hanem egy konkrét közösség, mely konkrét kapcsolatban fejeződik ki, és konkrét következményei vannak.

– A „Patris corde” rovatban, amely lapunkban jelent meg a Szent Józsefnek szentelt különleges év alkalmából, összekapcsoltuk Szent József életét a mai apák életével, de a mai gyermekek életével is. Mit kaphatnak a ma fiai, vagyis a holnap apái a Szent Józseffel folytatott párbeszédből?

– Senki sem születik apának, de nyilvánvaló, hogy mindannyian gyermeknek születünk. Ez az első dolog, amit figyelembe kell vennünk, vagyis, hogy mindannyian, túl azon, amit az élettől kaptunk, mindenekelőtt gyermekek vagyunk, rábíztak minket valakire, egy fontos kapcsolatból származunk, melynek keretében felnőttünk, és amely meghatározott bennünket, jóban-rosszban egyaránt. Ezt a kapcsolatot megélni, és felismerni ennek fontosságát saját életünkben, annak megértését jelenti, hogy egy napon, amikor felelősséget vállalunk valaki életéért, vagyis amikor apaságot kell megélnünk, elsősorban azt a tapasztalatot visszük magunkkal, amelyre személyesen szert tettünk. Ezért fontos, hogy képesek legyünk reflektálni erre a személyes tapasztalatra, hogy ne ismételjük meg ugyanazokat a hibákat, és hogy megbecsüljük a megélt szép dolgokat. Meggyőződésem, hogy Józsefnek a Jézussal való kapcsolatában megélt apasága olyannyira befolyásolta az életét, hogy Jézus későbbi prédikációja tele van apás képzettársításokkal és utalásokkal.

Jézus például azt mondja, hogy Isten atya, Isten apa, és ez a kijelentés nem hagyhat minket hidegen, különösen, ha figyelembe vesszük az apaságról szerzett személyes tapasztalatát.

Ez azt jelenti, hogy József olyan jól teljesített apaként, hogy Jézus ennek az embernek a szeretetében és apaságában találta meg az Istenre hivatkozás legszebb módját. Azt mondhatnánk, hogy a mai fiúknak, akik a holnap apái lesznek, fel kellene tenniük maguknak a kérdést, hogy milyen apjuk volt, és milyen apák szeretnének lenni. Nem szabad hagyniuk, hogy apai szerepük a véletlen műve legyen, vagy egyszerűen egy múltbeli tapasztalat következménye, hanem tudatosan kell eldönteniük, hogyan akarnak szeretni valakit, hogyan akarnak felelősséget vállalni valakiért.

– A „Patris corde” utolsó fejezetében Józsefről mint árnyékban élő apáról van szó. Olyan apa ő, aki tudja, hogyan kell jelen lennie, de hagyja, hogy fia szabadon fejlődjön. Lehetséges-e ez egy olyan társadalomban, amely úgy tűnik, csak azokat jutalmazza, akik teret nyernek és láthatóságot szereznek?

– A szeretetnek, és nem csak az apaságnak az egyik legszebb tulajdonsága éppen a szabadság. A szeretet mindig szabadságot szül, a szeretet soha nem válhat börtönné, birtoklássá. József megmutatja nekünk azt a képességét, hogy képes gondoskodni Jézusról anélkül, hogy valaha is birtokolná őt, anélkül, hogy valaha is manipulálni akarná, anélkül, hogy valaha is el akarná téríteni őt küldetésétől. Úgy vélem, ez nagyon fontos, ezen lemérhetjük a szeretetre való képességünket, de azt a képességünket is, hogy tudunk-e hátralépni.

A jó apa akkor jó apa, ha a megfelelő időben tud háttérbe húzódni, hogy gyermeke a maga szépségével, egyediségével, döntéseivel és hivatásával kiemelkedhessen.

Ebben az értelemben minden jó kapcsolatban le kell mondani arról a vágyról, hogy felülről erőltessünk egy elképzelést, egy elvárást, egy megjelenést, hogy túlzott főszerepet játszva teljesen és állandóan mi legyünk a középpontban. Ez az egészen józsefi tulajdonság, az, hogy tud félreállni, az alázatossága, mely egyben a háttérbe húzódás képessége is, talán a legmeghatározóbb aspektusa annak a szeretetnek, amelyet József Jézus iránt tanúsít.

Fontos szereplő, sőt, merem állítani, nélkülözhetetlen szereplő Jézus életében, épp azért, mert egy bizonyos ponton le tud vonulni a színről, hogy Jézus teljes hivatásában, teljes küldetésében tündökölhessen.

Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy Józsefhez hasonlóan képesek vagyunk-e arra, hogy egy lépést hátralépjünk, hogy megengedjük másoknak, mindenekelőtt a ránk bízottaknak, hogy bennünk vonatkozási pontot, de sosem akadályt találjanak.

– Ön többször is szóvá tette, hogy az apaság ma válságban van. Mit lehet tenni, mit tehet az Egyház annak érdekében, hogy a társadalom számára alapvető fontosságú apa-fiú kapcsolat újra megerősödjön?

– Amikor az Egyházra gondolunk, mindig úgy gondolunk rá, mint anyára, és ez természetesen nem helytelen. Az elmúlt években én is igyekeztem sokszor kiemelni ezt a perspektívát, mert az Egyház anyaságának gyakorlása az irgalmasság, vagyis az a szeretet, amely életet ad, újra meg újra életre szül. Vajon bűneink megbocsátása, a kiengesztelődés nem annak módja-e, ahogyan újra talpra állunk? Nem annak módja-e, ahogyan újra életet kapunk, mert egy újabb esélyt kapunk? Jézus Krisztus Egyháza csak az irgalmasság által létezhet!

De úgy gondolom, bátran ki kell mondanunk, hogy az Egyháznak nemcsak anyainak, hanem apainak is kell lennie. Az a feladata, hogy apai, de nem atyáskodó szolgálatot gyakoroljon.

És amikor azt mondom, hogy az Egyháznak vissza kell szereznie ezt az apai aspektust, akkor pontosan arra a teljes mértékben apai képességre gondolok, hogy gyermekeit olyan helyzetbe hozza, hogy felvállalják saját felelősségüket, hogy gyakorolják szabadságukat, hogy döntéseket hozzanak. Ha egyfelől az irgalom gyógyít, vigasztal, bátorít bennünket, másfelől Isten szeretete nem korlátozódik pusztán megbocsátásra és gyógyításra, hanem Isten szeretete döntésekre, bátor elindulásra is ösztönöz.

– Néha úgy tűnik, hogy a félelem, a mostani világjárvány idején még inkább, megbénítja ezt a lendületet…

– Igen, a történelemnek ezt a korszakát az jellemzi, hogy az ember képtelen nagy döntéseket hozni saját életében. Fiataljaink nagyon gyakran félnek dönteni, választani, magukat kockára tenni. Az Egyház nemcsak akkor egyház, ha igent vagy nemet mond, hanem mindenekelőtt akkor, ha bátorít és felkészít a nagy döntésekre. És minden döntésnek megvannak a következményei és kockázatai, de néha a következményektől és kockázatoktól való félelmünkben lebénulunk, és képtelenek vagyunk bármit is tenni vagy választani.

Egy igazi apa nem azt mondja, hogy mindig minden jól fog menni, hanem azt, hogy még ha olyan helyzetbe kerülsz is, amikor nem mennek jól a dolgok, képes leszel méltósággal megélni azokat az időszakokat, még a kudarcokat is.

Az érett embert nem a győzelmeiről lehet felismerni, hanem arról, hogy miként tudja átélni a kudarcot. A kudarc és a gyengeség megtapasztalásakor ismerjük fel egy ember jellemét.

– Ön számára nagyon fontos a lelki atyaság. A papok hogyan lehetnek apák?

– Korábban már mondtuk, hogy az apaság nem magától értetődő dolog, az ember nem születik apának, legfeljebb azzá válik. Hasonlóképpen a pap sem születik atyának, hanem apránként kell megtanulnia atyának lenni, mindenekelőtt abból kiindulva, hogy Isten fiának ismeri el magát, és aztán az Egyház fiának is. Az Egyház pedig nem egy elvont fogalom, hanem mindig valakinek az arca, egy konkrét helyzet, valami, aminek pontos nevet tudunk adni. Hitünket mindig valakivel való kapcsolaton keresztül kaptuk. A keresztény hit nem olyasmi, amit könyvekből vagy egyszerű érvelésekből meg lehet tanulni, hanem mindig egzisztenciális út, mely kapcsolatokon keresztül vezet. Hittapasztalatunk tehát mindig valakinek a tanúságtételéből fakad. Ezért fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogyan éljük meg hálánkat ezek iránt az emberek iránt, és mindenekelőtt, hogy megőrizzük-e azt a kritikai képességet, hogy felismerjük azt a nem jót is, amit rajtuk keresztül kaptunk. A lelki élet nem különbözik az emberi élettől. Ha egy jó apa – emberi értelemben – azért jó apa, mert segíti a fiát, hogy önmagává váljon, lehetővé téve szabadságát, és nagy döntések meghozatalára bátorítva, ugyanígy

egy jó lelkiatya nem akkor jó atya, ha helyettesíti a rá bízott emberek lelkiismeretét,

nem akkor, ha válaszol azokra a kérdésekre, amelyeket ezek az emberek a szívükben hordoznak, nem akkor, ha maga irányítja a rá bízottak életét, hanem akkor, ha visszafogottan, ugyanakkor határozottan képes utat mutatni, értelmezési kulcsokat adni, segíteni a megkülönböztetésben.

– Mire van ma legsürgősebben szükség ahhoz, hogy az apaságnak ez a lelki dimenziója megerősödjön?

– A lelki atyaság nagyon gyakran főleg tapasztalatból születő ajándék. Egy lelkiatya nem annyira elméleti tudását, hanem mindenekelőtt személyes tapasztalatait oszthatja meg. Csak így lehet hasznos egy gyermek számára.

Ebben a történelmi pillanatban nagy szükség van olyan jelentős kapcsolatokra, amelyeket lelki atyaságként, de – hadd mondjam – lelki anyaságként is definiálhatnánk, mert ez a kísérőszerep nem a férfiak vagy csak a papok előjoga.

Sok kiváló szerzetesnő, megszentelt nő van, de sok világi férfi és nő is, akik gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek, melyeket megoszthatnak másokkal. Ebben az értelemben a lelki kapcsolat egyike azoknak a kapcsolatoknak, amelyeket ebben a történelmi pillanatban erősebben újra fel kell fedeznünk anélkül, hogy összekevernénk más pszichológiai vagy terápiás eljárásokkal, folyamatokkal.

– A koronavírus-járvány drámai következményei közé tartozik, hogy sok apa elveszítette munkáját. Mit üzenne ezeknek a nehéz helyzetben lévő apáknak?

– Nagyon közel áll hozzám azoknak a családoknak, apáknak és anyáknak a drámája, akik nagy nehézségekkel küzdenek, melyeket a világjárvány csak súlyosbít. Azt hiszem, nem könnyű szembenézni azzal a szenvedéssel, hogy nem tudunk kenyeret adni gyermekeinknek, és hogy felelősnek érezzük magunkat mások életéért. Imám, közelségem, az Egyház minden támogatása ezeké az embereké, ezeké az utolsóké! De arra a sok apára, sok anyára, sok családra is gondolok, akik háborúk elől menekülnek, akiket Európa határainál és más határoknál elutasítanak, akik fájdalmas és igazságtalan helyzeteket élnek át, akiket senki sem vesz komolyan, vagy szándékosan nem vesznek figyelembe.

Szeretném azt üzenni ezeknek az apáknak, anyáknak, hogy számomra ők hősök, mert azok bátorságát látom bennük, akik életüket kockáztatják gyermekeik és családjuk iránti szeretetből.

Mária és József is átélte ezt a száműzetést, ezt a próbatételt, amikor Heródes erőszakossága és hatalma miatt idegen országba kellett menekülniük. Szenvedésük közel hozza őket ezekhez a testvéreinkhez, akik ma ugyanezektől a megpróbáltatásoktól szenvednek. Ezek az apák forduljanak bizalommal Szent Józsefhez, annak tudatában, hogy apaként ő is megtapasztalta ezt, ő maga is átélte ugyanezt az igazságtalanságot. Azt szeretném üzenni mindannyiuknak és családjaiknak, hogy ne érezzék magukat egyedül! A pápa mindig megemlékezik róluk, és amennyire csak lehet, továbbra is szót ad nekik, és nem felejti el őket!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila

Magyar Kurír