Ferenc pápa a római ukrán görögkatolikusokhoz: Közel vagyok hozzátok!

Ferenc pápa – 2018. január 29., hétfő | 19:58

Ferenc pápa január 28-án, vasárnap délután felkereste a római Szent Bölcsesség ukrán görög-katolikus bazilikát és annak közösségét. Péter utódát Szvjatoszlav Sevcsuk görög-katolikus kijevi nagyérsek fogadta, majd a nagyszámú ukrán hívekkel együtt imádkoztak a békéért.

Rómában és környékén 14 ezer ukrán bevándorló él, akiknek lelkigondozását három ukrán görögkatolikus római templom látja el. A rómaiak idős családtagjaik ápolására gyakran és előszeretettel alkalmaznak ukrán származású asszonyokat. Sevcsuk nagyérsek köszöntő beszédében a hazájában dúló háború drámájára emlékeztetett, melynek következtében ezrek haltak meg és milliók vándoroltak ki, közöttük nagyon sokan nők.

Ferenc pápa beszédében imádságáról és közelségéről biztosította az ukrán népet: „Közel vagyok hozzátok, közel az imádságommal és közel hozzátok, amikor misézem. Ekkor kérem a béke fejedelmét, hogy hallgattassa el a fegyvereket. Kérem továbbá, hogy ne kelljen továbbra is ilyen rettentő erőfeszítéseket tenni családjaitok fenntartásáért”. A Szentatya utalt az „ukrán asszonyok tevékenységére, akik nemcsak munkájukat végzik, hanem átadják a hitet, bátran megkereszteltetik a gyerekeiket és az unokáikat. Itt, Olaszországban is továbbadják a hitet, főként a langyos hitű családokban. Ez nagyon értékes szolgálat, amikor idősgondozóként az Istent hirdetitek, nem tolakodóan, hanem tanúságtétellel”. Arra kérte őket a pápa, hogy az „alig jövedelmező munkájukat ne szakmának, hanem missziónak, küldetésnek tekintsék”. „Vigyétek el közéjük Isten gyengédségét és megerősítését. Ez a közelség Istennek tetsző nagy szolgálat” – szólt elismeréssel.

Az ukrán görögkatolikus egyház három jelentős személyét idézte Ferenc pápa: a római Szent Bölcsesség-bazilikát építtető Szlipij bíborost, Kmil püspököt Buenos Aires-ből, aki egykor a gyermek Bergoglióval megszerettette a görögkatolikus liturgiát, végül Huszar bíborost. A Szentatya arra kérte az ukrán híveket, hogy „olyan egyházi közösségeket építsenek, melyek az élő találkozás helyei”.

Végül elmesélte, mi köti őt olyan erősen Ukrajnához: „Minden este lefekvéskor és minden reggel ébredéskor megcsókolom azt az ikont, amelyet Buenos Aires-ben a nagyérseketektől kaptam. Elmondhatom, hogy ukránul kezdem a napjaimat, és ukránul is fejezem be”. Akkor találkozott Sevcsuk érsekkel, amikor meglátogatta az argentin fővárost, és találkozott annak érsekével. Később a találkozás emlékére a Gyengédség Istenanyját ábrázoló szép ikont küldött neki, melyet Ferenc pápa azóta is maga mellett tart a Szent Márta-házban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria