Lelkiismeret-vizsgálat filmen – Gondolatok a Hivatali titokhoz

A World Trade Center, illetve a Pentagon elleni akciók végrehajtóinak azonban semmi közük nem volt Irakhoz, így egy idő után a háborús készülődést azzal magyarázták, hogy az iraki diktátornak tömegpusztító fegyverei vannak. Az amerikaiak igyekeztek minél több országot megnyerni a tervüknek, a legfontosabbnak azonban egy ENSZ-felhatalmazás elérését tartották. Az ENSZ végül nem támogatta a háborút, a legtöbb ország pedig távol tartotta magát az eseményektől. Kivételt jelentett Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke ebben az időben Tony Blair volt. Bush és Blair is azzal akarta országa közvéleményét meggyőzni a háború szükségességéről, hogy kijelentették: a tömegpusztító fegyverek létezését számtalan titkosszolgálati adattal tudják bizonyítani. Mint később kiderült, ezek a jelentések manipuláltak vagy egyenesen hamisak voltak.

Már Paul Greengrass 2010-es filmje, a Zöld zóna is ezt a témát feszegette, ám ez inkább érdekes akciófilm volt, mint tényfeltáró alkotás. Főszereplője egy olyan, Irakban szolgáló katonai alakulatot vezet, amelynek éppen ezeknek a veszélyes fegyvereknek a felkutatása a feladata. Miller főtörzszászlós (Matt Damon) – és vele együtt a néző is – végül rájön, hogy a tömegpusztító fegyvereket hiába keresik, hiszen a hírszerzés légből kapott, megrendelésre előállított adatokat továbbított, vagyis az egyszerű polgárokat derekasan becsapták.

A 2017-ben bemutatott Háborúra készülve (Shock and awe, az angol cím Irak sokkoló és félelmetes bombázására utal) alapja azonban már nem a fikció, hanem a valóság. Rob Reiner filmjének főszereplői, Jonathan Landay (Woody Harrelson) és Warren Strobel (James Marsden), az amerikai Knight Ridder nevű médiaügynökség újságíróiként nem vették kézpénznek mindazt, amit a Bush-kormányzat állított a hírszerzés eredményeiről, és igyekeztek nem hivatalos források segítségével is leellenőrizni a kapott információkat. Munkájukat a veterán újságíró, Joe Galloway (Tommy Lee Jones) segítette, ő volt az, aki személyes tapasztalatai alapján Katonák voltunk címmel megrázó erejű könyvet írt a vietnámi háborúról. Miután rájöttek, hogy a „tényeket” alaposan átalakították, több leleplező cikket is írtak, hangjukat azonban nem sokan hallották meg, az irányadó, országos lapok és hírügynökségek ugyanis túlharsogták az igazságot.

A Hivatali titkok tekinthető akár a Háborúra készülve angol párjának is. Gavin Hood 2019-es filmjének – mely az HBO hálózatán látható – főszereplője is létező személy. Katharine Gun (Keira Knightley) három évig volt a Government Communications Headquarters (GCHQ) nevű brit titkosügynökség fordítója. Egy napon furcsa e-mailt kapott a részlege: az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency, NSA) egyik vezetője azt kérte, hogy figyeljék az ENSZ biztonsági tanácsának a háború ügyében hezitáló tagjait, és az érdekesnek tűnő információkat adják tovább neki. Gun némi tépelődés után a kinyomtatott levelet odaadta egy ismerősének, aki eljuttatta azt a sajtónak. Az e-mailt végül néhány hét után Martin Bright, az Observer újságírója (Matt Smith) tette közzé. Gun akciója – legalábbis látszólag – végül hiábavaló volt, a hadigépezetet ugyanis már nem lehetett leállítani.

Egy dokumentarista stílusú film egyrészt azért lehet érdekes számunkra, mert némileg összesűrítve elmeséli mindazt, ami történt. Hood filmje is így tesz. Gun esete első ránézésre nem különbözik azoktól a tucattörténetektől, melyekben egy titkosszolgálati tisztviselő valamilyen okból információkat szivárogtat ki a sajtónak. Az effajta ügyeknél a nyilvánosságra kerülés után annak rendje és módja szerint letartóztatják az illetőt, akinek a bíróság előtt kell megmagyaráznia, miért is tette, amit tett. Katharine Gunt is őrizetbe vették, ám szinte azonnal el is engedték, ráadásul sokáig még csak vádat sem emeltek ellene. Mindez persze nem azt jelenti, hogy békén is hagyták. Folyamatosan megfigyelték, kurd férjét (Adam Bakri) pedig ki akarták utasítani az országból. Azzal is megfenyegették, hogy ha védőügyvédjének (Ralph Fiennes) elmond valamit a munkájáéról, azért is perbe fogják. Gunnak majd egy év múlva kellett bíróság elé állnia, ám ez a tárgyalás olyan véget ért, amit eddig még nem láttunk.

Egy dokumentarista stílusú film másrészt morális üzenete miatt lehet tanulságos. A Hivatali titkok több morfondírozásra alkalmas témát is felvet. Az iraki háború előkészületeire figyelő hétköznapi ember joggal hihette azt, hogy Szaddám Huszeinnek vannak tömegpusztító fegyverei. Nyilván, hiszen a politikusok minden felületen erről igyekeztek meggyőzni őt. A hitelesség érdekében még a titkosszolgálatokat is felhasználták, holott ezeknek a szervezeteknek a működését törvények szabályozzák, nem arra lettek létrehozva, hogy pillanatnyi politikai érdekek mentén velük manipulálják a közvéleményt. Nagy-Britanniában a főügyész szava volt a döntő egy háború törvényességével kapcsolatban, ám mint azt láthatjuk, ezen a téren sem volt minden rendben. Súlyos kérdéseket vet fel ebben az ügyben a média működése is, hiszen az egyébként nagy múltú, köztiszteletben álló, tárgyilagosságukról híres amerikai és brit tévécsatornák és újságok úgy adták tovább a hatalom oldaláról kapott információkat, hogy nem is voltak kíváncsiak annak valóságalapjára.

A fentiekből kiderül, hogy akadtak azért olyan újságírók is, akik komolyan vették a hivatásukat, melynek legfontosabb eleme a hiteles tájékoztatás. Az ő morális helyzetük tiszta, de mi van azokkal, akik titkosszolgálati tisztviselőként adnak tovább adatokat? Katharine Gun úgy érezte, a közvéleményt folyamatosan becsapják, ezért osztotta meg a rá bízott titkokat. Döntését erkölcsi okokkal magyarázta: az intézkedést, mely törvénysértő módon háborúba taszítja a világot, le kell leplezni, akár törvénysértés árán is. Gun lépése lehet ugyan aggályos, ám az mindenképpen mellette szól, hogy neki személy szerint nem származott ebből semmilyen haszna, sőt az információk átadásával óriási kockázatot vállalt.

E három alkotás ugyanakkor egy gyakorta előforduló jelenségre is ráirányítja a figyelmünket: a film nagyon sokszor tölti be a lelkiismeret-vizsgálat szerepét. Elsősorban az amerikai gyártók dolgoznak fel szívesen olyan eseményt, amely az állam vagy egy vállalat erkölcsileg kifogásolható tetteit mutatja be. A legtöbb esetben adott egy – majdnem – magányos hős, aki az igazságot feltárva leleplezi a haszonlesést és a hatalmi arroganciát, így nyújtva elégtételt mindazoknak, akik a következményeket elszenvedték. Egy film persze azon kívül, hogy bemutatja a valóságot, mást nemigen tehet. Ám jó lenne, ha a társadalmi lelkiismeret nem csak akkor szólalna meg, amikor már végképp elkerülhetetlen.

Fotó: Imdb.com

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. augusztus 9-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.