A szentmise kezdetén a helyi közösség fiataljainak rövid előadása után a plébánia képviselő-testülete nevében köszöntötték Ternyák Csaba főpásztort, hálát adva azért, hogy a főegyházmegye oktatási intézményeket működtet a településen, melyek közül az óvoda bővülhetett. Soltész Miklós államtitkárnak a kormányzat ez irányú támogatásaiért mondott köszönetet az egyháztanács képviselője.
Bordás Péter plébános elmondta, a város ebben az évben számos évfordulóra emlékezik: a település újratelepítésének 300. évfordulója van, a templomot 120 éve vették birtokba a hívek, és 200 évvel ezelőtt született Pánthy Endre választott püspök, aki Törökszentmiklós intézményeinek létrehozásában vállalt komoly szerepet. Az általános iskola, mely az ő nevét viseli, tíz éve került az Egri Főegyházmegye fenntartásába.
Lóczi Tamás, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszönetet mondott az elmúlt tanévért, melyben az új kihívásoknak meg tudtak felelni a fiatalok a tanárok, szülők és a főegyházmegye, valamint az állam segítségével.
Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében Szent Pál apostol szavait idézte az olvasmány nyomán: „alakuljatok át”. Ez az ember életprogramja, egy olyan folyamat, amire mindannyian készülünk, s mely teljességében életünk végén valósul meg, amikor alkalmasak leszünk arra, hogy belépjünk Isten örök jelenébe. Az átalakulás sokáig tart, egész életünkben arra kapunk meghívást, hogy fokozatosan éljük át. A tanév mottója – „van itt egy gyermek” – jól mutatja, hogy a gyermeket azért neveljük, formáljuk, hogy változzon folyamatosan.
Szívünk mélyén mindannyian őrzünk valamit gyermeki énünkből, bár mi is átalakultunk. A Szentírás arra is figyelmeztet, hogy ez a folyamat nem csak testünkben mutatkozik meg, hiszen egy belső változáson is keresztülmegyünk, felkészülve a végső átalakulásra. Ebben a Szentlélek segít bennünket, akit kérünk, hívunk most, a tanév elején is, hogy intézményeinkben a fiatalok és a pedagógusok az ő segítségével jobbá legyenek, formálódjanak, s Jézus Krisztus arca rajzolódjon ki bennük – fogalmazott az érsek.
Az átváltozás jelen van Jeremiás próféta életében, aki elkeseredett állapotban vádolta Istent azzal, hogy becsapta, mert az emberek nem követik őt, tanítását. Pedig emlékszik rá, hogy fiatalon, amikor az Úr meghívta prófétának, erőt ígért és adott neki. De azt tapasztalta, hogy hiába hirdeti Isten szavát, nem hallgatnak rá az emberek.
A pedagógust is számtalanszor megkísértheti a gondolat, hogy hiábavalók erőfeszítései, miként a papokat is érheti ilyen önvád. Ilyenkor a próféta szava adhat vigasztalást:
„De ilyenkor mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam, és nem tudtam elviselni.”
A próféta erőt kapott a nehézségek leküzdésére. A szülők, pedagógusok, lelkipásztorok is azt tapasztalják, hogy számos kudarcon kell átmenniük, és ez nem egyszerű feladat. Ha fokozatosan nyitottak vagyunk arra, hogy megújuljunk, akkor felismerjük Isten akaratát, és a Szentlélek segítségünkre siet.
Ugyanez történt Szent Péter apostollal, aki lelkes tudott lenni, de amikor alábbhagyott a lelkesedése, mindent oda akart dobni. Meg kellett változnia Péternek ahhoz, hogy az Úr szándéka szerint szikla legyen – emlékeztetett Ternyák Csaba. – Hosszú utat járt be, amíg megvalósult ez az életében. Senki sem született szentnek, sőt még kereszténynek sem. Keresztelésünkkor lettünk azzá, s akkor kezdődött átalakulásunk a Szentlélek segítségével, aki a szentségek mindegyikében ott van. Az Eucharisztiával táplálkozva fokozatosan átalakulunk, s alkalmasak lehetünk arra, hogy bejussunk Isten országába.
A főpásztor Pilinszky János Átváltozás című versét idézte szentbeszéde zárásaként:
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
A szentmisét követően Németh Zoltán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Fennhatóság osztályvezetője olvasta fel a Szent Gellért-díjban részesülők laudációit. A díjazottak mind szakmai pályájukon, mind hitéletükben példamutatóan tevékenykednek. Az elismeréseket Ternyák Csaba egri érsek adta át.
Ezt követően az érsek ünnepélyesen megnyitotta az Egri Főegyházmegyében a 2020/2021-es tanévet.
Az ünneplők megkoszorúzták Pánthy Endre síremlékét, majd a főpásztor megáldotta a Szent Kristóf Óvoda épületét. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az átadáshoz kapcsolódva beszédében Az ősi küldött című könyvből, Tormay Cécile művéből a regény egyik szereplőjének átalakulását, megtérését idézte. A regényhős küldötté vált, mert az elöljárója felismerte képességeit, mellyel a tatárjárás után, a pusztítás után újból az élet elindítására tud buzdítani mindenkit. A politikus elmondta: most is ilyen küldetésünk van, s ebben nagy a szerepe a pedagógusoknak.
Az államtitkár méltatta az Egri Főegyházmegye erőfeszítéseit, mellyel az oktatás ügyét szolgálja. Hozzátette: katolikus óvodában, iskolában országszerte mintegy 110 ezren kezdik a tanévet, ebből több mint 20 ezren itt, az Egri Főegyházmegyében.
Szöveg: Bérczessy András/Egri Főegyházmegye
Fotó: Szent István Televízió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria