Gundel Takács Gábor indított rovatot a SZEMlélek blogon

Nézőpont – 2017. március 21., kedd | 18:21

„Több értéket a médiába!” címmel tartott sajtóbeszélgetést március 21-én a Centrál Kávéházban a SZEMlélek katolikus online magazin. A találkozón Gégény István főszerkesztő mellett Gundel Takács Gábor – aki nemrég csatlakozott a honlap csapatához – fejtette ki gondolatait.

A beszélgetés elején Gégény István röviden ismertette a SZEMlélek portál küldetését, mely blogként indult, ma azonban már inkább internetes „értékmagazinként” működik. Középpontjában a párbeszéd, a nyitottság és a közösség áll. Ezek érvényesítéséhez le kell bontani azokat a falakat, melyek a különféle megközelítések között húzódnak. A hiteles kommunikáció összefügg a communióval, a közösséggel is, de sajnos a mai magyar társadalom „közösséghiányban” szenved. Ennek orvoslásában a SZEMlélek is közre szeretne működni. Gégény István szerint ebben sikerült is eredményeket elérni, ezt igazolja az is, hogy több nagy portál hivatkozott már az oldal cikkeire.

Gundel Takács Gábor azért fogadta el a SZEMlélek webes magazin felkérését, mert több közös pontot is talált a saját felfogása és a portál tartalma, koncepciója között. Olyan közösséget keresett, ahol a cikkek tartalma, a kommentek stílusa elfogadható. A népszerű médiaszemélyiség a jövőben havonta három-négy írást közöl majd Komolyan kérdezem című rovatában. Gundel Takács Gábor szerint ugyanis az olvasók legtöbbször kategorikus állításokkal találkozhatnak az interneten, ez pedig lezárja a nyílt eszmecsere lehetőségét. A jól feltett kérdések gondolkodásra késztetnek, és lehetőséget adnak mindenkinek arra, hogy a maga szintjén fogalmazza meg a válaszait. Írásaiban inkább helyzetábrázolást szeretne nyújtani, mely alkalmat teremt a párbeszédre.

Gundel Takács Gábor a mai média állapotáról szólva megjegyezte, hogy gyakran csak a kattintások száma, a szenzáció nagysága a fontos, az, hogy az adott hírnek, cikknek mennyi a valóságtartalma, egyes médiumokat már nem feltétlenül érdekel. A látszat szerint azért van ez így, mert az olvasók, a fogyasztók erre kíváncsiak. Ezzel szemben az emberek jelentős része egyáltalán nem úgy él, nem úgy gondolkodik, mint ami a bulvármédiában megjelenik. Számukra a belső értékek, a család, a közösség a fontos. Az igaz, hogy ők nem hivalkodnak, ezért nem lehet őket rögtön észrevenni. Szükség van tehát olyan csatornákra – mint amilyen a SZEMlélek is –, melyek másként kommunikálnak. Gundel Takács Gábor szülőként azt is látja, hogy a fiatalokat manapság igen nehéz az értékek felé terelni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, meg kell találni a jó kérdéseket, mert csak azokra lehet majd jó válaszokat adni.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria