Hajnali üzenet Mozambikból – Sajgó Szabolcs afrikai magyar jezsuiták nyomában

Megborzongtam. Arra ébredtem, hogy ösztönösen magamra húzom a takarót. Éjszaka van, kinn már csak 29 fok, a szobámban 25. A légkondi éppen felduruzsol. Néhány szúnyog táncol a fejem körül. Apróbbak, talán a háló résein szöktek át, talán az ajtó nyitásakor voltak jó helyen, jó pillanatban. Csípésük a nagyobbakétól nem különbözik.

Ez az egyszerű szálláshely kicsit megváltozott az elmúlt fél évben. A felújítást befejezték. Internet ugyan „éppen nincs”, de a szolgáltatások kicsit rendezettebbek, csoportunk esti érkezésére is többen mozdultak. Az idős olasz eladta szállóját egy hithű muszlimnak, de vacsorához azért behoztak volna sört valahonnan, ha kérünk. A személyzet részben változatlan, jókedvűen emlékeztek áprilisi találkozásunkra, mikor a dokumentumfilm forgatását előkészíteni itt jártunk és a magunk mosta ruhákat szárítani szanaszét teregettük, nem gondolva a látványra. Nagy blama volt nekik, ezért most azonnal mondták, hogy a mosatás benne van a szolgáltatásokban.

Quelimanéban vagyunk, Mozambik második legnépesebb tartománya, Zambézia fővárosában, Madagaszkárral szemben, a Zambézi torkolatánál. A tartomány népsűrűsége fele a magyarországinak, 5,1 millióan laknak 103 ezer négyzetkilométernyi területen. A várost muszlim kereskedők alapították, eredetileg szuahéli kereskedelmi központ volt, majd rabszolgapiacként fejlődött.

Mozambik Afrika keleti partján fekszik (készítette: ByRei-arturptenRei-artur blog)

Vasco de Gama Indiába tartva 1498-ban kikötött itt. A folyót elnevezte „A jó jelek” folyójának (Bons Sinais), amely nevet ma is használják. A portugálok megtörték a muszlim dominanciát. Gyarmatukra itt érkezett hajón Lisszabonból Czimmermann István, az első magyar jezsuita mozambiki misszionárius 1886 elején, majd pár év múlva kalocsai elöljárója, Menyhárth László, a 20. század legelején pedig – mikor a két úttörő már halott volt – Longa Jakab, Rodenbücher István és Moskopp Gáspár magyar jezsuiták.

Czimmermann ezen a mangrovemocsaras, óceánparti tájon azonnal súlyos beteg lett. A váltólázban nem halt meg, amint meghalt sok lelkes, önfeláldozó társa, aki Jézusért minden nehézségre vállalkozott, és aki még a tényleges munka megkezdése előtt vagy nagyon hamar azután megtért Teremtőjéhez. Czimmermann hónapokig betegeskedett itt, mielőtt elindulhatott kijelölt állomáshelyére, a Zambézi mentén Afrika belseje felé, a 400 kilométerre lévő Boromába.

Az előző nyáron alapított boromai misszióban a nyungvét beszélték, ezért betegsége alatt elkezdte ezt tanulni. Szótár, írott nyelvtan nem volt – az írásbeliséget majd igazából többek között ő teremti meg –, ezért a növényekre, állatokra, különféle tárgyakra, helyzetekre mutogatva faggatott mindenkit, majd leírta, amit hallott, úgy, ahogy tudta. A beszélt nyelv alapján kellett kitalálnia és rendszereznie a nyelvtant. Hamar meg is kapta a „Kérdező Ember” nevet. Nem ő volt az egyetlen, aki a nyungve nyelven „dolgozott”, de talán őt lehet a leghatékonyabbnak tekinteni. Egy francia jezsuitát, Victor Joseph Courtois-t is említeni kell, aki három évvel volt idősebb Czimmermannál, három évvel korábban érkezett Mozambikba és túlélte Czimmermannt. Missziókat alapított, Tete plébánosa lett, tanulmányozta a bennszülött nyelveket, és eredményeit könyvben is összefoglalta.

Most november elejét írunk 2022-ben, közeledik az esős évszak. Amerre járunk, mindenütt égetik az erdőt, a mezőt, hogy termékenyebb legyen majd a talaj. És azért is, hogy lakóhelyeik körül így pusztítsák az élősködőket, hogy a kígyókat, ragadozókat messzebbre űzzék. A tüzeket pár gyerek őrzi, vagy senki, amint látjuk az ország legnyugatibb településétől, Zumbótól három hete keletre tartva a Zambézi mentén. Utunk fordítva halad, mint áprilisban, mikor bejártuk és megterveztük a forgatási helyszíneket. A játékfilmes elemeket tömbösítettük, aztán a két színészt elengedve dolgozunk tovább.

A két fő helyszín a Tete melletti Boroma, illetve a Zumbo melletti Miruru. Ez az a két igen híres missziós központ, amelyért a két magyar jezsuita odaadta az életét, és amely missziók sorsa 1910-től máig rommá pecsételődött az akkori egyházellenes portugál politikai fordulat következtében. Most a feltámadás jelei látszanak a két romhalmazon: Boroma már részben használatban van, Miruru pedig elindult az újjászületés felé. Mindkettő a tetei püspökhöz tartozik. A consolata szerzetes misszionáriusból főpásztorrá lett Diamantino atya igen szívén viseli, hogy a két helyszín ismét maradéktalanul az evangélium terjesztésének szolgálatába álljon. Egyházmegyéje egy másik romjával is szépen halad ezen az úton. A malawi határ közelében, Zóbuéban a valamikori nagyszeminárium teljesen lepusztult az államosítása után, majd nemrég, teljesen romosan visszaadták az egyháznak. Ma majdnem teljesen helyreállítva szolgálja a szenvedélybetegek gyógyulását. Afrika déli országaiból vannak ott alkohol- és mindenféle kábítószerfüggők, akik Jézus segítségével keresik a gyógyulást. Egy dél-afrikai fiatallal beszélgettem hosszan. Úgy jellemezte az egyéves programot, hogy az hasonló a romos hely újjászületéséhez: lepusztult, rommá lett életük Zóbuéban Jézus segítségével újjászületik.

Az 56 éves, 28 éve pappá szentelt Diamantino sok mást is megvalósított három és fél éves püspöki szolgálata alatt. Elindította az egyházmegyei rádiót, ami mindennap reggel 6-tól este 10-ig szól, katekétákat képez és küld mindenfelé az egyházmegyében, hogy a kisebb helyeken is legyen elkötelezett egyházszervező és hitoktató, székesegyházi kórust alapított… Jézusnak adott életéről eszembe jut a két magyar jezsuita misszionárius élete, amit sokan csodálnak, ami miatt most itt vagyunk: hogyan voltak képesek olyan kevés idő alatt olyan hatalmas munkát végezni. Loyolai Szent Ignác szavai járnak a fejemben: el sem tudjuk képzelni, mire képes Isten a világban a tényleg neki adott ember élete által.

Sajgó Szabolcs SJ a mozambiki Tete püspökével, Diamantino Guapo Antunesszel

Czimmermannhoz hasonlóan Menyhárth László által is nagyot tett Jézus a mozambiki emberek asztalára. Szó szerint. Hisz Menyhárth természettudományos érdeklődése és elismert tudása révén a táplálék bizonytalansága megszűnt. A megfelelő talaj, az öntözéshez egész évben rendelkezésre álló víz és az egészséges természeti környezet megkeresése lehetővé tette a korszerű, kiterjedt ültetvények létrehozását, a több aratást évente, az éhínség megszüntetését. A kísérleti ültetvényeken új haszonnövényeket is kezdtek meghonosítani. Az európai telepesek erkölcstelen életétől távolabb létrehozott misszió, az iskolák és a kollégiumok segítették, hogy az afrikaiak igazán megismerjék Jézus örömhírét, nagyobb bizalommal fogadják el és hatékonyabban alakulhasson életük valóban boldogabbá és emberibbé.

Jézus igazi apostolaiként legfontosabb mindkettőjüknek a Krisztus által hozott új élet volt egyénileg és közösségileg (az egyház megtartó közössége nélkül nincs kereszténység), valamint az ezt lehetővé tevő és semmivel nem helyettesíthető eszközök, a Megváltó által adott, belőle forrásozó szentségi élet elmélyítése. Minden kezdeményezésük, újításuk, áldozatuk, tudományos eredményük innen kapta környező világukat forradalmasító isteni ihletét, az emberszeretet fénylő csillagának vezetésével.

Forgolódom az ágyban, a müezzin hajnalhasadás előtti hangja kíséretében lassan légiesülnek agyamban a valóság megtartó és rabtartó keretei. Bevillan, hogy hamarosan kelni kell, indulni kameravégre venni a régi kikötő alig fellelhető nyomait és a régi katedrálist, amelyben Czimmermannék bizonnyal jártak, és amelyet romos állapotából egy lokálpatrióta társaság nemrég felújíttatott, majd augusztustól idegenforgalmi látványosságként, kulturális események és puccos esküvők helyszíneként használ, mert a helyi egyház erőtlen volt a hit javára felújítani. Vár a frissen operált ferences püspök is, aki a betegágyán felkészült a mozambiki magyar jezsuitákból, és akinek távoli piciny néger falucskájában, ahol felnőtt, a templom patrónusa magyarországi Szent Erzsébet, akiről semmit nem tudott, mert a templomi felirat Santa Isabel de Hongria, és így nem talált róla semmit…

Van egy órám felkelésig, röppen el tudatommal a gondolat, mielőtt a takarót magamon újra igazítva még átölel egy röpke álom.

Szöveg: Sajgó Szabolcs SJ

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír