Hatalmas az ima ereje – Beszélgetés a Pro Ecclesia Hungariae díjas Bartal Józsefné Veronikával

– Hazánkban 1992-ben jött létre a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének első csoportja Kalocsán, Róna Gábor jezsuita szerzetes pap és az Ön vezetésével. Hogyan történt ez?

– A Szent Mónika Közösséget Madridban alapították a Szent Rita-plébánián 1987-ben, amikor az Actio Catholica gyűlésén egy édesanya felvetette: mit tehetnek az édesanyák azért, hogy gyermekeik ne veszítsék el a hitüket? Válaszul többen elhatározták, hogy életük minden napján buzgón imádkoznak nemcsak a saját, hanem minden édesanya gyermekének hitéért, és hetente egyszer a templomban, az Oltáriszentség előtt is. Gyorsan terjedt a közösség híre más édesanyák felé is. Még abban az évben megkapták a madridi bíborostól az Egyház jóváhagyását. Az ima, amit megfogalmaztak, eljutott a világ más országaiba is. Szent Mónikát, Szent Ágoston édesanyját választották eszményképül. Mi itthon, Kalocsán 1991. augusztus 27-én, Szent Mónika liturgikus emléknapján értesültünk erről először, amikor a Szent István jezsuita templomban Róna Gábor atya prédikált erről.

– Ugye ő sokáig élt külföldön a szocialista rendszer idején?

– Igen, jezsuita szerzetes volt, sok évtizednyi külföldi szolgálat után tért haza a rendszerváltáskor. A Szent István-templom az első itthoni szolgálati helye volt. Az, hogy a spanyol édesanyák szervezetten összefogtak, és imádkoznak a gyermekeikért, hogy ne veszítsék el a hitüket, többünket szíven ütött. Két évvel voltunk a rendszerváltozás után, negyven évig a szülők nagy többsége nem járatta a gyerekét hittanra, nem jártak templomba, bekövetkezett nálunk a teljes hitbeli leépülés. Ezt a családok nagyon megsínylették, mert több generáció is felnőtt úgy, hogy nem hallott Istenről. Aki nyíltan megvallotta a hitét, az az állásával játszott. Miután Gábor atyától értesültünk a Szent Mónika Közösség létéről, többen felismertük az ebben rejlő nagy lehetőséget. Szentmise után beszélgettem az édesanyákkal arról, hogy ez kiváló kezdeményezés, meg kellene valósítani itthon is. Mi, kalocsai édesanyák egy évig fontolgattuk a hírt, majd tizenkilencen kéréssel fordultunk Gábor atyához, hogy kérje meg Madridból az imalapot, és alakuljon meg itt is egy imaközösség. Elhatározásunkat támogatva hamarosan megtörtént a levélváltás. A spanyol pap, Lorenzo atya levélben biztatta az itteni édesanyákat, hogy legyenek buzgók az imában és terjesztésében. Elküldte Szent Mónika életrajzát és az imát. A bölcsen megfogalmazott imádság kapaszkodót nyújt ahhoz, hogy a szülők ne a saját elképzeléseikhez ragaszkodjanak, ne az általuk jónak tartott megoldást akarják mindenáron „kiimádkozni”, hanem teljes bizalommal hagyatkozzanak rá az Úr gondviselő szeretetére. Helyesebb istenkép és bensőségesebb kapcsolat alakul ki az édesanyákban, nagymamákban. Így jött létre 1992. augusztus 27-én az első magyar Szent Mónika Közösség, amit Gábor atya áldott meg, és amelynek lelkivezetője lett.

– Egy az egyben átvették a spanyol mintát?

– Nem egészen, mert a spanyolok úgynevezett kórusokba osztják a közösség tagjait, ami azt jelenti, hogy hét személy alkot egy kiscsoportot, és beosztják a hét napjait egymás között. Nálunk nincs ilyen kötelező forma. Bárki csatlakozhat, aki vállalja a napi imát otthonában és hetente egyszer a templomban az Oltáriszentség előtt. Mi, kalocsai édesanyák egy év alatt már százötvenhatan lettünk, és összegyűltünk minden hónap 27-én, megosztottuk gondjainkat, örömeinket, és együtt imádkoztunk.

– Mennyire kerültek bele a katolikus köztudatba?

– Az első híradás közösségünkről az Új Emberben jelent meg az 1994. május 1-jei anyák napi számban. A cikk hatására elindult a levéláradat az ország minden részéről. Kérték az imalapot, hogy csatlakozhassanak a közösséghez. Róna Gábor atya papi teendői mellett képtelen volt ezt a levelezést megoldani, így az alapító tagok közül megkérte az egyik édesanyát, hogy válaszolja meg a kérő leveleket. Először az idősebb édesanyák, nagymamák kapcsolódtak be, akik rádöbbentek, a negyven év alatti mulasztásuk milyen következményekkel járt. Szinte lehetetlennek érezték gyermekeik életében az Istennel való kapcsolat helyreállítását. Végső kétségbeesésükben magukévá tették a jelmondatot:

Ha már nem beszélhetsz gyermekeidnek Istenről, hát beszélj Istennek gyermekeidről!

Mit ér, ha életet adtak, de a lelkiélet hiányzik, ami az örök életet nyújtaná? Az asszonyok úgy érezték, bár otthon egyedül imádkoznak, mégis különös erejük van, mert mindenütt társaik vannak.

Közösen száll ugyanaz az ima naponta az ég felé.

Levélváltások alkalmával sok megerősítést kaptunk, Gábor atya évente három-négy alkalommal levélben bátorította a közösség tagjait. Lassan kialakultak a csak a magyar közösségeket jellemző sajátosságok.

– Melyek ezek?

– A magyar keresztény hagyományhoz hűen készültek el a csoportok zászlói is, melyekkel a zarándokok egy-egy találkozóra érkeznek. A hagyományos Mária-tisztelet is él közösségeinkben, jó példa erre a vándor Fatimai Szűzanya-szobor, amely az 1998-as soproni találkozó óta elkísér bennünket. A magyar édesanyák igényeinek megfelelően rendszeressé vált az évi három körlevél, a lelkipásztori útmutató, a folyamatos levelezési kapcsolat az édesanyák és a közösség vezetői között. Az első kisközösségek eleinte egymás közelében alakultak. Amikor személyes találkozásra – közös szentmisére, együtt imádkozásra – nyílt alkalom, az édesanyákat nagy öröm töltötte el. Egye nagyobb lett az igény ezekre az összejövetelekre, így fejlődtek ki a regionális találkozók. Az évek folyamán például Kiskunhalason, Szegeden, Pécsett, Kalocsán, Máriagyűdön, Budapesten is többször együtt lehettünk. Az együttlét, imádkozás igényéből és abból a missziós szándékból, hogy mindenhová elvigyük a gyermekekért imádkozó „szentmónikás” lelkületet, rendszeressé vált az évi két országos találkozó. Az édesanyák szándéka, hogy az ország valamennyi templomában legyen ismert a Szent Mónika Közösség. Így aztán évente kétszer találkozunk, egyszer vidéken, egyszer Budapesten. Nagy előnye a Szent Mónika Közösségnek, hogy nem tartalmaz kötelezettségeket azon kívül, hogy naponta elimádkozza minden édesanya, amikor épp időt tud rá szakítani, a közösség imáját, és hetente egyszer megteszi ugyanazt a templomban az Oltáriszentség előtt is.

Naponta tapasztaljuk meg az ima erejét. Nemcsak a saját gyermekeinkért, más édesanyák gyerekeiért is imádkozunk, de a veszélyben lévő magzatokért, a papjainkért is, és aktuális problémák, válságok megoldásáért is.

Biztos, hogy a mi közösségünk nem emberi találmány. Valaki súgta nekem is, hogy kezdjük el ezt itt, Magyarországon is. Az is csoda, hogy harminc évvel ezelőtt volt elegendő energiám, hogy elkezdjem.

– Hány tagjuk van?

– Több ezer.

Ellenőrzött tagság nincsen, az égben tartják őket nyilván.

Nincs semmilyen befizetési kötelezettség. Nincsenek alkalmazottak, mégis minden szépen megy. Folytonosan új hajtásokkal gazdagodik, és mindenütt megtalálható az öröm, a Szentlélek működésének jele. Már nemcsak Spanyolországban és Magyarországon van jelen a Szent Mónika Közösség, hanem más országokban is. Végtelen hálával és köszönettel tartozunk ezért a Jóistennek.

– Közösségük névadója, Szent Mónika csaknem húsz évig imádkozott fia, Ágoston megtéréséért.

– Aki már akkor nagy tudású ember volt, de ifjúkorában sokáig züllött fráter. Lehetetlennek látszott, hogy odafordul az egyetlen, Szentháromságos Istenhez. Mónika azonban nem esett pánikba, szoros kapcsolatot alakított ki a Jóistennel, zokogva könyörögött kitartóan, valóban, csaknem húsz évig mindennap fiáért, Ágostonért, aki végül megtért, püspök is lett belőle.

Semmi nem lehetetlen. Hatalmas az ima ereje, és határtalan az Isten kegyelme. Naponta tapasztaljuk ezt meg a közösség életében.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír