Hit és tudomány – Ferenc pápa találkozót hívott össze a Vatikánban a glasgow-i klímafórumra készülve

A Szentatya átadta a jelenlévőknek a beszédét, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az egymásrautaltság és a kölcsönös felelősség alapján kell cselekedni, hogy megakadályozzuk a konfliktusokat, amelyek megsebzik a környezetet és az embert.

„Minden összeköttetésben van egymással, a világban minden bensőséges kapcsolatban van”: a tudomány és a hitvallások, az ember és a teremtett világ. Olyan hozzáállást kell tehát kialakítani és olyan módon kell eltervezni a cselekvésünket, hogy az egymásrautaltságra és a kölcsönös felelősségre, mindenekelőtt pedig egymás kölcsönös tiszteletére épüljön, hogy ezzel szembeszálljuk a „konfliktusok magjaival”, amelyek a kapzsiság, a közöny, a tudatlanság, a félelem, az erőszak, amelyek sebeket ejtenek mind az emberen, mind a környezeten.

Az emberi testvériségnek szentelt Fratelli tutti kezdetű enciklikája megjelenésének első évfordulóján Ferenc pápa a Hit és tudomány: A Cop26 felé találkozóra tudósokat, szakértőket, vallási vezetőket hívott meg, köztük Ahmad et-Tajjebet, a kairói al-Azhar szunnita központ főimámját és Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkát. Az eseményt Nagy-Britannia olaszországi és szentszéki nagykövetsége kezdeményezte az ENSZ közelgő klímafórumának fényében, melyet a skóciai Galsgow-ban rendeznek meg október 31. és november 12. között.

A találkozón előadások hangzottak el különböző nyelveken, és a jelenlévők közös felhívást tettek közzé, amelyben többek között felvázolnak olyan nevelési, képzési folyamatokat, amelyeket közös otthonunk védelmében ki kell alakítani. A Szentatya átadta a dokumentumot a Cop26 elnökének, Alok Sharmának és Luigi di Maio olasz külügyminiszternek.

Az írásos formában átadott beszédben Ferenc pápa arra emlékeztet, hogy „a mai találkozó, amely a testvériség lelkületében egyesít sok kultúrát és sokféle spiritualitást, nem tesz mást, mint erősíti annak tudatát, hogy egyetlen emberi család tagjai vagyunk: megvan mindenkinek a saját hite és spirituális hagyománya, de nincsenek olyan kulturális, politikai vagy társadalmi határok, korlátok, amelyek el tudnának szigetelni minket egymástól”.

Három kulcsfogalmat jelöl meg, amelyen elmélkedhetnek a kölcsönös együttműködés során: „Az egymásrautaltság és az osztozás tekintete, a szeretet hajtóereje és a tiszteltre való elhivatottság.” A pápa az „isteni harmónia” természetben jelen lévő fogalmából indul ki, ami azt bizonyítja, hogy „nincs olyan teremtmény, amely elég önmagának; minden teremtmény csakis a többivel való egymásrautaltságban létezik, egymást kölcsönösen kiegészítve, egymás szolgálatában”. „A növényeket, vizeket, élőlényeket mind az Istentől beléjük írt törvény mozgatja az egész teremtett világ java érdekében” – hangsúlyozza a pápa.

Felismerni, hogy kölcsönösen egymáshoz kapcsolódunk, nemcsak azt jelenti, hogy látjuk cselekedeteink káros következményeit, hanem azt is, hogy olyan viselkedésmódokat, megoldásokat dolgozunk ki, amelyeket az egymásrautaltságra és az osztozásra irányított tekintettel, nyitott módon kell elsajátítani.

Ez ugyanaz, mint amit a pápa már elmondott a világjárvány hosszú és nehéz hónapjai idején: „Nem lehet egyedül cselekedni.” Hangsúlyozza: „alapvetően fontos mindenki részéről, hogy gondoskodjon a többiekről és a környezetről”. Ez az elkötelezettség pedig „el kell hogy vezessen az oly sürgős irányváltoztatáshoz”. Olyan elkötelezettség, amelyet „saját hitünk és spiritualitásunk kell hogy tápláljon”, és amelyet folyamatosan a szeretet mozgatóerejének kell előrevinnie. „A szeretet minden ember szívének bensejében kötelékeket hoz létre és kitágítja az ember létezését azzal, hogy segít neki kilépni önmagából, mások felé.” A pápa hozzáteszi, hogy a szeretetnek ezt a hajtóerejét nem egyszer és mindenkorra kell beindítani, hanem „napról napra fel kell éleszteni”. A hitvallások és a spirituális hagyományok ehhez nagymértékben hozzá tudnak járulni.

A szeretet az intenzíven megélt lelki élet tükre. Olyan szeretet, amely kiárad mindenkire, a kulturális, politikai, társadalmi határokon túl is; olyan szeretet, amely integrál, a legutolsók javára is, és legfőképpen az ő javukra. Gyakran éppen a legutolsók azok, akik megtanítanak minket, hogy legyőzzük az egoizmus korlátait és leromboljuk az én falait.

„Kihívás ez – emeli ki Ferenc pápa –, elénk tárja annak szükségességét, hogy szembeszálljuk a kiselejtezés kultúrájával, amely uralkodni látszik társadalmunkban, és amely ott van mindabban, amit közös felhívásunk a konfliktusok magjainak nevez: kapzsiság, közöny, tudatlanság, félelem, igazságtalanság, a biztonság hiánya, erőszak.” A konfliktusnak ugyanezen magjaival „súlyos sebeket” ejtünk a környezeten, mint a klímaváltozás, az elsivatagosodás, a szennyezés, a biodiverzitás elvesztése. A Caritas in veritate kezdetű enciklikát idézve a pápa megjegyzi, ezek a sebek oda vezetnek, hogy „megszakad az a szövetség az emberi lény és a környezet között, amelynek tükröznie kell Isten teremtő szeretetét, amelyből származunk és amely felé tart az utunk”.

A pápa egyrészről a példamutatás és a cselekvés útját jelöli ki, másrészről rámutat a nevelés fontosságára. A kihívással való szembenézésre ez a két tervünk van: „reményízű” tervek, hiszen „kétség nem fér ahhoz, hogy az emberiségnek soha nem állt a rendelkezésére annyi eszköz ennek a célnak az eléréséhez, mint ma”.

A tiszteletre szóló elhivatottságunkra is emlékeztet: a teremtett világ, a felebarát, önmagunk tiszteletére és a Teremtő iránti tiszteletre. Ugyanakkor a hit és a tudomány egymás iránti tiszteletére is, ami szükséges ahhoz, hogy párbeszédbe kezdjenek a természetről való gondoskodás, a szegények védelme, a tisztelet és a testvériség hálójának kialakítása érdekében.

Hozzáteszi, hogy „a tisztelet nem a másik elvont és passzív tiszteletben tartását” jelenti, hanem „empatikus és aktív” cselekvést, amelynek célja „megismerni a másikat és párbeszédbe kezdeni vele, hogy együtt járjunk ezen a közös úton”. Az út a glasgow-i Cop26 találkozó felé vezet, amelynek „sürgető feladata, hogy hatékony válaszokat ajánljon a soha nem látott ökológiai válságra és arra az értékválságra, amelyben élünk, és ezzel konkrét reményt adjon a jövő nemzedékeknek”.

A találkozó és a minden meghívott által felajánlott közös elkötelezettség jeleként Ferenc pápa végül egy cserépnyi földet öntött egy olajfa tövére, amelyet majd a Vatikáni Kertekben ültetnek el.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír