Igen a hivatásra, igen az önátadásra – Bemutatjuk a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye újmisés papját

Nézőpont – 2025. július 7., hétfő | 20:15

A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház felszentelésének ünnepén, június 25-én Bábel Balázs érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papságának részvételével ünnepi szentmisét mutatott be, melynek keretében pappá szentelte Hódi Dávid diakónust. Az alábbiakban bemutatjuk az újonnan szentelt papot.

Dávid vallásgyakorló családból került a kecskeméti Piarista Gimnáziumba. Érettségi után mondott igent a papi hivatásra. Az esztergomi szemináriumban, valamint diakónusként a kiskőrösi Szent József Plébánián, Tóth Tibor atya mellett készült a papságra, és papnövendékként már Esztergomban részt vállalt a hitoktatásban.

Gyerekkorában a nagyszüleivel, szüleivel együtt jártak templomba. Dávid nyolcéves kora óta ministrált, a liturgia és az énekes szolgálat érintette meg a leginkább. „Szerettem ott lenni a szentmisén, az oltár körül szolgálni. Érdekelt ez a világ.

A plébánosomat látva megtetszett a papi létforma. Megerősítő volt számomra a tiszaalpári bencés nővérekkel való kapcsolat is, ők tanították ugyanis a hittant. Közel hozták az Istennel élt életet.”

Dávid már a gimnáziumot is tudatosan választotta: „Azért jelentkeztem oda, mert fontos volt nekem, hogy ne csak a tananyaggal foglalkozzak, hanem a katolikus értékekkel is. Vallási téren is fejlődni szerettem volna. Azt hiszem, itt alapozódott meg a személyesebb istenkapcsolatom. Végig bennem volt a papság gondolata. Más hivatások is felmerültek, de ezek jöttek és mentek, s érettségikor már biztos voltam benne, hogy szeretnék jelentkezni a szemináriumba.”

A gimnáziumban nagy szerepet játszottak az életében a művészeti tevékenységek. Tagja volt a színjátszó körnek. Mint mondja, több darabban is olyan szerepet kellett játszania, ami alapvetően ellentétes volt a természetével. A Rohamivók című előadásban – egy, a fiatalok alkohol- és drogfüggőségével foglalkozó színdarabban – például a főszereplő lány apját alakította, egy agresszív, nagyhangú embert. „Élvezetes volt, bele tudtam élni magam a játékba.” Dávid énekkaros is volt, örömteli időtöltést jelentett számára a rendszeres közös éneklés. Mindkét tevékenység sokat adott neki a közösség révén is. Ezek mellett pedig a rajz is érdekelte, még érettségi tárgynak is választotta. „Az éneklés máig megmaradt az életemben, szeretem hallgatni és gyakorolni is” – meséli.

A papnövendékként eltöltött időre szintén szívesen emlékezik vissza. Dicséri a szeminárium közösségét, ahol sok barátság szövődött az öt év alatt, és „felemelőnek” mondja a bazilikai liturgikus eseményeken, illetve a ház életében végzett szolgálatokat. Dávid kis-, majd főduktor volt a szemináriumban. Fontosnak érzi, hogy jól összekovácsolódtak a többiekkel, gyakran kávéztak, túráztak együtt. Meglátogatták egymás egyházmegyéit, kulturális programokon vettek részt. „Sokat tanultam itt a hivatásommal kapcsolatban, megbizonyosodtam arról, hogy valóban ez az én utam. Felismertem az erősségeimet és a gyengeségeimet, és segítséget kaptam ahhoz, hogyan tudok fejlődni.”

Szerette a hitoktatást is; az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium kilencedik és tizedik osztályaiban szerzett tapasztalatot e téren. Mint mondja, a diákok nyitottak és érdeklődőek voltak, de azt is látta, hogy az órákat mozgalmasan, interaktívan kell felépíteni, és mindig teret adni a fiatalok kérdéseinek. Dávid arra bátorította a diákokat, hogy nyugodtan kérdezzenek. Olyan órát is tartott, amikor név nélkül leírhatták, mi érdekli őket, és időt szánt arra, hogy választ adjon nekik. Azt is lényegesnek tartotta, hogy együtt imádkozzanak a kápolnában és a természetben. „A megosztások alapján úgy láttam, sikerült átadnom nekik, hogy az ima lehet beszélgetés Istennel. Még a vallást kevésbé gyakorlók is érdeklődőek voltak. Őszintén igyekeztem feleletet adni mindenre.

Annak idején nekem és az osztálytársaimnak is fontos volt, hogy legyen lehetőségünk kérdezni. Láttam jó példát arra is, hogyan lehet nehéz kérdésekre válaszolni, hiszen a Piarista Gimnáziumban mi is szerettük feszegetni a határokat”

– osztotta meg tapasztalatait a tanításról.

Diakónusi gyakorlatát így értékelte: „Nehéz volt a kezdet, új életforma, új kihívások az idegenben. De úgy gondolom, tudtam fejlődni. Befogadó volt a közösség, megszerettek, én is őket. Kiskőrösnek sajátja az ökumenizmus, több felekezet él együtt viszonylag nagy létszámban. Havi rendszerességgel találkoztunk a lelkészekkel, városi szinten együtt dolgoztunk, tanultunk egymástól.”

Dávid várakozással tekint a jövőbeli munkájára. „Szeretnék papként szolgálni, Isten felé irányítani az embereket. Erre mindenütt megvan a lehetőség.” Papi jelmondata – „Ez az én testem, ami értetek adataik” – az átváltoztatás szavait idézi. „Megérintett, ahogy

Jézus átadja, feláldozza magát. Ezt az Istennek és az Egyháznak való önátadást szeretném megélni a papságban.

Vonzó, amit várok. Az lesz a feladatom, hogy közvetítsem az embereknek Isten szeretetét, hogy elvezessem őket hozzá. Tudom, nem könnyű az út, amire most rálépek. Van bennem félelem is, hogyan tudok majd kitartani ebben hűségesen, hiszen kevésbé jó példákat is látunk. Nehéz megmaradni az elkötelezettségben, de én hűséges akarok maradni.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. július 6-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria