Imaláncot indít a KÉSZ a megtérésért és a békéért

Nézőpont – 2022. március 21., hétfő | 18:42

Imaláncot indít a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén. A megtérésért és a világ békéjéért való imakezdeményezésről Makláry Ákos görögkatolikus parókussal, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökével beszélgetett Lonkay Márta.

– Az orosz–ukrán háború kitörése kapcsán hazánkban számos imalánc indult az utóbbi hetekben. Miben más a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének imafelhívása?

– A budaörsi KÉSZ-csoportunk kezdeményezése ez, hiszen ők – a pandémia idején is – minden év március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján ezer Üdvözlégy Máriát imádkoztak el. 2022-ben az ő javaslatukra országosan meghirdettük a bekapcsolódás lehetőségét. Ez a szép szokás a középkori magyarság Szűz Mária iránti mély szeretetéből fakadó gyakorlatában gyökerezik. A hagyomány legmélyén pedig Szent István államalapító királyunk felajánlása áll, amikor az Istenszülő Szűz Máriának ajánlotta fel nemzetünket, így lettünk Mária országa. Ezt a hagyományt tárta fel Bálint Sándor néprajzkutató a vallásos népszokások tanulmányozása során, és ezt a tradíciót igyekezték feleleveníteni Budaörsön is.

– Gyümölcsoltó Boldogasszony napja a Katolikus Egyház ünnepe. Az imalánchoz csatlakozhatnak más felekezetbeli testvérek is?

– Igen, felekezeti hovatartozástól függetlenül minden keresztény ember magáénak érezheti Gábor arkangyal szavait, hiszen elhangzásuk Jézus Krisztus földi életének első pillanataihoz, a megtestesülés csodájához kötődik. A segítséget kérő és békére vágyó keresztény lélek megtalálja Szűz Máriát, hiszen ahogy a kánai menyegzőn, ő ma is látja szükségünket, bajunkat és a háborút is.

– Miért tartották fontosnak, hogy 2021-ben országossá tegyék a közös imádkozást?

– A pandémia mindenkit érintett és megviselt. Tavaly a KÉSZ helyi csoportjai is csatlakoztak a felhíváshoz, így március 25-én reggel 8 és este 6 óra között közel harminc településen legalább háromszáz ember kérte Szűz Mária közbenjárását a járvány megszűnéséért. Egészen biztos, hogy megsokszorozódtak az elmondott imák, hiszen több csoport egész napra vállalt imaszolgálatot. Sőt, eljutott a felhívás híre az érdi Regina Mundi Apátságba, valamint Tiszaújvárosba, Sajószögedre, Ráckevére és Szigetszentmiklósra is, ahol ugyan nincsenek KÉSZ-csoportok, de az apátság nővérei és az egyházközségek tagjai jelezték csatlakozási szándékukat. Százhalombattán pedig már az ünnepet megelőző napon is megkezdődik a folyamatos imádság.

– Hogyan lehet csatlakozni az imádkozó közösséghez?

– Az imalánc lényege, hogy megállás nélkül imádkozunk. Mindez reggel 8 és este 6 óra között történik majd, egyszerre több helyszínen. Megszólítottuk határon túli társszervezeteinket is. Csoportjaink mellett minden közösségi és egyéni felajánlást örömmel veszünk. A www.keesz.hu oldalon várjuk a jelzéseket minden velünk imádkozótól. Szeretnénk, ha mind többen látnák azt, hogy nem vagyunk szigetek, magányos imádkozók. Kereszténység nincs imádság nélkül, a közös ima pedig erősíti a közösség tagjait. Az imádság erejéről és hatásairól azok tudnak beszámolni, akik rendszeresen fohászkodnak. A KÉSZ tagjaival küldetésünk, hogy hívjunk, vonzzunk és befogadjunk mindenkit, akik velünk együtt tudják:

az imádság erő, megtisztulás és gyógyulás.

Mindenkit buzdítunk a bekapcsolódásra, akár tíz percre, akár órákra március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony vagy ahogy a bizánci szertartásúak nevezik, az Örömhírvétel ünnepén.

Szöveg: Lonkay Márta

Forrás és fotó: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria