Isteni csoda, hogy fennmaradt – Pálffy Géza a Szent Korona történetéről

Szisztematikus kutatással feltárt eredményeikről e kiadványokon keresztül is igyekeznek beszámolni a hazai és a külföldi nagyközönségnek. Egy új könyvet akár két hónap alatt elkapkodnak a vásárlók, nem véletlenül. Pálffy Géza történésszel, a kutatócsoport vezetőjével nemzeti kincsünk minden képzeletet felülmúló kalandjairól beszélgettünk.

– Milyen céllal jött létre 2012-ben a kutatócsoport, amelynek Ön a vezetője?

– A Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben meghirdetett Lendület elnevezésű kutatási programja a magyar tudományosság elmaradásait hivatott pótolni. 2012 júliusában azért hoztam létre a Lendület Szent Korona Kutatócsoportot, hogy a magyar történelem e legfontosabb ereklyéjének és szimbólumának históriáját minél jobban megismerjük. Mivel a koronázások a 16. századtól a 19. századig Pozsonyban zajlottak, ezekről többet írtak a szlovákok, mint a magyarok. 1978-ban, amikor az Amerikai Egyesült Államokból hazatért a korona, Bertényi Iván írt a történetéről, könyve néhány hónap alatt készült el. A címe A magyar korona története, hiszen a szent szót a címben akkor még nem lehetett leírni. A magyar korona regénye 1979-ben jelent meg. Szerzői, Benda Kálmán és Fügedi Erik ugyancsak a korábbi évszázadok kutatási eredményeit foglalták össze, elsősorban Ipolyi Arnold püspökéit, aki a 19. század második felében a Szent Korona kiemelkedő kutatója volt.

A 2010-es évek elejétől sok újat tudtunk mondani a koronáról, mert elődeink nem tudták elvégezni az alapkutatásokat. Mi viszont szisztematikus kutatásba fogtunk interdiszciplináris kutatócsoportunkkal. Vannak közöttünk történészek, művészettörténészek, numizmatikusok, latin nyelvben jártas filológusok, muzeológusok. Az, hogy a tizenöt-húsz tagú csapat tizenkét év alatt több mint huszonöt könyvet és több száz publikációt jelentetett meg tizennégy nyelven, jelzi, hogy bőven lehet újat mondani a Szent Koronáról, és hogy a mai napig nagy az érdeklődés iránta. Gyűjtjük a forrásokat, elemezzük és a nagyközönség számára elérhetővé tesszük azokat. A korona keletkezésével viszont nem foglalkozunk, mert az jelenleg megfejthetetlen. Számos könyvet írtak róla, de mindegyik csak koncepciókat tud elénk tárni.

– Mikortól használták királyaink a Szent Koronát?

– A Szent Korona kifejezés elsőként 1256-ban fordul elő. Azért nevezzük a koronát szentnek, mert elődeink a szent királyokhoz, elsősorban Szent Istvánhoz kötötték. Révay Péter koronaőr, a Szent Korona első kutatója sem meri a 17. század elején megcáfolni, hogy a korona Istváné volt, bár felismeri, hogy görög lemezek vannak rajta. Kitalálja, hogy Bizáncból kerül a korona Rómába, s úgy küldi első királyunknak II. Szilveszter pápa. A 18. században aztán a protestáns történetírók felismerik, hogy a Szent Korona biztosan nem lehetett Szent István fején.

Ugyanakkor vannak esetek, amikor a hagyomány erősebb, mint a valóság.

A Parlamentben látható koronázási kard is a 15. század végéről származik, mégis sokáig Szent István kardjaként emlegették. A palástot kivéve valójában egyik koronázási tárgyunk sem köthető ténylegesen első szent királyunkhoz. Ám nem vagyunk ezzel egyedül, a német és a cseh felségjelvények is különböző időpontokban keletkeztek.

Az 1256-ban említett Szent Korona már biztos, hogy a mai korona. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor állítják össze görög és latin részeiből, de azt igen, hogy 1205-ben külföldre vitte Aragóniai Konstancia magyar királyné az akkor még kisgyermek fia számára, és Árpád-házi András herceg majdnem háborút indított, hogy visszaszerezze.

Azt kijelenthetjük, hogy a Szent Korona az elveszett Szent István-i korona pótlására készülhetett. Majdnem biztos, hogy a 12. században, de akár már a 11. század végén is ezt használhatták.

– A koronázással kapcsolatosan is tártak fel újdonságokat ahhoz a köztudatba vésődött meggyőződéshez képest, mely szerint az esztergomi érsek Székesfehérváron végezte a szertartást a Szent Koronával.

– Büszke vagyok arra, hogy a kutatócsoport pontosította ezt az érettségiről is ismert tételt. Összesen öt koronázóvárosunk volt. Szent Istvánt Esztergomban koronázták, a mai bazilika szomszédságában. Majd Székesfehérvár lett az ország temetkezési helye és koronázóvárosa egészen az 1520-1530-as évekig. 1527-ben még ott koronázták I. Ferdinándot, csakhogy ekkor a nádor, a világi elit vezetője már részt követelt a ceremóniából. Ha ő az érsekkel közösen helyezi a koronát az uralkodó fejére, az azt fejezi ki, hogy csak az lehet király, akinek a megkoronázásához az ország nemesei is a hozzájárulásukat adják. Az esemény pikantériája és szimbolikus különlegessége, hogy az ország első embere, Báthory István nádor ekkor olyan beteg, hogy járni sem tud. Hordszékben viszik, úgy koronáz a rangidős főpappal együtt. 1687-től aztán már minden magyar uralkodót közösen koronáz az esztergomi érsek és a nádor, egészen az utolsó koronázásig, 1916-ig. Mivel a török elfoglalja Székesfehérvárt, a harmadik koronázóváros 1563-tól 1830-ig Pozsony lesz. A 17. században egy királyt és két királynét viszont Sopronban koronáznak. Végül Buda lesz még koronázóváros, 1792-ben I. Ferencet és feleségét ott koronázzák, majd Ferenc Józsefet és IV. Károlyt is. Ha ma lenne koronázás, az Budapesten történne, az esztergomi érsek a miniszterelnökkel együtt koronázna, természetesen a Szent Koronával. Ha a király feleségét is megkoronáznák, ő királyné lenne.

– Hogyan koronázták a mindenkori királynét?

– Őt nem a Szent Koronával, hanem egy házi koronával koronázták. Viszont 1563-tól a szertartás során a jobb vállát érintették a Szent Koronával, merthogy a királyné az uralkodó támasza a kormányzásban. Fontos tudni, hogy a királynő nem királyné, hanem női uralkodó. Két királynőnk volt: Anjou Nagy Lajos lánya, Mária királynő, illetve II. Mária, azaz Mária Terézia. A királynő teljes joggal uralkodik és kormányozza az országot, neki ezért a fejére kerül a Szent Korona, minden ugyanúgy zajlik, mint a királykoronázásnál. A királynőnek is fel kell vágtatnia a koronázódombra, neki is meg kell tennie a négy kardvágást a négy égtáj felé. Mária Terézia is megteszi, koronázási érem és festmény is készült erről.

– Miként zajlott a koronázás?

– Az egyházi ceremónia a templomban, a világi a városban zajlik. Az uralkodó lovagokat avat egy másik templomban, ez Pozsonyban a ferences templom, Budán 1867-ben a Mária Magdolna-templom. A király esküt tesz a magyar törvényekre, elvégzi a négy kardvágást, és koronázási lakomán vesz részt a politikai elittel. A Szent Koronát ekkor kiteszik az asztalra, később egy külön kis asztalkára, de két koronaőr mindig ott áll mellette.

– A Szent Koronának minden képzeletet felülmúlóan fordulatos a története. Élete egyhatodát külföldön töltötte. Magyarországi történetét tavaly egy vaskos kötetben foglalták össze, amelyben hihetetlen kalandokról olvashatunk.

– Magam sem gondoltam, hogy ennyi újdonsággal szolgálhatunk a kutatásaink eredményeként. Most kilencven kalandnál tartunk. Tizenegyszer vitték a koronát külföldre, miként azt a 2018-ban megjelent könyvünkben (A Szent Korona hazatér) bemutattuk. Nyugatra menekítették, mivel Magyarország a nyugati keresztény kultúrkör része. Nem került tatárokhoz, törökökhöz, szovjetekhez: ha odakerül, ma nincs ez az interjú.

Szulejmán szultán ugyan el akarta vinni, de 1529-ben, Bécs ostroma után nemcsak a koronát vitte magával, hanem két túszt is. Az egyik Várday Pál esztergomi érsek, a másik Perényi Péter koronaőr volt. E két politikus beszélhette rá a világhódító szultánt, hogy adja vissza a koronát a magyaroknak.

– Melyik volt a korona leghosszabb külföldi tartózkodása? Az egyesült államokbeli, ami harminchárom évig tartott?

– Mindenki ezt gondolja, de nem ez. A 16. század közepétől bő fél évszázadon át először Bécsben, majd Prágában őrzik a Szent Koronát. Csak 1608-ban szerzik vissza a magyar rendek, ekkortól Magyarország új fő- és koronázóvárosa, Pozsony lesz a korona őrzési helye.

– Azelőtt hol őrizték?

– Az Árpád-kortól kezdve Székesfehérváron áll egyházi őrizetben, majd Visegrádra kerül, a fellegvárba, s ott őrzik az 1520-as évekig. De az új kutatások szerint nem az Anjou-korban, hanem csak a Zsigmond-korban, a 15. század elején viszik oda. Pozsonyban van 1608-tól 1784-ig, majd II. József a bécsi kincstárába viteti. 1790-től a második világháború végéig Budán őrzik, kivéve akkor, ha nyugatról ellenség jön. Az első eset, amikor nyugati ellenség elől kellett menekíteni, még Pozsonyban történt. A 17. század közepén a harmincéves háborúban – nem tévedés – az akkor nagyhatalmat építő svédek Bécset is veszélyeztetik, így Pozsonyt is.

Lippay György esztergomi érsek és Esterházy Miklós nádor ezért 1645 tavaszán Győrbe menekítik a koronát. Ott őrzik a Püspökvárban másfél éven át, ennek emlékét tábla is megörökíti.

Bécsi és pozsonyi források alapján tudtuk megírni a korona e „száműzetését”. Napóleon hadai elől kétszer is menekítik, első alkalommal Munkács várába, másodszor Egerbe, majd Gyöngyösre. A történeti Magyarország területén szinte nincs olyan hely, ahol ne járt volna a Szent Korona.

– Könyvükben arról is írnak, hogy többször fel kellett törni a korona tárolására használt ládát.

– Tudni kell, hogy 1608-tól szigorúan szabályozzák a korona őrzését. A pozsonyi vár legnagyobb tornyában helyezik el, speciális biztonsági vasajtóval védik. Egy vasládában tárolják, amely ma a Nemzeti Múzeumban látható. A láda kulcsai az uralkodóhoz, a terem kulcsai a két magyar nagyúr koronaőrhöz kerülnek, akiket többnyire az országgyűlés választ. Tűzvész vagy háború esetén így el lehet vinni a ládát az őrzési helyéről, de kinyitni nem lehet. A ládát lepecsételik, úgy plombálják, mint ma a villanyórát. Kilenc pecsét kell hozzá: az uralkodó, az esztergomi érsek, a nádor, az országbíró, a két koronaőr, az uralkodó főminisztere és két biztosa pecsétje. Gondoljunk bele, ma csak állami kitüntetések alkalmával van együtt a négy legfőbb közjogi méltóság; a láda lezárásához kilenc főméltóság jelenlétére volt szükség. Ha feltörik a plombát, visszapecsételni csak akkor lehet, ha mindenki ott van. Amennyiben viszont a láda például egy koronázás alkalmával nem nyílik ki, mert nincs meg a kulcsa, vagy mert rossz kulcsot hoznak, fel kell törni.

– Ez mikor fordult elő?

– Majd húsz éve találtam rá az első ilyen eset említésére: 1638-ban királynét koronáztak Pozsonyban, és rossz kulcsokat hoztak Bécsből. Azt gondoltam, ilyen csak egyszer fordulhat elő a korona történetében, de nem. Jelenleg hét ládafeltörésről tudunk.

A Szent Korona a magyar történelem legfontosabb tárgya, nemzeti ereklyénk, mégis ugyanolyan esendő, mint mi, emberek, és annyira kalandos sorsú, mint maga a magyar történelem.

1848-ban is fel kell törni a ládát, mert Ferenc József nem adja oda a kulcsot, hogy Kossuthék ellenőrizhessék a korona meglétét. 1849-ben Szemere Bertalan miniszterelnök meg akar győződni arról, hogy valóban a Szent Koronát ássa el az ország határán, Orsovánál, de a láda nem nyílik. 1896-ban a millenniumi ünnepségek idején megvan ugyan a kulcs, de a zár mégsem nyílik. Leizzad a fél politikai elit, aztán végül feltöretik a zárat a budai vár lakatosaival. A sajtó szemfüles, már másnap megírja a történteket. 1916-ban koronapróbát tart IV. Károly, akkor sem nyílik a zár. Ezeket a ceremoniális bakikat persze nem hozzák nyilvánosságra. Az elmúlt másfél évtizedben feltárt esetek többsége így nem volt ismert, mert a politikai elit érthetően nem teregeti ki a hibáit. A történész viszont kideríti ezeket. A legkorábbi alkalomról egy országgyűlési követ ízes magyarságú naplója számol be. Ugyan csak egyetlen példányban, de megvan, és megtaláltuk.

– Feltételezik, hogy a koronán lévő kereszt is a láda egyik feltörése alkalmával ferdült el.

– Nagyon valószínű, hogy ez az 1638. februári feltöréskor történhetett. Ezt megelőzően az ábrázolásokon mindig egyenesen áll a kereszt, később viszont már ferde. A koronát a ládán belül egy szép bőrrel bevont réztokban őrzik, mint egy egyházi ereklyét. A korabeli beszámolóból tudjuk, hogy 1638-ban a tok is tönkrement. Az uralkodó számára igen kellemetlen volt ez az ügy, így új tokot készíttetett, amelynek bőrrel való bevonásáért hatalmas összeget kapott egy pozsonyi könyvkötő. Jól megfizették, mert gyorsan és fontos ügyben kellett dolgoznia. A keresztet ugyan nem tudták helyrehozni, de az új tok két évszázadig használatban maradt.

– Hány különleges kalandon ment keresztül a magyar korona?

– Tizenegyszer menekítik külföldre, kétszer elrabolják, sőt még el is veszítik a 14. század elején, amikor Csehországból Ausztrián át hozzák haza. Erről képi ábrázolás tanúskodik a Képes Krónikában. Ma úgy tudjuk, négyszer temetik a föld alá. 1849-ben kétszer ássa el Szemere Bertalan, mert az első alkalommal meglátja valaki. Mivel 1608-tól a törvények kimondták, hogy a koronát nem lehet Magyarország határain kívülre vinni, és jogtudósként Szemere tisztában van ezzel, ezért elássa a koronát, hogy magyar földben nyugodjon. Szerencsére 1853-ban a koronát megtalálják Ferenc József titkosrendőrei. A legvalószínűbb, hogy Kossuth Lajostól jutnak hozzá az információkhoz, az ő egykori titkára ugyanis utóbb kettős ügynök a császári kémszolgálatnál. De köszönjük meg neki ezt, mert ha nem találják meg, ma nincs Szent Koronánk. A Vaskapu vízlépcső építésekor ugyanis vízzel árasztották el azt a területet, ahol Szemere elásta.

Annyi alkalommal sérülhetett volna meg vagy veszhetett volna el a korona, hogy valójában isteni csoda, hogy fennmaradt.

– Milyen újdonságokat talált még a kutatócsoport a Szent Koronával kapcsolatosan?

– Az egyik legfőbb felfedezésünk, hogy 1608-ban kerül rá a Szent Korona Magyarország címerére. Azóta ott szerepel, a Kossuth-időszakot, a Tanácsköztársaság és a kommunizmus korszakát leszámítva. Az Esterházyak fraknói kincstárában 1618-ból megtaláltuk a legkorábbi magyar országzászlót, amelyen szintén a Szent Korona látható. Kutatásaink során feltártuk a korona legkorábbi, 16. század közepi színes, hiteles és részletes ábrázolásának történetét is.

– Régóta állandó közszemlén látható a Szent Korona, előbb a Nemzeti Múzeumban volt kiállítva, ma a Parlamentben. Korábban csak a koronázások alkalmával lehetett megtekinteni?

– A Szent Koronát beavató koronának tartják, és általában azt gondolják, hogy csak koronázáskor használták. A friss kutatások azonban azt bizonyítják, hogy 1463-tól több mint harminc alkalommal tették ki koronázáshoz nem kötődő közszemlékre.

A modern korban a korona közszereplővé válik, egyre gyakrabban állítják ki, hogy minél többen láthassák.

Közszemlére teszik 1790-ben, amikor hazahozzák Bécsből, azután 1820-ban, az uralkodó magyarországi látogatása idején, és az 1853-as őszi megtalálása után is. 1896-tól válik gyakorlattá, hogy országos ünnepségek alkalmával a korona főszerephez jut. Ekkor átviszik az épülő Parlamentbe, és a kupolacsarnokban a jelenlétében hozzák meg a millenniumi törvényt. Az 1938-as Szent István-évben a budai királyi palota Márványtermében állítják ki, több tízezer látogatója van. 1978-ban, amikor hazahozzák az Egyesült Államokból, a Nemzeti Múzeumba viszik, ekkor már állandó közszemlére, 2000. január 1-jétől pedig a Parlamentben látogatható.

Egyre inkább a nyilvánosság részévé válik a korábban elzártan őrzött korona, amely életének mintegy kilencvenöt százalékát a tárolására használt ládában töltötte.

– Előfordult, hogy a közszemléken kívül láthatta valaki?

– Tudomásom szerint a modern korban egyvalakinek sikerült magánlátogatáson megnéznie a Szent Koronát, méghozzá Eugenio Pacelli bíborosnak, aki 1938 májusában pápai legátusként érkezett Budapestre, a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Úgy tűnik, előtte tanulmányozta a magyar korona történetét. A látogatás során Zichy István, a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója beszél neki nemzeti ereklyénkről azután, hogy a bíboros letérdelve imádkozik a Szent Korona előtt. Ehhez természetesen a pecsétek feltörésével ki kellett nyitni a páncélteremből kihozott koronaládát, majd a látogatás után a főméltóságok pecsétjeivel visszazárni. Ezért van jelen az eseményen Imrédy Béla miniszterelnök mellett többek között Horthy Miklós kormányzó kabinetfőnöke, Teleki Pál és Hóman Bálint miniszterek, a két mágnás koronaőr és a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Este az MTI, másnap a sajtó beszámol az eseményről, de fénykép nem készül róla.

Márton Lajos, a cserkészek híres festője örökíti meg a különleges látogatást, méghozzá Teleki Pál vázlata alapján, aki földrajztudósként kiválóan rajzolt. A festmény A Szent Korona magyarországi kalandjai (1301–2001) című kötetünk borítóján is szerepel. A kép a látogatás után kalandos utat jár be. A budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszust követő évben Teleki Magyarország miniszterelnöke, Pacelli pedig XII. Piusz néven pápa lesz. Amikor Teleki Rómába megy a pápához bemutatkozó látogatásra, ezt a festményt viszi magával ajándékba. A pápáknak adott ajándékok nagy részét azonban idővel elárverezik. Egy ilyen árverés alkalmával a Villa Mater Redemptoris egyik apácája megvásárolja a képet, amely ma is a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia e római zarándokházában látható.

Fotó: Merényi Zita; Wikipédia

Vámossy Erzsébet/Magyra Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. augusztus 18-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.