Istennek lelket nyerni, felebarátainknak segíteni – Magyar jezsuita misszionáriusokról készült film

A 128 perces film rendezője, Cséke Zsolt és jezsuita szakértője, Sajgó Szabolcs atya bejárták Mozambiknak azon területeit – Boromót, Tetét, Zumbót, Chupangát, Mirurut –, ahol a két jezsuita szerzetes tevékenykedett. Kik voltak ők, hogyan jutottak Afrikába és milyen cselekedeteik révén váltak híressé? A film alkotói ezekre a kérdésekre keresték a választ, miközben bemutatták a ma már Magyarországon is csak nagyon kevesek által ismert két, különleges ember életét a szülőföldtől az afrikai temetőig.

Czimmermann István Szepes vármegyében született, egy kis, ötszáz lelkes faluban, Szomolnokhután (ma: Smolnícka Huta, Szlovákia). Ikertestvére egyéves kora előtt elhalálozott. Édesapja bányász volt. Kamaszként négy évig írnokoskodott a bányairodában, s miután sikerült összegyűjtenie a tandíjra valót, beiratkozott a lőcsei gimnáziumba. Elszántsága, kitartása, szorgalma tehát már nagyon korán megmutatkozott. Huszonhárom éves volt már, amikor leérettségizett. Rövid ideig a pesti bölcsészkar hallgatója volt, de taszította a fővárosi élet. A váci püspöknél jelentkezett, azzal a biztos tudattal, hogy az Úr hívja őt a papságra. Eltökéltségét látva felvették a szemináriumba, majd miután kiderült, hogy rendkívül tehetséges, elöljárói Rómába küldték. Közben Czimmermann István újabb elhívást kapott, ezért jelentkezett a jezsuita rendbe, ahol elvégezte a kétéves noviciátust. Pappá szentelése után káplán lett Harasztiban és Taksonyban, majd letette az örökfogadalmat a jezsuitáknál. Hitszónok volt Pozsonyban, gimnáziumi tanár és lelkipásztor Kalocsán. 1884-ben döntő fordulatot vett az élete: találkozott P. Gabriel atyával, aki új tagokat toborzott a mozambiki zambézi misszióba. Czimmermann István ráérzett arra, hogy ez az ő Istentől kapott legfőbb küldetése: 1886. január 8-án hajóra szállt Portugália fővárosában, Lisszabonban, hogy elinduljon Afrika felé.

Menyhárt László Szarvason született, iparos családban. Középiskoláit az egri cisztercieknél végezte. Visszahúzódó, gyenge fizikumú fiúként kedvenc időtöltése az olvasás volt. Egész későbbi életét meghatározó olvasmány volt számára Galambos Kálmán A Castiglionei angyal című, Gonzaga Szent Alajos életét bemutató könyve. Bár addig még soha nem látott jezsuitát, elhatározta, hogy követve Gonzaga Szent Alajos példáját, ő is belép Jézus Társaságába. Hogy mennyire komolyan gondolta, azt az is bizonyítja, hogy amikor édesapja megtagadta tőle az útiköltséget, gyalog tette meg az utat Egertől Nagyszombatig, ahol tizenhét évesen lépett be a jezsuita rendbe. A teológiát az innsbrucki egyetemen tanulta, a fakultás negyedik évét pedig Angliában, Saint Beonitban végezte. 1883. augusztus 15-én szentelték föl misés pappá. Ezt követően a kalocsai gimnázium tanára, majd a jezsuita rendház rektora és a főgimnázium igazgatója lett. A tanítás mellett érdeklődni kezdett a botanika iránt is, sőt ebbéli szenvedélyében tudós szintre jutott. Kalocsai évei alatt a környék flóráját tanulmányozta, és néhány új növényfajt is felfedezett, amelyeket tudományosan meghatározott és magyar tudósokról nevezett el.

1889-ben hazaérkezett Afrikából Czimmermann István, hogy új embereket toborozzon a zambézi misszióba. Menyhárt László ekkor ráeszmélt: húszéves álma valósulhat meg azzal, ha jelentkezik. Rendkívüli céltudatossággal készült a nagy útra. A budapesti egyetemen orvostanárokat hallgatott, hogy majdan a szegény feketéknek ne csak a lelkét, de testét is gyógyíthassa. 1890 májusában ő is hajóra száll Lisszabonban, és követi Czimmermann Istvánt Afrikába.

A film részletesen mutatja be kettejüknek azt az áldozatos, önmagukat nem kímélő szolgálatát, amelyet jezsuita misszionáriusként valósítottak meg Mozambikban. A Boromóban, Tetében, Zumbóban, Chupangában, Miruruban végzett missziójuk rendkívül sokrétű volt. Csak néhány példa: sok gyereket sikerült kiváltaniuk a muszlim és helyi rabszolga-kereskedő törzsfőnökök karmaiból. Szavaik szerint ha lett volna elég élelmük, még több gyermeket menthettek volna meg.

A film címe is erre utal, Czimmermann István Tete körzetében a feketékkel összefogva missziós házat, falat épített, amit a „szabadság várának” neveztek, mert rengeteg rabszolga futott ide fogvatartóitól és talált menedékre. A bennszülöttek kezdetben „kérdező embernek” nevezték Czimmermann Istvánt, majd „a betűk emberének”. Chupangában a helyi nyelvjárás megteremtőjének tartják: a portugál mellett a népesség jelentős része beszéli ma is az általa megteremtett nyungwe nyelvet, amelyen imádságos könyvet is írt. Ebből néhány példányt őriznek az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).

A két magyar jezsuita óriási szerepet tulajdonított az oktatásnak, beleértve a népoktatást, illetve a lányok tanítására is nagy gondot fordítottak. Menyhárt László óriási hangsúlyt helyezett az ipari oktatásra is: műhelyekben különböző szakmákat – ácsnak, kovácsnak, kőművesnek – tanultak a fiatalok, s ezáltal jelentősen növekedett társadalmi megbecsülésük. Ugyancsak Menyhárt László végezte az első meteorológiai vizsgálatokat Afrikában, állomást is felállított. Ügyelt a talaj minőségének javítására is, ezáltal megnövekedett a misszióhoz tartozó személyek ellátásához szükséges élelem mennyisége. A misszió saját területén mezőgazdasági munkákat is végeztek a feketék, teljesen önellátók lettek, sőt, még eladásra is termeltek zöldségeket. Mindezek mellett Menyhárt László folytatta tudományos tevékenységét. Mivel a Magyar Nemzeti Múzeum nem tartott igényt gyűjteményére, azok több külföldi intézménybe kerültek, a legtöbbet közülük a bécsi egyetem Botanikai Intézetében őriznek.

Azzal kapcsolatban, hogy a két jezsuita borzalmasan lepusztult körülmények között kezdte meg missziós küldetését, rövid idő múlva mégis virágzó állapotot teremtett, a film világi szakértője, Kubassek János nemzetközi geográfus, múzeumigazgató felidézte, hogy amikor a keresztény kopt papokat a hatalom elűzte a sivatagba, ők azt mondták: „ha magadra hagyva bolyongsz a sivatagban és nem találsz oázist, vizet, élelmet, akkor teremts, szerezz magadnak”. Czimmermann István és Menyhárt László ezt tették. Nem keseregtek a rossz körülmények miatt, hanem reményüket Istenbe vetve, megfeszített erővel, lehetetlent nem ismerve dolgoztak másokért. Legfőbb céljuk volt, hogy Istennek lelket nyerjenek, felebarátaiknak pedig segítsenek. Ettől semmi, sem a vadállatok, sem a helyi törzsfőnökök ellenséges magatartása, sem az egészségre súlyos veszélyt jelentő, gyakori malária nem tántorította el őket. Czimmermann István halálát egyébként nagy valószínűséggel az okozta, hogy egy törzsfőnök megmérgeztette. Menyhárt László viszont valóban maláriában hunyt el.

A film bemutatása után kerekasztal-beszélgetésre került sor, amit a hivatásgondozásért felelős Nagy Bálint SJ vezetett. Kérdésére, mi volt a film alkotói számára legfontosabb ebben a történetben, a rendező, Cséke Zsolt kifejtette, közel tizenöt év munkája van benne a tervezéssel, kezdetben sikertelen pályázatokkal együtt.

A fordulópont az volt, amikor találkozott Sajgó Szabolcs atyával, akinek a pártfogásával sikerült megvalósítani a filmet, ami így egy régi álom beteljesülése is a számára. Cséke Zsolt megélte a teljes reménytelenség, majd az ebből a lelkiállapotból való felemelkedés élményét is.

A legcsodálatosabb a két jezsuita sírjának megtalálása volt Miruruban, a dzsungelben, egy elhagyatott, régi temetőben.

Úgy indultak el ugyanis itthonról Mozambikba, hogy nem tudták, hol vannak a sírok. Saját bevallása szerint a legmegrázóbb élménye Szabolcs atyának is ez a pillanat volt.

Ugyancsak élményszerű volt a találkozássuk Diamantino Guapo Antonesszel, Tete püspökével, aki négy és fél éve főpásztor ott, és aki rengeteget dolgozott ezen idő alatt. Ő folytatja ugyanis, amit Czimmermann István és Menyhárt László több mint 130 éve elkezdtek, és továbbálmodja a rábízott sok ember fejlődését szolgáló munkát. Míg a 19. század végén a két magyar jezsuita a hagyományos rabszolgaságból mentett ki embereket, Diamantino püspök a modern kori rabszolgaságból – alkohol, drog, kiszolgáltatottság – igyekszik kimenteni a rábízott lelkeket, gyerekeket, fiatalokat. Mozambik Afrika egyik legszegényebb országa, népességének több mint fele azonban fiatal. 

Szabolcs atya elmondta, hogy tavaly október végén, a legnyugatibb tartomány fővárosától, Tetétől egyórányi autóútra lévő, nyungwe nyelvet beszélő Boromában új iskolakönyvtár nyílt; a magyar jezsuiták is vállalták az inspiráló múlt megőrzését, aminek a jegyében anyagilag is, illetve jelentős könyvadománnyal is segítik a mozambiki falu fölemelkedését. Ehhez kapcsolódóan a beszélgetésen Rákóczi István, az ELTE portugál tanszékének egyetemi tanára arról számolt be, hogy tanszékük is összegyűjtött egy könyvcsomagot kézikönyvekből, szótárakból, amit a mozambiki Czimmermann István Könyvtárnak adományoztak.

Maday Gábor, a film narrátora kiemelte, hogy mindkét missziós jezsuitában már gyermekkorukban megvolt az a nyugtalanság, ami aztán később rendkívüli tettekre sarkallta őket. A szorgalom és a rendíthetetlen kitartás mindig nagy elismerést vált ki belőlem – vallotta a színművész.

Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő kiemelte: a két jezsuita atya regényes, gyönyörű története újabb bizonyíték arra, hogy a magyar katolikusok minden korban jelen voltak a nagyvilágban is, zarándokokként, misszionáriusokként, művészekként egyaránt jelentős szerepet játszva a világ katolicizmusának történetében.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír