Kaput nyitva önmagunkhoz – Vizy Márton az Én, József Attiláról

– Tíz év nagy idő, és ezalatt – vendégeket kísérve – számos alkalommal újranéztem az előadást. Meglepő, de soha nem unatkoztam rajta! József Attila költészete annyira mély, annyi rétege van, hogy minden alkalommal felfedezek benne valami újat. Azt hiszem, ez az összetettség nagyban hozzájárul a darab sikeréhez és örökérvényűségéhez. A bemutató óta dupla szereposztásban Nagy Sándor és Posta Victor játszotta József Attilát, a századik előadástól Szemenyei János és Jenővári Miklós váltja őket.

Az az érdekes, hogy minden színész másképpen, egyéni módon formálja meg József Attilát, valamint minden egyes előadás közönsége más és más összetételű.

Két szakács sem egyformán főzi meg az erőlevest vagy a pörköltet; a nézők és a művészek pedig közösen alkotnak valami újat. A századik előadás után mondtam is a színészeknek, hogy bár a darab tíz évvel ezelőtt született (2012. február 10–11-én volt az ősbemutatója – a szerk.), valójában minden egyes alkalommal megszületik. Tapasztaltam, hogy akikhez közel került az Én, József Attila, valamennyi szereposztást megnézték. Egyik alakítójának az éneke nagyon jó, tiszta és karakteres, a másiknak a prózája kitűnő. Eddig minden megformálója úgy átélte, hogy az lehet az érzésünk, valóban a költőt látjuk és halljuk a színpadon.

Január 12-én, a musical 100. előadásán (bal oldalon Vizy Márton)
a 10 éve debütált darab első főszereplői is színpadra léptek:
Posta Victor, Balla Eszter és Nagy Sándor (Fotó: Madách Színház)

– Térjünk vissza a keletkezéstörténethez. Hogyan, miből indult ki ez a musical? Dalokból, a megzenésített versekből?

– A genezise az volt, hogy 2002-ben megzenésítettem egyetlen verset, az Áldalak búval, vigalommal címűt. Aztán 2005-ben, József Attila születésének századik évfordulójához kapcsolódva megírtam még tíz dalt, egy lemezre valót. Ez olyan jól sikerült, hogy a későbbi szerzőtársam, Tóth Dávid Ágoston is ezt hallva keresett meg a leendő darab koncepciójának ötletével. Én kellő távolságtartással, a gondolatot egy ideig ízlelgetve belementem: próbáljuk meg, nem vagyok semmi jónak elrontója. Persze tudtam, hogy a musical – ami egy „mainstream” műfaj –, összehozva egy absztraktív költő munkásságával meglehetősen vékony jég. Az volt a kérdés, hogy ezen a vékony jégen vajon tudunk-e járni az elcsúszás és beszakadás veszélye nélkül.

Meg kellett írni egy drámát erős vonalvezetéssel, hozzá pedig olyan zene szükségeltetett, amely nem eszi meg a verseket, illetve fordítva.

– Még mielőtt erre kitérnénk, lépjünk vissza egyet: miért éppen József Attila? Személyes kötődés, lelki rokonság…?

– Nagyon szeretem, mert időtlen, kortalan, ismeri az emberi lélek mélységeit. Időtálló, ahogy általában a legnagyobb művészek. Olyat alkotott, ami nem egy korszak, éra társadalmát érinti, hanem bárhová helyezhetjük, mindenhol és minden korban működik. Ha mondjuk A Dunánált elolvastatnánk olyan fiatalokkal, akik nem ismerik József Attilát, simán hihetik, hogy azt 2023-ban egy kortárs költő írta.

Azt mondják, minden népnek megvannak a maga prófétái. A magyaroké talán a költők.

József Attila is elképesztő látnoki képességgel rendelkezett. Ismerte a sebeinket. A saját kora őrültnek nyilvánította, pedig valójában az a világ volt őrült, amely kivetette magából a zsenit. Fantasztikusan ráérzett mindenre, a Thomas Mann üdvözlésében például megjegyezte: „honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék”. Így, többes számban, a 20. század két pusztító ideológiájára, a fasizmusra és a kommunizmusra utalva. A „tudatos” vagy „sugalmazott” emberismerete is bámulatos volt. Ha csak a Tudod, hogy nincs bocsánatot nézzük: „Maradj fölöslegesnek,/ a titkokat ne lesd meg. / S ezt az emberiséget, / hisz ember vagy, ne vesd meg.” Vagy ismét csak a Thomas Mann üdvözlésére utalva: „de mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők – szabadok, kedvesek / – s mind ember, mert az egyre kevesebb...” Még a ma aktuális genderkérdésre is ad egy választ 1937-ben! De nagyon hosszan sorolhatnám, idézhetném József Attila mélységeit.

– A költő drámai, tragikus élete adta magát, hogy egy jó színmű, jelen esetben egy megzenésített verseket magában foglaló „erős” musical keletkezhessen belőle? 

– A szövegkönyv és a darab tartalmi koncepciója Tóth Dávid Ágoston érdeme, azonban Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgató rendezője látta meg velünk együtt ezt a víziót, hogy érvényes és működőképes lehet egy ilyen téma az ország vezető zenés színházának nagyszínpadán.

Amikor a próbák alatt megszólaltak a versek a zenékkel, maga is megdöbbent, hogy a shakespeare-i drámák erejével hat a történet.

Én zeneszerzőként azt mondtam, hogy ha megírom ezt a darabot, akkor becsukom a szemem minden „tipikus” musicales konvenció előtt, és úgy fogom megalkotni a zenét, ahogy nekem tetszik. Amúgy is azt vallom, hogy jó ízléssel szinte bármit meg lehet és meg szabad csinálni. A kortárs művészet ledönti a határokat, a zsánermixek idejét éljük, összművészeti műfajok alakulnak, ami nagyon izgalmas tud lenni. Hogy ez sikerül-e, arra csak a közönség adja meg a választ azzal, hogy jegyeket vásárol. Az Én, József Attila sikere nagyon fontos visszaigazolás: jól tettük, hogy hallgattunk a belső hangunkra.

A musical 100. előadásán vastapsot kapott a darabot színpadra állító teljes stáb. Középen: Szirtes Tamás rendező, jobb oldalán Vizy Márton zeneszerző, balra Tóth Dávid Ágoston szövegíró (Fotó: Madách Színház)

– A mai megzenésítések leggyakoribb formája, hogy a dalszerző egyfajta „énekmondást” követve elsősorban a vers rímjeire, a szöveg ritmikájára, „szövegdallamára” épít. A klasszikus zeneszerzők módszere, hogy egyrészt atmoszférát teremtenek a zenével, másrészt tempóváltásokkal, árnyalatokkal, színekkel olyan pluszjelentésekkel, mélyrétegekkel gazdagítják a költeményeket, amelyek sokszor túlmutatnak az adott szövegen. József Attila esetében mi volt az elsődleges célja: az üzenetek közvetítése, továbbadása vagy valamiféle klasszikus értelemben vett művészi „hozzájárulás”, afféle „társszerzőség”?  

– Valójában minden változat, megközelítés érvényes. Jelen esetben analógiaként a templomi zenét, a keresztény könnyűzenét hoznám fel példának. A zene közvetítő, hordozó, amely az ember lelkét Istenhez emeli, megteremti vagy segíti a kapcsolódás lehetőségét. József Attila költeményeiben a torlódó gondolatokat, képeket, fogalmakat sokszor hirtelenjében alig vagy nem is lehet teljesen megérteni. Olyan különös absztrakciók ezek, amelyeket figyelmesen olvasva is nehéz néha hova tenni. Ám a művészet sokféle módon, a tudat alatt is hat, a zene pedig segíti a tartalom és a lélek/szellem összehangolását. A zeném nyilván az én lelkivilágomból közvetít valamit, de jó esetben ez másokra is hat.

Zeneszerzőként talán az volt a legfontosabb feladatom, hogy az absztrakciót a zenével kódoljam vissza, hogy az „időben megérkezzen” a lelkekig.

Emellett nem baj, ha nem azonnal értünk valamit. József Attila költészete láthatóan működőképes olyan műfajban is, mint a musical. Az ember nem tud és nem is akar mindent készen kapni. Ha csak a gyerekmeséket nézzük, azok is sok mindent a fantáziára bíznak. Ugyanazt a dolgot – mondjuk az ezüsterdőt vagy a boszorkányt – egészen másként látják a gyerekek. Ha valamit készen tálalva kapunk, az a giccs. Esetemben a zene eszköz ahhoz, hogy ajtót nyissunk.

A művészet lényege számomra a már említett kapcsolódás. Mélységének forrása pedig, hogy közben az ember a saját érzelmeivel, gondolataival, félelmeivel, örömeivel is szembesülhet.

A művészet – értsük jól – tulajdonképpen valóságshow, amikor más életén, sorsán, érzelmein keresztül találkozhatunk önmagunkkal. Mondhatjuk egyfajta terápiának is.

– A száz előadás tapasztalatával a háta mögött, miben látja az Én, József Attila várakozáson felüli sikerének okát és legfőbb „hozadékát”?

– Talán abban, hogy a közönséget, közöttük rengeteg fiatalt el tudtunk indítani egy önmagukba tekintő belső utazásra. A legtöbb sikermusical könnyed történetre épül, az Én, József Attila azonban egy súlyos, mély látlelet. Nagy szavaknak tűnnek, de hiszünk a katarzisban, a megtisztulásban. A megtisztulás egyúttal szabadulás is. Szabadulás a fájdalmainktól, a belső frusztrációinktól. Hálát érzek, ha az emberekben ki tudtunk nyitni kapukat, és segíthettünk átélni József Attila életének drámáját, azon keresztül pedig a saját életükét.

– Tóth Dávid Ágostonnal a másik közös munkájuk a tavaly bemutatott, Loyolai Szent Ignácról szóló musical…

– Valahogy úgy alakult, hogy kicsit „szakterületünk” lett a biográfia; nevezetesen az, hogy egy-egy életúton keresztül mutatunk be történeteket. Minden téma, amivel foglalkozunk, spirituális és/vagy pszichológiai vonatkozásokat hordoz. Az Ignác – A lelkek lovagja elsősorban a hitről, a két oldalról, jóról és rosszról, valamint a megkülönböztetés képességéről szól. Röviden az istenkapcsolatról, Szent Ignácon keresztül. Készül, pontosabban mostanra elkészült egy harmadik darabunk is, aminek a részleteiről még nem szólnék. Szintén biográfiai jellegű, de immár világibb, ugyanakkor nem kevésbé mély történet. Ez a musical is egy lelki utazás lesz. József Attilával kapcsolatban pedig közben dolgozunk a zenésfilm-tervünkön.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Lambert Attila 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. február 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.