Könyv és festmény – Fecske Orsolya tárlata Mindszenty Józsefről a Rokolya utcai plébánián

A rendezvényen részt vevők megvásárolhatták Kovács Gergely Övé a jövő – Mindszenty József élettörténete című könyvét, melynek borítóját és illusztrációit Fecske Orsolya készítette.

A festmények a képzőművészet nyelvén mesélik el a bíboros, hercegprímás életét, gyermekkorától kezdve földi haláláig. Ezek a képek most először láthatók így együtt.

A megjelenteket Kánnár Eszter, a missziós est moderátora köszöntötte.

Felidézte: Mindszenty József bíboros a magyar történelem talán legvéresebb korszakában vezette a Magyar Katolikus Egyházat, és közvetítette Isten szeretetét akkor, amikor a legnagyobb szükség volt erre. Egyszerre volt hitvalló és fehér vértanú. A hit, a bátor kiállás, a hűség tanúja volt a 20. századi európai történelem diktatúráinak idején. Tisztelete és emléke a mai napig széles körben él világszerte. Sokan fordulnak hozzá imáikkal, hogy közbenjárását kérjék a mennyei Atyánál.

A Rokolya utcai plébánia számára különösen kedves a bíboros, hercegprímás emléke, hiszen a templom harangjai az ő rendelkezései nyomán kerültek az Ipolyságból ide – emelte ki a rendezvény moderátora.

Köszöntőbeszédének végén Kánnár Eszter elmondta a hivatalos imát Isten Szolgája Mindszenty József boldoggá és szentté avatásáért:

„Istenünk, te Mindszenty József bíborost arra választottad ki, hogy az üldöztetés idején mindhalálig hűséges főpásztor legyen: az igazság és a szeretet tanúságtevője. Hívő néped örömére add meg, kérünk, hogy őt mielőbb Egyházunk szentjei között tisztelhessük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”

A kiállítást Kovács Gergely történész, Mindszenty József boldoggá avatásának viceposztulátora nyitotta meg.

Utalva az aznapi szentmiséken felolvasott evangéliumi szakaszra, föltette a kérdést: Minek tartjuk mi az Emberfiát? Részéről az őszinte válasz: egyrészt nem tudja megfogalmazni, másrészt talán nem is tudja, a legőszintébb pedig az: „nem ismerem…” A négy evangélium biztosan kevés ahhoz, hogy alaposan megismerjük Jézust. Sok mindent szeretnénk még tudni róla, a gyerekkoráról, a játékairól, a kedvenc verseiről, énekeiről, süteményeiről. Ezekről semmit nem tudunk.

Ha pedig jobban belegondolunk, annyi kedves, ismerős arc van itt, „de ha őszinte vagyok, titeket is alig ismerlek, sőt még magamról is csak pillanatképeim vannak”. Igaz, hogy mindennap sok ilyen van, de ezek csak pillanatképek. Mégis a barátokkal, testvérekkel, rokonokkal át tudjuk élni az egységet.

Vajon milyen kapcsolatban lehetünk azzal az Istennel, akit nem láttunk, nem hallottunk, nem érinthetjük meg?

Kovács Gergelyben felidéződött egy életélmény: van egy barátja, szerepelt a Csillogás című filmben, amelyben három ember a halálon túli élményét meséli el. Ennek egyik szereplőjével olyan különleges a kapcsolata, mintha időtlen idők óta ismernék egymást. Valahogy Istennel is így vagyunk: valahol már találkoztunk vele egyszer, valahonnan ismerjük, még ha csak töredékesen is. Hihetetlenül nagy élmény lesz a vele való második találkozás, a színről színre látás, és akkor egészen biztosan megismerjük őt.

Mindszenty József boldoggá avatásának viceposztulátora szerint

a szakrális művészet ezt a titkot szeretné megfejteni, több ezer év óta mindig. Folyamatosan keresi a választ olyan alapvető kérdésekre: ki vagyok én?, ki vagy te?, mi és ki az, ami közös bennünk?

Igazából csak ezekkel a kérdésekkel lehet jó portrékat festeni.

A történész rámutatott: Mindszenty Józsefről nagyon nehéz jó portrét alkotni. Rengeteg portré, szobor készült róla, de csak nagyon kevés közülük az igazán kiemelkedő alkotás. Fecske Orsolya itt kiállított képei ezek közé tartoznak.

Kovács Gergely kiemelte, a Bíboros atyánk című festményt, amely egy Rómában 1970–71 körül készült fénykép alapján született. Derű árad Mindszenty József arcáról. A háttérben a finoman kidolgozott fényességgel jelenik meg előttünk a mosolygós főpásztor, aki csak nagyon ritkán mosolygott. Gyakran önhibájából, sokszor a nagyon nehéz életkörülményei miatt, máskor a ránehezedő hatalmas felelősség súlya miatt. Életét mégis végigkísérte a derű, az optimizmus, az idealizmus.

Fecske Orsolya Mindszenty-portréi attól jók, hogy nem akarnak sem elmondani, sem belénk sulykolni valamit róla, hogy ilyen volt, meg olyan volt, mit tiszteljünk benne – hangsúlyozta a viceposztulátor. – Egyszerűen azonosulni próbál vele, a gyermekkel, a fiatal pappal, a börtönbe induló főpásztorral, az imádságával, a történelmi eseményekkel, vagy azzal a pillanattal, amikor a halálos ágyán kiesett a kezéből a rózsafüzér, vagy a reményteli boldoggá és szentté avatásával. Vele élni, vele érezni.

Jó lenne persze egy önarckép Mindszentyről, de hát ilyen nem készült. Az Úr Jézusnak viszont van egy önarcképe, a torinói lepel. A szeme csukva van rajta. Szép abba belegondolni, hogy a csecsemő is csukott szemmel születik a világra. Utána csak foltokat lát, aztán csak az édesanyját, majd egyre jobban kinyílik a szeme, mindenre. Milyen szép ez, mint ahogyan az is, hogy egyszer aztán ez megfordul, visszafelé, és

végül becsukódik a szemünk. De addig egyre nyitottabb szemmel tekintünk egymásra, magunkra és arra is, aki és ami bennünk közös, hogy egyre jobban és igazabban lássuk magunkat és egymást, és végül színről színre a mi teremtő Istenünket.

Fecske Orsolya elmesélte: tizennégy-tizenöt éves korában kezdett a hitére ébredni. Ekkor történt, hogy levette a szülei könyvespolcáról Mindszenty József Emlékirataim című önéletírását, és elolvasta, mert tudta róla, hogy nagy hitvalló. Nagyon mélyen megérintette. Évekkel később, amikor megismerte a szociális testvéreket, egyikükkel sokáig imádkoztak Magyarországért Mindszenty bíboros közbenjárását kérve.

A felkérés Mindszenty bíboros életútjának megfestésére a Mission Is Possible Kiadótól, Laczkó Andreától érkezett abban az időben, amikor sok egyéb elfoglaltsága miatt azt nem tudta elvállalni. Amikor egy év múlva újra felajánlották a lehetőséget, már boldogan vállalta. Megerősítés volt számára az is, hogy ekkor az éppen leköszönő központi elöljárótól kezébe kaphatta azt a rózsafüzért, „ami Mindszenty bíboros úr halálos ágyán kiesett a kezéből, és amelyet az őt ápoló szociális testvérek féltve őriztek és őriznek a mai napig is”.

Jelnek tekintette, hogy ez az ereklye épp a munka kezdetén találta meg, úgy érezte, hogy a bíboros atya őt is kedves szociális testvérei sorába állítja ezzel. Ezt a rózsafüzért a kiállításmegnyitón jelen lévők meg is tekinthették.

Orsolya testvér emlékeztetett rá, hogy a Szociális Testvérek Társaságának intenzív kapcsolata volt Mindszenty József hercegprímással. 1948-ban ő hagyta jóvá a társaság szabályzatát; Margit testvérrel, az alapítóval kollegiális és személyes jó barátságban is volt, kölcsönösen tisztelték és nagyra becsülték egymást. Bécsi száműzetésében szociális testvéreket kért segítségül maga mellé, akik haláláig ápolták, és segítettek leírni szentbeszédeit.

A kiállításmegnyitón gyönyörű zenei szolgálatot végzett a Philomela női kar, az angyalföldi óvodák dolgozóiból álló kórus.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír