Menny és pokol közt Afrikában – Afréka előadása Budapest-Krisztinavárosban

Fodor Réka felhívta a figyelmet, „európai aggyal” felfoghatatlan, elviselhetetlen a nyomor arrafelé, de olyan mértékű a vidámság, a nevetés is, hogy nagyon gyorsan átterjed az odalátogatóra, így menny és pokol közt fog ingadozni az egész előadása is.

Réka kilencszer járt Nigériában, egyszer Kongóban, egyszer Ugandában és legutóbb Ghánában. Albert Schweitzer és Kalkuttai Teréz anya voltak a példaképei már gyermekkorában is, a sok fekete gyermek közt szolgáló nagy fehér varázslóhoz akart hasonlítani. 2015-ben jutott ki először Afrikába, Ugandába, rögtön azután, hogy jelentkezett missziós orvosnak.

Bár sokan azt mondták neki, milyen szerencsés, hogy egyből kijutott; valójában 32 évig vágyott rá, hogy misszióba mehessen. Nem reménytelen senki, akárhány évesen lehet új célokat kitűzni – biztatott Afréka. Tanulságos negyven napot töltött akkor kinn, s mivel missziós orvoslást nem tanítanak, ott, helyben kellett rájönnie, hogyan kell azt végezni.

Afréka beszélt arról is, nem kapott vallásos nevelést, de értékeket annál inkább. Akkor lett hívővé, amikor öt év együttélés után a férjével, Greguss Sándor íróval templomi házasságot akartak kötni. A hosszas jegyesfelkészítés idején döbbent rá, hogy az a misztikus tapasztalat, amit akkor élt meg, amikor egyetemistaként egy súlyos autóbalesetben koponyaalapi törést szenvedett, nem ezoterikus és News Age-es dolgokkal ragadható meg, ahogyan korábban próbálta. Az Eucharisztia maga a legnagyobb misztérium. Ezután belevetette magát a hitéletbe: bérmálkozott, a gyermekeik is járnak hittanra. A család hitének elmélyülésében a második jelentős állomás az volt, amikor hat éve a férje haldoklott: 64 kilogrammot nyomott mindössze, csúnya rákos betegség kínozta, de pár hónap alatt csodaszerűen meggyógyult.

Fodor Réka az ugandai útról visszatérve – férje segítségével – megírta az Afréka című könyvet, amelynek az árát azért állapították meg 3500 forintban (akkori árfolyamon 10 dollárban), mert éppen annyiba kerül egy maláriás kisgyermek kezelése. A házaspár létrehozta az Afréka Alapítványt is, mivel kiszámolták: a könyveladások gyorsasága alapján Réka csak 87 év múlva térhetne vissza Afrikába. (Az Afréka név egy barátnőjétől származik: ezt a szót posztolta az alá a kép alá, amit a doktornő első afrikai útjának elején a közösségi oldalára kitett, amin éppen befonták a haját.) Ez mégsem hozta meg a kívánt áttörést, hiszen sem ő, sem az alapítvány nem volt közismert. Azt, hogy visszamehetett Afrikába, Csókay Andrásnak köszönheti, aki egyik missziós útjáról tartott beszámolója után árulta el, hogy Nigériába belgyógyászt is keresnek. Afréka kalandvágyó természetét jól mutatja, hogy rögtön vállalkozott erre. Szerencséje volt: várták a repülőtéren, ugyanis Nigériában nem tanácsos csak úgy autóstoppal nekiindulni egyik helyről a másikra…

Az országban sem az oktatás, sem az egészségügy nem ingyenes, a legszegényebbek pedig nem rendelkeznek 10 dollárral, ezzel az európai mértékkel mérve csekély összeggel, ami lehetővé tenné, hogy megkapják azt a gyógyszert, ami a nálunk rettegett maláriát vagy tífuszt gyógyítja. Ezekben a betegségekben milliók halnak meg Afrikában, mégsem kell azt hinni róluk, hogy egy átlagos szervezet számára veszélyt jelentenének. Megfelelő kezeléssel többnyire egy hét alatt minden további nélkül meg lehet belőlük gyógyulni. Viszont ha nem kapja meg valaki az orvosságot, akkor lassacskán valóban halálhoz vezetnek ezek a betegségek, a malária esetében például állandósul az a fejfájás és levertség, amelyet Afréka maga is többször megtapasztalt. Háromszor volt maláriás és kétszer tífuszos.

Mi bosszankodunk egy kis sor miatt az orvosnál, de Afrikában sokan három napig várnak a doktorra, és meghalnak, mielőtt sorra kerülnek. A mentalitásbeli különbségre jellemző, hogy volt egy maláriás kisgyerek, aki negyvenfokos lázzal küszködött, de a szüleinek eszébe se jutott, hogy soron kívül bekönyörögjék a gyereket. Ha Basil Ekwunife atyával, az érsek alkancellárjával nem veszik észre, hogy a kicsi már alig él, akkor ott halt volna meg.

Missziós útjain Afréka átlagosan egy nap kétszáz embert vizsgál meg, ami kimerítően soknak tűnik, de tudva, hogy összességében ezer ember is várakozik rá, hogy végre ingyenesen orvoshoz juthasson, a napi kétszáz fő már nem is olyan rengeteg. Réka nem is tudja, ezek az emberek sokszor hol húzzák meg magukat, amíg várakoznak. Történt, hogy egy ötven év körüli embert vizsgált meg, aki sokakhoz hasonlóan pontosan nem is tudta a korát, csak hogy „a nagy esőzés után született”. Mondta neki, hogy sóhajtson, de az ember nem tudta, mit kell csinálnia, ami nálunk rutinszerűen megy, az ott egyáltalán nem természetes – ez az ember először találkozott orvossal.

Ahogy a gyógyszerekre nincs pénzük a szegény afrikaiaknak, úgy AIDS-szűrésre sem, ami 2 dollárba kerül egy főre, így Rékáék rutinszerűen leszűrnek mindenkit. Elmondta, az általa eddig megvizsgált 16 ezer ember 6 százaléka bizonyult HIV-pozitívnak. Egy terhes anyának sem kellene átadnia a gyermekének a betegséget, hiszen ha gyógyszert kap, két hét után már nem fertőz meg másokat.

Fodor Réka életében nagyon meghatározó volt az a fél év 2020-ban, amikor a Covid-járvány miatt Nigériában ragadt. Az utolsó nem törölt járatokkal érkezett meg az afrikai országba; mire odaért, 87 nem fogadott hívása volt a férjétől, aki azt írta neki: azonnal menjen haza, mert másnap lezárják a világot. Réka érdeklődött a férjétől: „És mennyi időre zárják le?” „Két hétre” – válaszolt Sanyi. Mire Réka: „Az jó, úgyis két hétre jöttem ki”. Ebből a két hétből aztán hat hónap lett, elsősorban nem amiatt, hogy nem repülhetett volna egy idő után haza, Magyarországra, hiszen a nemzetközi repülőtér már üzemelt, ám az afriakai belföldi repterek nem nyitottak ki: négy államot kellett volna átutaznia, ami teljesíthetetlennek tűnt.

Miután eredetileg kitűzött célját elérte Onitshában, ám Európába nem térhetett vissza, Afréka súlyos válságba került; a folyton beszélő doktornő mély hallgatásba burkolózott, Valerian Okeke érsek és környezete nem is tudta, mihez kezdjenek vele. S hiába kérdezték a férjét, ő sem találkozott még „ezzel a Rékával”. Később azért bőven talált elfoglaltságot, hiszen a máról holnapra élő nigériaiaknak nem engedték a földjeiket művelni a kijárási korlátozások miatt, így hatalmas éhínség tört ki. A doktornő gyűjtést indított, és – a Magyar Kurír és az Új Ember olvasóinak is köszönhetően – végül összesen 7000 családot tudtak megmenteni az éhhaláltól.

Még ez sem húzta ki azonban teljesen a mélyről Rékát; Kalkuttai Teréz anya híres mondását félreértelmezve azt érezte, ő csak egy csepp a tengerben, nincs is értelme annak, amit csinál. Mi az a hétezer a sokmillióhoz képest?! Izunna atya, az onitshai Borromeo Szent Károly-kórház igazgatója mutatott rá: a csepp sem gondolkozik azon, hogy mi értelme van, csak teszi a dolgát. Basil atya pedig azzal motiválta Rékát, hogy meghívta a szülőfalujába. A szülőfalujába, amiről kiderült, 800 ezren lakják, persze ez valóban kicsi a 3 milliósnak mondott Onitshához képest, ahol talán 8 millióan is laknak. Itt nyílt meg az Afréka Ház, amely alapfokú egészségügyi ellátást biztosít, Rózsa László nagylelkű, 20 millió forintos adományának köszönhetően. Onitshában egy árvaház fenntartásában is évek óta közreműködött az Afréka Alapítvány, tavaly a Hungary Helps Program átvette az egész árvaház fenntartását öt évre, s emellett az összes ott lakó, iskolás korú gyermek oktatásának költségeit is fedezik. A helyi nővérképző bővítését is átvállalta a Hungary Helps Program egy hatemeletes új hostel felépítésével, hogy ezáltal 400 fiatal felsőoktatását biztosíthassa, akik több százezer ember egészségének megőrzésében, visszaállításában segédkezhetnek majd.

Fodor Réka beszélt az afrikaiak hihetetlenül mély hitéről is: arrafelé nem ritka, hogy egymás utáni héten 600 vagy akár 1200 fő is bérmálkozik. Amikor a családjával együtt ment ki Nigériába, pont mindenszentek ünnepére érkeztek meg; az érseki szentmisén ötezren vettek részt, negyven percig tartott az áldozás. Egyik lánya, Anna, úgy érezte, a mennyországba érkezett. A tavalyi nigériai pünkösdi mészárlás bekerült a hírekbe is, ekkor ötven hívőt lőttek le szélsőségesek a szentmise alatt. Afréka hangsúlyozta: arrafelé köztudott, annyi a bérmálkozó, hogy a templomba legtöbbször csak a gyerekek férnek be, a felnőtteknek már csak a templomon kívül jut hely. Mi itt, Európában olyan könnyen mondjuk, hogy hideg van a templomban, inkább online nézzük a misét, de ott ez után a mészárlás után sem lett üres a templom, az emberek dafke elmentek a misére. Úgy gondolták, legalább egyből a mennybe jutnak. Az Onitshai Főegyházmegye érsekéről, Valerian Okekéről is igazi példaképként beszélt Afréka: a főpásztor 8 millió hívő lelki vezetőjeként 801 iskolát alapított, 518 papja van.

Erdő Péter bíboros, prímás kérésére Afréka elvitte Mindszenty bíboros tiszteletét Nigériába: kis, angol nyelvű imafüzeteteket juttatott el Onitshába. A Borromeo Szent Károly-kórházban imakör is alakult, akik minden szerdán fél 6-kor gyűlnek össze a hercegprímás szentté avatásáért imádkozni. Az imakör vezetője azért fohászkozott, mert éveken keresztül nem esett teherbe, aminél nagyobb szégyen Afrikában nem érhet egy házas asszonyt. Mindszenty bíboros közbenjárására gyermeket fogant, akit „Mindszenty baby”-nek is becéznek.

Fodor Réka további terveikről elmondta: az Afréka Házban szülészeti osztály kialakítása a cél, mert ennek a 800 ezer embernek, négy miskolcnyi lakosságnak ilyen jellegű orvosi ellátása nincsen, a 70 kilométerre levő Onitsha számukra nem jelenthet érdemi segítséget. Ehhez és a kórházzá alakuláshoz továbbra is várják a nagylelkű felajánlásokat.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír