Merényletek a Közép-afrikai Köztársaságban – Egy papot is megöltek szentmise bemutatása közben

Kitekintő – 2018. május 2., szerda | 19:43

Május elsején a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban fegyveresek megtámadtak egy katolikus templomot, egy mecsetet és egy kórházat. Eddig tizenhat halálos áldozatról adtak hírt.

A hírt az ENSZ és az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet tette közzé. Helyi katolikus hírforrások szerint a Fatimai Miasszonyunk-templomot érte támadás, ahol a hívek a Szent József Testvérület ünneplésére gyűltek össze. (A Miasszonyunk-templomot már korábban, 2014 májusában is érte támadás.) A szentmise alatt hirtelen felfegyverzett férfiak jelentek meg, és kézigránátokat dobáltak az emberek közé. A halálos áldozatok és a sebesültek számáról még nem tudunk pontos adatokat.

Az egyik halálos áldozat bizonyosan a testvérület papja, Albert Toungoumale-Baba, akit szerettek és tiszteltek a hívek. A 2013-ban kitört háborúban több ezer menekültet befogadott, a békéért és a párbeszédért munkálkodott.

A templom ellen elkövetett merénylet után tüntetés kezdődött, az emberek a pap holttestét az elnöki palotához vitték – mondta el Federico Trinchero, egy Banguiban élő sarutlan kármelita szerzetes. A testvérület lelkipásztorán kívül biztosan meghalt egy gyermek és egy rendőr. A támadás az alapvetően keresztény főváros főleg muszlimok lakta PK5 nevű negyedének – az ország kereskedelmi központjának – peremén történt, ahol öt éve kezdődtek el az összecsapások. Harcok törtek ki a rendfenntartó erők és a Force nevű bűnözői csoport között; Lakoungában egy mecsetet is megtámadtak.

A nemzetközi média etnikai-vallási konfliktusról beszél, Trinchero atya szerint azonban nem lehet azonosítani az elkövetőket, és nem ismert a támadások pontos célja sem. Gyakoriak az erőszakos cselekedetek minden oldalról, azt azonban valóban el lehet mondani, hogy az utóbbi időben megnőtt a keresztények és a papok elleni támadások száma. Nem sokkal húsvét előtt egy másik papot is meggyilkoltak néhány hívével együtt Sékóban, bambari egyházmegyében, az ország közepén. A keresztény közösségben és a civil társadalomban az erőszakos támadások hatására növekszik a félelem.

A 2013-ban kezdődött háború ugyan már nem terjed ki az egész országra, de sok tűzfészek maradt. Akkoriban a Szeleka és az anti-Balaka szervezet között játszódtak véres összecsapások; mára a csoportok szétforgácsolódtak, újraalakultak, új lázadó csoportok jöttek létre. Mindenki a saját érdekéért harcol, szinte az egész ország területén fellángolnak időnként a harcok.

Federico Trinchero szerint a Közép-afrikai Köztársaság elszalasztotta a megfelelő alkalmat a békekötésre, ami akkor kínálkozott, amikor 2015-ben új elnököt választottak, és Ferenc pápa is az országba látogatott – akkor minden feltétel adott volt az újrakezdésre. Hozzátette, hogy a jelen helyzetben a hívek várják Dieudonné Nzapalainga bíboros üzenetét, mert ő az egyetlen ember, aki képes lecsendesíteni az indulatokat és gondolkodásra ösztönözni az embereket.

Forrás: Vatican News; Avvenire

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria