Köszönetet mondott a pápának a békefolyamat elindításáért a Közép-afrikai Köztársaság elnöke

Ferenc pápa – 2016. április 21., csütörtök | 12:52

Ferenc pápa április 18-án, hétfőn kihallgatáson fogadta a Vatikánban Faustin-Archange Touadérát, a Közép-afrikai Köztársaság februárban megválasztott elnökét.

A megbeszélés során felelevenítették azt a szeretetteljes fogadtatást, amelyben a Szentatatyának volt része tavaly novemberben, Banguiban tett látogatásakor – tájékoztat a találkozóról kiadott szentszéki közlemény.

Megállapították továbbá, hogy a közelmúltbeli választásokat követően az ország intézményeinek megújítása építő légkörben zajlik, amelyhez hozzájárul a vallási felekezetek közötti párbeszéd. A felek kifejezték azt a kívánságukat, hogy a béke és a jólét időszaka következzék be az egész közép-afrikai nemzet számára. Az utóbbi évek konfliktusainak következményei még ma is teherként nehezednek a lakosságra. Fontos tehát, hogy a nemzetközi közösség továbbra is támogassa az ország fejlődését.

A megbeszélésen érintették a Szentszék és a Közép-afrikai Köztársaság között fennálló jó kétoldalú kapcsolatokat, kifejezve a közös szándékot, amely ezek további megszilárdítására irányul a nemzetközi jog által előírt kereteken belül. A helyi egyház és pásztorai jelentős módon hozzájárulnak a társadalmi élethez, különösen az oktatás és az egészségügy terén, a kiengesztelődés és a nemzet újjáépítésének távlatában – fogalmaz a szentszéki közlemény.


A pápai audiencia után Faustin-Archange Touadéra államfő interjút adott a Vatikáni Rádió francia nyelvű afrikai adásának. Ebben kifejtette, hogy Ferenc pápa Közép-afrikai Köztársaságban tett látogatása rendkívül jelentős volt a nemzet számára. Touadéra elnök most azért látogatott a Vatikánba, hogy megköszönje a pápa gesztusát, bátorságát, békére buzdító szavait. A Szentatya ragaszkodott hozzá, hogy a nehéz körülmények, helyi konfliktusok ellenére felkeresse a Közép-afrikai Köztársaságot.

A pápa látogatása során beszédeiben a békéről és a kiengesztelődésről szólt, és az emberek meghallgatták üzenetét, a béke és a biztonság kezdenek visszatérni az országba. Az apostoli út egyik fontos következménye volt, hogy békés légkörben tudták megszervezni az elnökválasztást. A pápa gesztusai közül az afrikai államfő a következőket emelte ki: a szentkapu megnyitása, amire most először került sor a Vatikánon kívül, méghozzá Afrikában; illetve Ferenc pápa látogatása a mecsetben, ami felejthetetlen volt a muszlim állampolgárok számára.


Touadéra elnök a Közép-afrikai Köztársaságot sújtó hosszú válság után a következő prioritásokat tűzte ki hazája számára: meg kell valósítani a békét és a kiengesztelődést. Ennek feltétele pedig a leszerelés, a volt harcosok társadalmi beilleszkedése, az úgynevezett DDRR program, vagyis a lefegyverzési, leszerelési és reintegrációs folyamat megvalósítása.

A kihívások közé tartozik egy nemzeti hadsereg felállítása a belső biztonság és a határok védelmének garantálására, továbbá a vallásközi párbeszéd megszilárdítása. A vallási konfliktusokat ugyanis mesterségesen szítják – állapította meg Touadéra elnök. A kiengesztelődéshez szükség van a megbocsátásra is, de ennek képezze szilárd alapját az igazságosság. A jó kormányzás megkívánja továbbá az átláthatóságot, a korrupció elleni küzdelmet is. Mindehhez szükség van a nemzetközi közösség támogatására, amelyre eddig is számíthatott a Közép-afrikai Köztársaság – állapította meg Faustin-Archange Touadéra.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria